- A tanuláshoz az elmúlt néhány száz évben két dologra volt elsősorban szükség: fejre és fenékre. Hogy néz ez ki a 21. században, a technikai lehetőségek korában?
- Fejre és fenékre ekkor is szükség lesz. A nagy változás annyi, hogy a jó minőségű tanulási helyekből az elmúlt évszázadokban mindig hiány volt. Ez a hatalmas gépezet, ami kiépült, egyre szűkítettibb járatokon juttatta el a gyerekek egyre kisebb részét a jó minőségű tanulási helyekre. A felvételizés, a szelekció, az osztályozás, a csoportbeosztások, a fakultációk burjánzó rendszere ezt szolgálta. A digitalizáció, az internet megjelenésével, a mobiltelefonokkal, a tabletekkel most egy olyan világ jött létre, ahol a legjobb minőségű tartalmak, a kiváló előadók mindenki számára hozzáférhetőek. A szűkösség közgazdasági tanából átlépünk a bőség közgazdasági tanába. Számtalan problémát fog okozni, ez már most is látszik. Ezek más típusú gondok lesznek, ám a bőség előnyeit nem kell ecsetelnem. Még nem tartunk itt, a nagy paradoxon az, hogy az emberek még járnak iskolába, “kőházakba”, ahol be- és kicsöngetnek és egy jó részükben nem jó minőségű az oktatás, de oda járni kell - még.
- A 21 század oktatása aligha a tábláról, a krétáról, a tankönyvekről, a biflázásról szól. Na, de miről?
- Ez nagy kérdés, mert a bőség világában kell az önkontroll, az időbeosztás, a belső motiváció, a kitartás Nem morzsolódnak le, hanem mélyítik az ismereteiket, szervezik a gyakorlataikat.
Hálózatokban működnek együtt, csoportokban dolgoznak, kommunikálnak.
Ezzel nagyjából le is írtam, hogy a középosztálybeli gyermekeknek és felnőtteknek a sajátossága lesz ez. A felsőbb néprétegek valamennyire meg fognak ennek felelni, valamennyire megszervezik a saját dolgaikat, de nem lesznek nagyon sokan. A nehezebb kérdés az alsó harmad lehetősége, akik a tankötelezettség miatt járnak a kőházakba most is, és ezért ülik végig 6, vagy 7 órát az iskolapadban. Ha szabadra engedik őket és a saját idejükkel gazdálkodnak, akkor ez ürességet, unalmat hozhat, ami tömegesen önpusztító életmódhoz vezet, és nem tanuláshoz. Ez a kérdés még nincs megoldva. El tudom képzelni, hogy vegyes, hibrid rendszerek jönnek létre, lesznek kőházak, oda be kell járni, amit hívhatunk iskolának, egyetemnek, de emellett önálló tanulás is lesz online formában.
MCC: Tanulás a XXI. században - Setényi János előadása
- Oktatás, tanulás, fejlődés. Mi mit jelenthet majd a jövőben?
- A választék óriási lesz, a fejlődés alatt személyes fejlődést fognak érteni. Mini és mikró kurzusokra fog szétesni a tananyag, amiket lehet dokumentálni. A nagy oktatási központokban adminisztrátorok fognak ülni, akik ezeket ellenőrzik, beszámítják, beszázalékolják, és azt mondhatják személyre szabottan, hogy önnek nem kell ebből három évet tanulnia, elég csak másfelet ezekkel a modulokkal. Ennek a technikai formáját az Unió most dolgozza ki, egyéni tanulási számlának hívják majd, ami lehet egy mágneskártya, amin minden ott van, amit az ember tanult. A munka világából is érkezik egy fordulat, a munkaadók egyre kevésbé lesznek kíváncsiak arra, hogy melyik egyetemen milyen kurzust végzett el a munkavállaló, az osztályzataikra aztán végképp nem lesznek kíváncsiak. De arra annál inkább, hogy a jelölt mit tud konkrétan? És ha tudja, amit kell, ráadásul jó is abban, van tapasztalata, motivációja, akkor őt fogják választani és nem azt, aki a Harvardról hoz egy diplomát.
- Az embernek a fejlődése során hosszú a tanulási útja az általános iskolától az egyetem elvégzéséig, körülbelül 25 éves korában szerezhet diplomát. De a tanulás ideje ennél sokkal hosszabb. Ez az idő rövidülhet, vagy nőhet a jövőben?
- Olyan ez, mint az étkezés, vagy az egészség fenntartása, vagy az alvás stb., ez is egy életen át tartó folyamat. Ez az óvodás korban kezdődik, sőt, már az édesanya pocakjában is pozitív dolgok érhetik a gyermeket,
mondhatni a bölcsőtől a sírig tartó ügy a tanulás,
de nem úgy, hogy csőszakokon három, öt év után diplomát kap, aztán elengedik örökre a világba, mert már nem kell tanulni, hisz ott van a diploma a zsebében. A tanulás folyamata sokkal kisebb modulokra esik szét, és folyamatos tevékenység lesz.
- A lexikális tudást felváltja majd az összefüggések felismerése, a megszerzett tudásanyagot gyakorlatban történő felhasználás képessége, ugye?
- Ez erősödni fog, az elméleti tudásra elsősorban a fiataloknál lesz szükség. Az ízelt lábúak anatómiáját nem azért tanuljuk, mert szükségünk van rá, hanem azért, hogy megeddzük a gyerekek gondolkodását. Edzeni kell tankönyvekkel és holttudással a gyerekeket, de aztán egyre inkább átkerül a hangsúly a gyakorlati dolgokra.
- Végül: a szakmák mennyire lesznek dominánsok? Az oktatás mennyre tudja rugalmasan segíteni az éppen adott, társadalmilag hasznos tudáshoz szükséges szakmai tudás megszerzését? Annak elsajátítására át tud állni, és gyorsan reagálva képezni tud?
- Ez a rugalmasság a piaci működés sajátossága, az oktatási piacon természetes, hogy figyelik a változó tendenciákat a szakképzők és az egyetemek.
Amire várhatóan kereslet lesz, azt a képzést azonnal elindítják.
A kérdés megválaszolására csak akkor lehet nehéz utakat találni, ha nincsen jelen a piac az oktatás területén, hanem helyette állami tervezés zajlik. Ha így lesz, akkor tízéves lemaradással tudják csak követni a valóságot. De remélhetően nem ez lesz a helyzet a következő évtizedben!
