Közéleti hírek

/ 2011.10.27. 09:11:51 |

A menetrendek módosításáról is szó volt a Közgyűlésen

  A városatyák meghallgatták és elfogadták a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság beszámolóját, döntöttek a helyi tömegközlekedés menetrendjének módosításáról és határoztak arról is, hogy Mezővári József Sportpálya néven működik a maroshegyi sportcentrum. A testület megszüntette Varga Imréné közalkalmazotti jogviszonyát, ugyanis negyven évnyi munka után nyugdíjba vonul az Ybl Miklós Lakótelepi Óvoda vezetője. Az ülés végén a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója számolt be egy belső vizsgálat eredményéről mely egy nemrégiben megjelent újságcikk alapján végeztek az intézményben.
VIDEÓ a cikkben!
/ 2011.10.26. 17:55:30 |

Megújult a sürgősségi osztály is a Szent György Kórházban

 Két jelentős projekt zárult sikerrel a Szent György Kórházban. A sürgősségi betegellátáshoz szükséges fejlesztés és a rendelő épületrészének a hő és fűtéskorszerűsítése valósult meg. A bővítés révén, a nagyobb területen elhelyezkedő osztály lehetővé teszi, hogy „egykapus” sürgősségi beteg beléptető, osztályozó- és betegellátó rendszer működhessen. A másik fejlesztéssel pedig a rendelő épületrész hőszigetelése, ablakcseréje, fűtéskorszerűsítése és hővisszanyerő szellőzése velósult meg.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2011.10.26. 15:32:12 |

Felmérik az utasok igényeit az új menetrend tervezéséhez

A Pro-Urbe Kft. az új autóbuszhálózat és menetrend tervezése során felméri az igényeket a fehérvári utasok körében október 26-án és október 27-én. Az igényeiket többek között a Fehérvár Áruháznál, a Könnyűfémműnél, a Videotonnál, a Szedreskerten, a Király soron, a Csapó utcában, valamint a Univerzál KTSZ-nél, a Vasútállomáson, a György Oszkár téren és a Jancsár utcában is jelezhetik az utasok.
/ 2011.10.26. 12:13:53 |

Ifjúsági Esélygyűrű - fiatalok ajánlásai a város ifjúsági koncepciójának megújítására

A Civil Centrum Közhasznú Alapítvány közel 50 fő fiatal és fiatalokkal foglalkozó szakemberek segítségével állította össze az új székesfehérvári ifjúsági koncepcióra vonatkozó ajánlását. A dokumentum az ifjúság élethelyzetéből fakadó témákat, feladatokat fogalmazza meg és az érdeklődési körükben lévő területekre fókuszál. Az ajánlást a Civil Centrum Közhasznú Alapítvány program-koordinátora nyújtotta át Mészáros Attilának, a város ifjúsági tanácsnokának.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2011.10.26. 12:13:30 |

Elhunyt dr. Tóth József (1947 - 2011) gyermekorvos

 Váratlanul elhunyt dr Tóth József házi gyermekorvos. 1947-ben született Zamárdiban, 1965-ben érettségizett Kaposvárosn, majd 1977-ben szerzett diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Kezdetben Kisbéren, majd Gárdonyban gyógyított, és 1984-től lett Székesfehérváron körzeti gyermekorvos. Temetése október 28-án, pénteken 13 órakor lesz az igali temetőben.
/ 2011.10.26. 10:49:34 |

Összefogással újították meg a Doni emlékkápolnát és környezetét

 Sajtóbejáráson mutatták be szerdán reggel a Doni Emlékkápolna megújult környezetét.  Kijavították a tetőszerkezetet, megoldották a felszíni vízelvezetést, napelemekkel villamosították a területet, térvilágítást szereltek fel, a kápolna történetét bemutató táblák kerültek kihelyezésre és megoldották a kápolna vagyonvédelmét is. A széleskörű összefogással megvalósuló felújítást november 2-án 17.30-kor emlékünnepséggel avatják fel.
/ 2011.10.26. 08:13:05 |

Hajléktalanok munkába állását és önálló lakhatását segíti a kríziskezelő

 Sikeres a hajléktalanok munkába állítását segítő program Székesfehérváron. A kríziskezelő központ összesen 19 - jövedelemmel rendelkező - hajléktalant kiléptetettek az átmeneti szállásokról és munkásszállón, illetve albérletben helyezték el őket. Lakhatásuk költségeinek kétharmadát a program pályázatán nyert forrásból finanszírozzák, egyharmadát az érintettek fizetik. Egy másik program keretén belül pedig 9 hajléktalan kapott állást, heten pedig saját maguk helyezkedtek el.
/ 2011.10.26. 07:53:34 |

Ne füstöljük tele a várost - vasárnap tilos az égetés Székesfehérváron

Székesfehérváron az önkormányzat rendelete értelmében az avar és kerti hulladékok eltűntetéséről elsősorban komposztálással kell gondoskodni. Az égetés a családi házas övezetben tűrt állapotként fogadható el, meghatározott feltételek betartásával. A Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Irodáját sokan keresik fel azzal a panasszal, hogy a szomszéd "rettenetes" füsttel éget a kertben.
Naponta 8:00-10:00 óráig, illetve 16:00-19:00 óráig lehet égetni, kivéve vasárnapokon és ünnepnapokon.
/ 2011.10.25. 11:41:22 |

Az iskola névadójára emlékeztek a Teleki Blanka Gimnáziumban

Egész napos programsorozatot szervezett névadója tiszteletére a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola. A reformkor kiemelkedő alakja, a magyar leánynevelés úttörője 1862. október 23-án hunyt el, a székesfehérvári tanintézmény minden év október 25-én adózik emlékének ünnepi műsorral, vetélkedővel. A Budai úti gimnázium aulájában délelőtt rendezett koszorúzáson részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester is.
/ 2011.10.25. 10:24:40 |

Fehérváron vagyok iskolás - rajzverseny és játékos foglalkozások az István iskolában

„Fehérváron vagyok iskolás” címmel hirdet rajzversenyt székesfehérvári diákoknak az István Király Általános Iskola. A pályázóknak saját iskolájukat kell ábrázolniuk, eredményhirdetés november végén lesz. A Kelemen Béla úti intézmény már leendő elsőseire is gondol, rendszeresen szervez felkészítő foglalkozásokat és játékos angol órákat a végzős óvodásoknak.
/ 2011.10.25. 09:40:54 |

A szem egészsége - szűrőprogramok kezdődtek a tantestületben

 Szűrőprogramokat tartanak az idei évtől a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola dolgozóinak. Az intézmény vezetése az iskola ifjúsági és egészségvédelmi feladatait is végző testnevelőjének javaslatára döntötte el, hogy az ottani dolgozók lehetőséget kapjanak ingyenes egészségügyi állapotfelmérésekre.
/ 2011.10.24. 14:54:33 |

Népszámlálás - október végéig mindenkinek eleget kell tennie tájékoztatási kötelezettségének

 A számlálóbiztosok október végéig keresik fel a lakcímeket és töltik ki a népszámláláshoz szükséges kérdőíveket. Csordásné Wurczinger Mária települési népszámlálási előadó felhívja a figyelmet arra, hogy legkésőbb a hónap végéig mindenkinek eleget kell tennie adatszolgáltatási kötelezettségének.Azok a székesfehérvári lakosok, akikkel a számlálóbiztos többszöri felkeresés ellenére sem tudta felvenni a kapcsolatot felkereshetik a Polgármesteri Hivatal népszámlálási előadóját is.
Ügyfélfogadási idő és elérhetőségek a cikkben!
/ 2011.10.24. 07:38:59 |

"Szívünkben őrizzük a magyar szabadságharcosok emlékét"

 Az 1956-os fehérvári ünnepségeken részt vett Piero Lodi, Cento polgármestere is, aki szüleitől sokat hallott 56-ról és szívében őrzi a magyar forradalom emlékét. Elmondta, hogy Olaszországban ma is sokat jelent az embereknek az a szabadságvágy és bátorság, amit 1956 októbere közvetített. Székesfehérvár olasz testvérvárosával számos területen alakult ki együttműködés, most tovább erősödhetnek a kulturális kapcsolatok is.
/ 2011.10.24. 03:42:58 |

Koszorúvásár és temetői intézkedések Halottak napja előtt

Székesfehérvár Városgondnoksága a Városi Piac melletti parkolóban elhelyezett asztalokon, a piac csarnokában és az Alba Plaza előtti téren kihelyezett faházakban biztosít helyet a koszorúárusoknak. Az önkormányzati temetőkben pedig több intézkedéssel segítik a halottak napi megemlékezéseket. Az intézkedésekről Bozai István városgondnok, Rönkös József temetőüzemeltetési vezető és Fülöp György a Városi Piac vezetője tartott sajtótájékoztatót.
/ 2011.10.23. 16:38:25 |

Közösen emlékezett 1956-ra Székesfehérvár és Fejér megye

Október 23-án a Székesegyház 56-os emlékkeresztjénél közösen emlékezett a városi és a megyei önkormányzat. A történelmi zászlók bevonulását követően a Himnusz hangjaival kezdődött az ünnepség, majd Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere mondott beszédet. Az ünnepi beszédeket követően önkormányzatok, pártok, fegyveres testületek, történelmi egyházak és civil szervezetek koszorúzták meg a feszületet. A cikkben VIDEÓ található!