Miért szereted ezt a várost?
Itt születtem és élek. Éppen a napokban gondoltam arra, hogy az elmúlt 35 évben hányszor mentem végig a városon: autóval, gyalog, kisiskolásként, felnőttként, és különféle élethelyzetekben. Szerelmesen vagy szomorúan, örömmel vagy teli tervekkel milyen más és más üzenetei voltak számomra azoknak az utcáknak, melyeken áthaladtam. Annyiszor sétáltam már hazafelé a Maroshegyen, a hídon át. Gyerekkoromban, mikor nem volt kedvem buszra várni, vagy éjszaka a bulik után, esetleg csak úgy, amikor friss levegőre vágytam, vagy arra futottam.Mennyiszer megyünk el úgy az utcán, hogy bele sem gondolunk, hányadszor tesszük már meg ezeket az utakat… Lehet, hogy azért is kötődöm annyira ehhez a városhoz, mert itt zajlott és zajlik az életem. Ha megengedem magamnak, hogy emlékezzek, akkor nagyon sok emlék jut eszembe a szegleteiről. Első randi, első csók a Kelemen Béla egyik lépcsőházában…
A Skála környéke például nekem a nagyszüleimről szól, mert ott laktak a környéken. Évekkel később én is itt laktam albérletben, és sok erőt adott, hogy jövet-menet mindig eszembe jutottak a gyermekkoromban velük töltött idők, a közös séták. A város tulajdonképpen egy emléktérkép most már.
Plusz előny?
Fehérvár jó helyen van: imádom a Balatont, a Velencei-tavat, és mindkettő közel van. Számomra egy igazi életvonal a város melletti autópálya. Bárhová is megyek, azt nézem, milyen gyorsan érhetek vissza. Fogom magam, beülök az autómban, fél óra alatt a Balatonon, tíz perc alatt a Velencei-tónál, negyven perc alatt Budapesten vagyok, de ha a tengerre vágyom, akkor négy óra és ott vagyok a tengerparton, vagyis elérhető közelségben van minden.
Legkedvesebb épületed?
Hú, nagyon sok van, csak felsorolni tudnám. A Hétvezérbe jártam, mely kedvenc iskolám volt. De a Hunyadit is szeretem, és magát az épületet is. Imádom a Bregyó köz környékét, a tavas részeket. Gyermekkoromban sokat játszottam arra, és talán éppen ezért, a víz közelsége a mai napig nagyon fontos számomra.
Mi a véleményed a változásokról?
A Mamám a Palotai úton lakik, a temetőhöz közel. Ő megélte a II. világháborút is, és sokszor mesél az élményeiről. 1944-ben a Hosszú temetőnél voltak a német katonák, az udvarunkban az oroszok, és nehéz volt megélniük, miként lőtték egymást az ellenséges erők, mert ők mindeközben lent bújtak a pincében. Egy idősebb embernek, mint a Mamám, aki több mint 80 éves, vajon mekkora változást jelent a város a gyermekkorától mostanáig? Benne élsz egy környezetben, és azt tapasztalod, hogy körülötted szép lassan minden megváltozik…
Emlékszem, a Pláza helyén régen Piac volt. Az itt eltöltött életidő miatt már lelkünk részévé válik a város – vajon a változásaival együtt mi is megváltozunk? Szerintem – mivel részt veszünk benne-, velünk együtt változik az egész, és érdekes a tudat, hogy egyszer ez a folyamat majd nélkülünk megy tovább.
Vannak-e családi szokásaitok?
Mostanában rendszeres péntek délelőtti programunk a családdal, hogy másfél éves pici fiunkkal együtt bejövünk a Belvárosba, és sétálunk egyet, esetleg kiülünk egy teraszra kávézni. Nincs nyüzsgés, viszonylag csendes a város, és jó megélni a pillanatokat, jó megélni, hogy szeretem az életemet.
