-
Beszélgetés Végh Annamáriával
Konzekvens várospolitikát folytatva minden olyan javaslatot megszavaz majd a közgyűlésben, amely valóban a fehérváriak életét teszi jobbá – ígéri Végh Annamária. A Mi Hazánk képviselője valódi sikernek érzi, hogy a közlekedési tanácsnoki poszton túl két belsős és külsős bizottsági helyet is kapott mozgalmuk.
2024.12.18. -
Beszélgetés Sándor Barbarával
Sándor Barbara, a Fehérvárért Közösen választási szövetség önkormányzati képviselője első alkalommal került be Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésébe. A 33 éves közgazdász négy idegen nyelven beszél, Finnországban is tanult, így első kézből tapasztalta a világ egyik legjobb oktatási rendszerét. Szívügye a környezetvédelem mellett a fiatalokat segítő bérlakásprogram.
2024.12.17. -
Célunk nem a vicckampány
Az új székesfehérvári képviselőtestület talán „legszínesebb” egyénisége Fenekes Roland, akiről sokan az aszfaltfestések és a buszmegállóépítések kapcsán hallottak. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt önkormányzati képviselője mostantól azonban vagyongazdálkodási tanácsnokként konkrét javaslatokkal is próbál segíteni Fehérvár szépülésében.
2024.12.16. -
A demokráciát együtt csináljuk!
Dr. Pásztor Eszter 2024 nyarán, az önkormányzati választások után első alkalommal lett tagja Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének. A fiatal gyógyszerész, aki három kislányt nevel, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt képviselőjeként, listáról került a testületbe. Munkája során a helyi sajátosságoknak megfelelően szeretné megvalósítani az önkormányzatnál a közösségi költségvetés gyakorlatát, és változást szeretne elérni a fiatalok szórakozási lehetőségeinek bővítése terén is.
2024.12.13.
A felelősség most jóval több! – Békési Ferencné két évtizedes háttérmunka után képviselőként segíti a 14. választókerület fejlődését
Habár képviselőként csak most kezdte munkáját, az elmúlt közel két évtizedben dr. Dienesné Fluck Györgyi képviselő segítőjeként végzett tevékenysége a városrész és lakóinak legjobb ismerőjévé tette Békési Ferencnét, akinek pozitív életszemlélete, empátiája garanciát jelent a 14-es körzet lakóinak legjobb szolgálatára.
Van olyan ember a választókerületben, aki ne ismerné Önt?
Olyan lakó biztosan van, aki nem ismer engem, de olyan talán nem nagyon, akit én ne ismernék! Dr. Dienesné Fluck Györgyike segítőjeként, „jobbkezeként” két évtizeden át jártam vele a körzetet, beszélgettünk az itt élőkkel, egybegyűjtöttük a megoldásra váró feladatokat, megbecsülni sem tudom, hány emberrel találkoztunk ennyi idő alatt. Legfőbb vezérelvem, hogy úgy tudunk igazán segíteni az embereknek, ha valóban megértjük a problémájukat: az elmúlt közel húsz évben ennek az elvnek a mentén próbáltunk Györgyikével tenni a körzet fejlődéséért.
Mennyiben lesz más a most kezdődött feladat, a „teljes jogú képviselőség”?
Bevallom, még szoknom kell a szereplést, azt, hogy én vagyok „rivaldafényben”. A kampány megkezdése előtt nagyon megtisztelő volt dr. Cser-Palkovics András polgármester és a közélettől visszavonuló Györgyike felkérése, de volt bennem aggály, hogy képes leszek-e felnőni a feladathoz. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban, úgy vélem, talán megadták azt a tudást, ismeretséget, amely a körzet lakóinak méltó és hatékony képviseletéhez szükséges. A felelősség most jóval több, de sokan bíztatnak, hogy tulajdonképpen ugyanezt a munkát végeztem a háttérben, nem lesz gond! Az ünnepi alakuló közgyűlés napján is ezek a kérdések kavarogtak a fejemben, de aztán amikor a Szent Anna-kápolnában áldást kapott polgármester úr és csapata, majd megérkeztünk a Díszterembe, már az öröm, a meghatottság uralkodott el rajtam, alig bírtam megállni, hogy el ne sírjam magam. A családomból többen el tudtak jönni, nagy pillanat volt, amikor a terem másik végében ülő férjemmel összenéztünk, és láttam a szemében a büszkeséget.
Különleges választókerület a 14-es, hiszen itt aztán van minden: panelházas övezet, kertváros és persze Börgönd, egy kicsit távolabb a várostól. Hogy lehet egy ekkora terület közösségét összefogni?
Valóban ez Székesfehérvár területi szempontból legnagyobb és talán legváltozatosabb körzete is: az említett Börgöndön kívül a Búrtelep, a Ráchegy, a Köfém, sőt a Berkes-lakótelep is hozzám tartozik. A nehézséget pont ez adja: úgy látom, ha valamilyen fejlesztés megvalósul egy kisebb lakosságszámú területen, annak egyszerre valahogy több ember tud örülni, mint amikor egy nagy lakótelepen sikerül valamit megoldani. Itt van például a várostól 10 kilométerre fekvő Börgönd: ez a kedves kis közösség szerintem nagyon sokat fejlődött az elmúlt években. Elkészült például a bekötőút felújítása, hozzá a közvilágítás, a lekanyarodó sáv megépítése a főútról, és most már két helyijáratos busszal is bejöhetnek az itt élők a városközpontba. A közösségi ház megvalósításának kérdése mindig is szívügye volt Györgyikének, s úgy néz ki, belátható időn belül megkezdődhetnek a tárgyalások a ház létrehozásának érdekében. Ha már a közösséget építő rendezvényeknél tartunk, Börgöndön például „Őszi koccintót” rendeznek október 26-án, de kirakodóvásárt is tartottak nemrég. A Köfém Művelődési Házban pedig néhány napja zajlott az egészségügyi szűrőnap, ahol nagyon hamar beteltek az előzetes regisztrációhoz kötött helyek. Ugyanebben a házban, igen szép létszámmal működik a Köfém Nyugdíjas Klub, a város egyik legaktívabb és legenergikusabb közössége, akik rendszeresen találkoznak és szerveznek programot. A nyitott tornatermek rendezvényei – a Zentai Úti Általános Iskola, az Árpád Technikum, illetve a nordic walking kedvelői számára a Rácbánya és a Köfém Rugby Klub – ugyancsak segítenek abban, hogy a közösség erősödjön, hogy minél több itt élő ismerje meg egymást.
A kórház körüli parkolási gondok mostanra talán megszűntek…
Inkább azt mondanám, hogy jelentősen enyhültek. Ez egy nagy kórház, ahová a megye számos településéről érkeznek autóval, így óriási az igény a parkolóhelyre. A Bem utca végén, az egykori vasúti sínek helyén kialakított parkoló nagyon sokat segít, mint ahogyan a korábban a Seregélyesi út mellett átadott parkoló is sok autót képes „elnyelni”. Fontos megemlíteni, hogy hamarosan elkészül a kórház új tömbje, és azt követően a most kint parkoló kórházi dolgozóknak lehetőségük lesz az intézmény területén belül megállniuk az autójukkal, így újabb helyek szabadulnak fel kívül a kezelésekre érkezők számára. Így, reményeim szerint a mostani össze-vissza, olykor tilosban parkolások is megszűnnek majd.
Ha az egész körzetet globálisan nézzük, milyen fejlesztések megvalósítása a legégetőbb ebben a ciklusban?
A Rácbánya a városrész zöld oázisa, ahol idén májusban sikerült átadni egy tanösvényt. A terület valódi kirándulóhellyé vált, és talán pont emiatt merült fel mostanában az igény egy kutyafuttatóra, de ennek szükségességében tapasztalom szerint nincs egység a lakók részéről. Ami viszont egyértelmű, hogy a Zentai Úti Általános Iskola hátsó bejáratához vezető lépcsősort rendbe kell tenni. A Köfém lakótelepen a régi foci- és kosárpálya teljes felújítása is nagyon fontos lenne, mert nagyon sok a gyermek. A játszótér már szépen megújult, a rossz állapotú kerítését pedig hamarosan kicseréljük. Valamilyen megoldást találnunk kell a lakótelepen az illegális szemétlerakás ellen is, mert ez állandó probléma. Börgöndön a régi buszforduló épülete helyett pedig teljesen új, fedett, de a kilátást biztosító megállót építünk, mert a szakemberek szerint a felújítás helyett ez a megoldás a hatékonyabb. A Mártírok útja Seregélyesi út felé eső részén a kerékpárút és a járda kiépítése ugyancsak szükséges lenne, de ennek költsége jelentősen meghaladja a képviselői szintet. Minden hónap első hétfőjén 17 és 19 óra között az Erzsébet út 12. alatti irodában tartok fogadóórát, és várhatóan a Köfém lakótelep 1. alatti irodában is folytatódhatnak majd a találkozók, ahol mindenki elmondhatja a kéréseit személyesen is.
A városrészi munka mellett családügyi tanácsnokként is dolgozik majd a közgyűlésben, mit tart ebből a szempontból a legfontosabb feladatának?
Számomra a család nagyon fontos. Három lányomtól tíz unokám és most már négy dédunokám van. Lányaim boldog házasságban élnek, roppant büszke vagyok rájuk. Amiként egy ház építésénél sem mindegy, hogy milyenek az alapok: homokra, sziklára épül-e az otthon, ugyanígy egy családnál sem mindegy, hogy ez a legfontosabb közösség milyen alapra kerül. A boldog családi élet alapja, fudamentuma pedig nem más, mint a szeretet, egymás kölcsönös elfogadása, tisztelete. Elméletben sokan tudják ezt, de gyakorlatban már nehezebb megvalósítani, pláne a mostani, rohanó világban. Munkámmal ebben is szeretnék segíteni. Eddig egyébként nem volt külön ilyen tanácsnoki poszt, nagyon örülök, hogy elsőként én kaptam meg ezt a lehetőséget.
Ekkora család mellett van idő pihenésre, szabadidőre?
Nem sok ilyen lehetőség adódik, de ha mégis, akkor általában igyekszünk minél több unokát „összeterelni”: elmegyünk egy jó túrára, kirándulásra, így a gyermekek is mozognak, nem beszélve rólam. Ki tudja, lehet, hogy még a nordic walkingot is elkezdem!