1938-ban ezen a napon nyilvánította nemzeti ünnepnek augusztus 20-át a kihelyezett országgyűlés Székesfehérváron

Moravek Endre 1940-ben napvilágot látott mondatai röviden és plasztikusan érzékeltetik, hogy az 1930-as években a város – a Szent István-emlékévre készülve – milyen változáson ment át. „Székesfehérvár évek óta, éveken keresztül készült erre az esztendőre… Azok, akik csak régebben ismerték Székesfehérvárt, most egy más, új, történelmi levegőjű várost láttak viszont benne, amely Szent István és az Árpádok kultuszát tudatosan űzi, nagy multjának értékét teljesen felismerte és jövőjét is ebben a síkban keresi.”

A város életében az 1938-as, eseménydús esztendő egyik legjelentősebb napja augusztus 18. volt. Az aznapi ünnepségek alapvetően három eseménysor köré szerveződtek: a Romkert, valamint Sidló Ferenc Szent István-szobrának felavatása, ezt megelőzően pedig a székesfehérvári ünnepélyes országgyűlés megtartása.

A kihelyezett országgyűlés terve az országos vezetésben évekkel korábban megfogalmazódott. Horthy Miklós kormányzó már 1936. augusztus 20-án felhívta Gömbös Gyula akkori miniszterelnököt, „hogy az országgyűlés két házának 1938. évi augusztus hó 21. napján Székesfehérvárra, mint a Szent István alapította törvénynapok székhelyére, Szent István király emlékének megörökítése céljából leendő összehívása iránt a törvényes előkészítő lépéseket megtegye.”

A kihelyezett országgyűlés tervezett időpontját a képviselőház közjogi bizottsága 1938. júniusában megváltoztatni javasolta, amit az Alsó- és Felsőház el is fogadott. Ennek megfelelően „az országgyűlésnek Szent István király emlékére Székesfehérvárott tartandó üléséről” született 1938. évi XXIV. törvénycikk (1938. július 9.) első paragrafusa a következőképpen határozott. „Az országgyűlés két Háza Szent István király emlékére, halálának kilencszázadik évfordulója alkalmából, az 1938. év augusztus hava 18. napján Székesfehérvárott tart ünnepélyes együttes ülést, ahol Szent István a királyi törvénynapokat tartotta s amely város a királyi törvénynapokból kifejlődött Árpád-kori országgyűlések székhelye volt.” A második paragrafus az országgyűlés célját határozta meg: „A székesfehérvári ünnepélyes együttes ülés egyetlen tárgya ama törvény megalkotása, amelyben a nemzet a keresztény magyar államot megalapító Szent István király emlékét megörökíti.” A két ház együttes ülése olyannyira különleges esetnek számított, hogy annak tárgyalási rendjét és határozathozatali módját külön kellett szabályozni.

Márai Sándor „Alba Regia ünnepel” címmel a Pesti Hírlapban megjelent riportja a következőképpen festi le ezen a napon Székesfehérvárt. „Egy órával a megjelenésre kötelezően kitűzött idő előtt az árpádházi királyok koronázó- és temetkezővárosa úgy fest, mint egyetlen nagy, történelmi díszlet. Éjjel és délelőtt verte az eső a régi város feldíszített utcáit, a zászlók, drapériák ázottan lógtak az árbocokról; de délután három felé kisütött a nap s az ünnepélyes órában szelíd, nyárvégi fényesség ömlik el az ünnep színhelye fölött. A város lámpalázas, zsúfolt és izgatott. Az utcákon díszruhás rendőrkordon, a Szent István-szobrot még nemzeti színű leplek takarják, az ablakokban, a finom, régi fehérvári házak nemeskeretű ablakaiban szőnyegek… mutatva a szándékot, hogy a város minden lakója résztvesz a maga módján a nagy eseményben… a köztereken, közkertekben dús virágágyak… Négy óra felé a városháza zászlókkal, girlandokkal, címerekkel feldíszített udvara megtelik hivatalos és meghívott közönséggel. […] Délelőtt még attól tartott a rendezőség, hogy el kell vonulni a szabad térről a városi színházba… De most süt a nap, ragyognak az arcok… s néhány percen belül megtelik a városháza udvara…”

Délután 5 óra előtt 5 perccel 101 ágyúlövés tudatta, hogy a kormányzó családjával és kíséretével átlépte a város határát. A kormányzó gépkocsija pontosan 5 órakor érkezett a városháza elé, miközben a katonazenekar a Himnuszt játszotta. Horthy a katonai díszszázad jelentését, majd az előtte tisztelgésre megjelenő polgármester (Csitáry G. Emil), a székesfehérvári megyéspüspök (Shvoy Lajos) és más méltóságok köszöntését fogadta, és bevonult a városháza udvarára. Miután a kormányzó elfoglalta a helyét, az Országgyűlési Napló tanúsága szerint délután 5 óra 3 perckor báró Radvánszky Albert, a Felsőház alelnökének beszédével megkezdődött az ünnepi országgyűlés.

A korabeli helyi és országos lapok emelkedett hangú vezércikkei, megemlékezései, színes riportjai segítenek számunkra még élőbbé, még elevenebbé varázsolni az eseményen készült fekete-fehér fotókat és filmfelvételeket.

A Budapesti Hírlap tudósítása szerint az ülés „színhelye az újjáalakított városháza ódon udvara volt. A szép barokk udvart köröskörül az emelet magasságáig világosbarna drapériával vonták be, a falak bordáit hatalmas fehér árbocra szerelt zászlókkal díszítették s a falakon háromoldalt az arany angyalos címert, a kettős keresztet és a Szent István-címert helyezték el egymás mellett. A főfalat az elnöki emelvény mögött két emelet magasságban vörös selyem borította, közepén óriási hímzett angyalos címerrel s a vörös drapéria két oldalán földig érő piros-fehér-zöld zászló omlott alá, gyönyörűen hímzett szentkoronával díszítve. A drapériától kétoldalt, az ablakok között hatalmas aranyozott kettős kereszt függött s az udvarban köröskörül elhelyezett hatalmas zászlótartórudak végére is az aranyozott apostoli keresztet helyezték rá. A főfal előtt állott hosszában a vörös bársonnyal beborított elnöki emelvény a két elnöki székkel, amelyben Radvánszky Albert báró, a felsőház alelnöke, és Kornis Gyula, a képviselőház elnöke foglalt helyet. […] Az elnöki emelvénnyel szemben középen háromlépcsős pódiumon állott a kormányzó vörös selyemmel bevont díszes karosszéke, előtte szép régi asztalkával, amelyen írómappa s külön erre az alkalomra készített szép herendi porcellán írókészlet feküdt. […] Az ünnepi országgyűlés résztvevőinek legnagyobb része díszmagyarban, a hölgyek magyar díszruhában jelentek meg s a szebbnél szebb magyar ruhák, főpapi talárok, katonai egyenruhák, diplomata-frakkok, a külföldi katonai attasék festői egyenruhái s a polgári előkelőségek zsakettjei, amelyek egymással váltakoztak, festői látványt nyújtottak.”

Az ünnepi országgyűlésen egymást követik a Szent Istvánt és jelentőségét méltató beszédek, felszólalások, s mire az ülést 6 óra 20 perckor berekesztik, elkészül a „Szent István dicső emlékének megörökítéséről” szóló 1938. évi XXXIII. törvénycikk (1938. augusztus 20.). Ezt – Márai Sándor tudósítása szerint – „Horthy Miklós […] határozott, erőteljes kézvonásokkal aláírja… Nagy a csend e pillanatokban. […] Egy pillanatra nincsenek pártok, nincsenek frakciók, csak magyarok vannak együtt, Szent István emlékére és szellemében.”

A törvény szövege szerint „Az országgyűlés, hogy a nemzet hálájának és hódolatának ünnepélyes kifejezést adjon, két házát külön törvényrendelkezéssel Székesfehérvár szabad királyi városába a mai napra összehívta és ott, a nagy király alkotásait továbbépítő dicsőséges Árpádház királyi törvénynapjainak és országgyűléseinek történelmi helyszínén, az ország kormányzójának személyes jelenlétében megtartott együttes ülésén a következőképpen rendelkezett:

1. §. Az országgyűlés Szent István király dicső emlékét a magyar nemzet örök hálájának és mélységes hódolatának bizonyságául törvénybe iktatja.
2. §. Az országgyűlés augusztus 20. napját Szent István emlékezetére nemzeti ünnepnek nyilvánítja.”
Moravek Endre 1940-ben az Emlékév valamennyi alkotása közül ezt a törvényt értékelte a legmaradandóbbnak: „ez a törvény lesz az, amely a maga testetlenségében és anyagtalanságában túl fogja élni a kő, márvány, bronz, vászon és egyéb jubileumi emlékeket, mert ezeréves hagyományt örökít meg…”

75 évvel a fenti események után, 2013-ban a Szent István halálának 975. évfordulóján megrendezett Szent István Emlékév egyik nevezetes eseménye volt az, hogy a magyar kormány augusztus 19-én délután szintén kihelyezett ülést tartott Székesfehérvárott, miként korábban elődei is.

Az írást Teiszler Éva, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történész munkatársa készítette.