Szolgálatát társadalmi megbízatásban végző városvezetővel bővült az új önkormányzati ciklusban az alpolgármesterek köre. Horváth Miklós Csaba ugyan leköszönt dél-Öreghegy és Kisfalud képviselői posztjáról, de Székesfehérvár polgármestere felkérte hogy még néhány évig kamatoztassa több évtizedes városatyai tapasztalatát társadalmi megbízatású alpolgármesterként, amit óriási megtiszteltetésnek tart.
Az alpolgármesteri felkérés teljes meglepetés volt, vagy eszébe jutott korábban valamikor, hogy egyszer felkérik majd városvezetőnek?
Gondoltam arra, hogy valamilyen formában tovább segíthetem az önkormányzat munkáját, de ilyen nagy megtiszteltetésre nem számítottam. Néhány hete jött a felkérés, amikor Róth Péter alpolgármesterrel, aki utódom lett a választókörzetben és polgármester úrral közösen vettünk részt egy találkozón Kisfaludon, és akkor mondta polgármester úr, hogy szeretne velem beszélni. Ekkor kért fel, hogy legyek társadalmi megbízatású alpolgármester. Óriási megtiszteltetés volt, ilyen pillanat nem sokszor van az ember életében. Az elmúlt harminc évben végzett önkormányzati munkám megkoronázásának tartom ezt a felkérést.
Milyen feladatai lesznek alpolgármesterként?
A feladatom az lesz, hogy civil szervezetekkel, nyugdíjas közösségekkel, meghatározott sporthoz és jóléthez tartozó területekkel foglalkozzam, tartsam velük a kapcsolatot és képviseljem szempontjaikat a döntéshozatal során. Testhezálló feladatnak tartom ezt, hiszen harminc év önkormányzati munka után rengeteg civil közösséget, sportklubot, nyugdíjas közösséget ismertem meg és alakítottam ki velük jó viszonyt.
Nagyon meghatódtam a felkéréstől, a megtiszteltetéstől, hogy az ország történelmi fővárosának alpolgármestere lehetek. Ilyenkor belegondolok abba is, hogy én "vasiként", Szombathelyről jutottam el ide.
Igaz, hogy több mint 50 éve élek Székesfehérváron, de az ember azért a gyökereit nem tudja elfelejteni, és nem is akarja. De azért Székesfehérvár már akkor is a szívem csücske volt a történelmi múltja miatt, amikor még szombathelyiként sokat jártam ide kosárlabdázni.
Mikor és hogyan kezdődött a kapcsolata az ország történelmi fővárosával?
Zsuzsival, a nejemmel költöztem Székesfehérvárra, ő akkor végzett az egyetemen, 1973-ban, és nem akart hazajönni Szombathelyre. Az édesapja egy gimnázium igazgatója volt Szombathelyen, és büszke fiatalként önálló szeretett volna lenni, nem akart az apja árnyékában lenni. Először a feleségem Pesten szeretett volna élni, de én finoman fogalmazva nem nagyon szerettem Pestet, így aztán kompromisszumot hoztunk és a térképről kinéztük a Székesfehérvárt.
A feleségem talált először állást a városban, a Hűtőház laborjában kezdett dolgozni, én pedig mérnökként állást kerestem. Senkit sem ismertünk akkor Székesfehérváron. Zsuzsi már augusztusban itt kezdett, én novemberben jöttem el Szombathelyről.
A feleségem munkahelyén is tudták, hogy állást keresek és ott Büki István hívta fel a figyelmemet, hogy a Vízügynél keresnek egy fiatal gépészmérnököt. A Velencei-tavi műszaki fejlesztés akkor indult be, és a műszaki fejlesztési osztályra kerestek valakit, aki vinné ezt az akkor kezdődő projektet. Azt mondta nekem, menj el, mit veszíthetsz? Szabó Szabolcshoz mentem interjúra, és éppen beszélgettünk Szabolccsal, amikor egyszer csak nyílik az ajtó, és megjelenik Szabó Matyi, Szabolcs öccse, aki kosárlabdázó volt és szakaszmérnökként dolgozott ott. Én is kosárlabdázó voltam, jól ismertük egymást és csak annyit kérdezett, hogy Csonti, te mit keresel itt? Mintegy 15 évig dolgoztam a Vízügynél, kezdetben egy albérletet, egy szobát tudtak ajánlani, de tetszett a feladat, amire felkértek.
Hogyan lett ismert a fehérváriak körében?
A vízügy után a kertészeti szakcsoporthoz kerültem, az Iszkai és Kőrösi úti hobbikertesek közösségének lettem az elnöke. Közel 1500 hobbikert tartozott hozzánk és egy nagyon jól működő közösség volt. A telkek nem voltak lekerítve, egy hatalmas, összefüggő területen termesztettünk meggyet, ribizlit és különböző gyümölcsöket. Közös földhasználat volt, aminek a lényege az volt, hogy a termés 10 százalékát el lehetett vinni, a többit le kellett adni, és ami pénzt kaptunk, abból még olyan 40 vagy 50 százalék ki lett fizetve a tagoknak. És közben fölépítettük a Kertész Csárdát és a Faház borozót is, amiből szintén jó jövedelme volt a szakcsoportnak. De jött a rendszerváltás, és a 91-92 környékén elindult a privatizációs hullám. 1992 környékén sok mindent privatizáltak, az állami gazdaságok, és a téeszek is bomladoztak, és akkor fölvetődött, hogy meg lehetne-e venni ezeket a területeket?
Közgyűlést hívtam össze, és akkor a többség szerette volna megvásárolni a hobbikertjét. Tudtam, hogy abban a pillanatban vége a közös termelésnek, mert ha magántulajdonba kerülnek ezek a kertek, akkor le fogják ezeket keríteni, addig végig lehetett menni traktorral a fák között, ami sokkal hatékonyabb volt. Ennek ellenére azt mondtam, hogy legyen, és akkor levezényeltem a folyamatot.
Az akkori polgármesterrel, Balsay Istvánnal kellett tárgyalni, természetesen ő a város érdekét nézte, én meg a tagságunk érdekét, így árvitáink voltak, de végül a tagság, a hobbikertesek is elégedettek lehettek. A megegyezésben segített nekünk a fiatal Orbán Viktor is. Több mint egy évig tartott ez a folyamat, pozitív visszhangja volt, közel ötezer embert érintett, így sokan megismerték a nevemet.
Mikor kezdődött a közéleti pályafutása?
A Kőrösi és Iszkai úti hobbikertek ügye után kaptam megkeresést Nagy Istvántól, aki akkor a Fidesz frakcióvezetője volt. Balsay István 1994-ben már nem indult újra, Nagy István lett a polgármesterjelölt. Őt támogatva négy párt közösen indult koalícióban, a Fidesz, a Kisgazdapárt, az MDF és a KDNP. Elfogadtam a felkérésüket a képviselőjelöltségre és sikerült is megnyernem a körzetemet. 94-ben nagy többséggel nyertünk, amikor megalakult a közgyűlés a győztes választási szövetségből 4 frakció alakult a négy párt képviseletében. Akkor még egyik pártnak sem voltam tagja, végül azt javasolták, hogy a Kisgazda frakcióhoz csatlakozzak. Nem volt kifogásom ellene, mindkét nagyapám kisgazda volt, szimpatizáltam velük. 1995 végén léptem be a Kisgazdapártba. Ez úgy történt, hogy Kovács Ignác az FKGP frakcióvezetője halálos beteg lett, és a halálos ágyán megígértette velem, hogy belépek a Kisgazdapártba és segítem a párt munkáját. Azóta is megmaradt a kisgazda kötődés, a Kisgazda Polgári Egyesület Fejér megyei vezetője vagyok és 2002-től, amióta az egyesület a Fidesz szövetségese lett, tagja vagyok a Fidesznek is.
Harminc éve városatya, több évtizeden keresztül, 2024 októberéig képviselte Dél-Öreghegy és Kisfalud lakóit..
Visszatekintve azt mondhatom erről az időszakról, hogy egy városrész képviselete mindig teljes embert kíván. Napi rendszerességgel vannak feladatok, azért oda kell figyelni, hogyha komolyan akarja csinálni az ember. Persze vannak rutinfeladatok is, ez természetes, de csak rutinból nem lehet megélni, bármilyen régóta is képviseli az ember a körzetét. Mindig új problémák vannak, amiket meg kell oldani. Például az utakkal kapcsolatos problémák nem az egyik napról a másikra jönnek elő, ez tervezhető, de amikor például extrém csapadékos időjárás jön és akkor a csapadékvíz elvezetés hiányosságai megjelennek, az nagyon nehéz helyzetet tud teremteni.
Az egyik legnagyobb gondot az 1997-98-as esős időszak jelentette, állandóan probléma volt, úsztak a pincék a vízben. Ez volt az elmúlt 30 év egyik legnagyobb kihívása képviselőként. De a lakók meggyőzése is nagy kihívás volt..
Mindenki tudja, főleg az öreghegyiek, hogy az az útszerkezet, ami ma van, az még a szőlőhegyi múlt dűlőútjaira épült. A dűlőutak négy méternél nem voltak szélesebbek, mert az akkori szőlősgazdák is törekedtek arra, hogy minél keskenyebb legyen az út és minél nagyobb területe legyen a szőlőnek. Fejleszteni akartunk, megvoltak az elképzelések, és a szabályozási terveket úgy készítették el, hogy normál szélességű utak legyenek. A terveken 9-12 méteres szélességű utak szerepeltek, attól függően, hogy gyűjtőútról van-e szó vagy nem, és óriási ellennállás volt azzal szemben, hogy széles utak legyenek. Rengeteg utcagyűlést kellett tartani, győzködni az embereket, hogy ha a 9 méterbe nem is mennek bele, akkor legalább 7 méter széles utak legyenek egy oldalas járdával. Kompromisszumként ez valósult meg több helyen, de van ahol ebbe sem mentek bele. A buszközlekedés emiatt is nehéz Öreghegyen, a szűk utcák hátráltatják a hálózat bővítését.
A másik, hogy kezdetben nem volt szennyvízcsatorna rendszer Öreghegyen, a Fiskális úton igen, de a többi részen akkor kezdték kiépíteni. A csapadékvíz elvezetésnél is rengeteg teendő volt, még mindig vannak olyan utcák, amelyiknél rendezésre vár. Először a főgyűjtőket kellett megépíteni. Az Aszalvölgyi árok a vízgyűjtő területe nagyobbrészt Öreghegy déli részének, a Fiskális út környéke, de ott is először a Fiskális utat kellett úgy kialakítani, hogy a becsatlakozó mellékutcákból jövő vizeket be tudja fogadni és onnan el lehetett vezetni az Aszalvölgyi árokba, vagy tovább. Ugyanaz a szennyvízzel is a helyzet, mindenhol a befogadók felől kellett visszafele menni. A szennyvíz ma már rendben van, a városrész összközműves, de a csapadékvíz elvezetés terén vannak még hiányosságok. Marad még bőven feladat és kihívás utódomnak, Róth Péter alpolgármester úrnak is, aki úgy érzem méltóképpen és hatékonyan tudja képviselni az öreghegyiek és kisfaludiak érdekeit.
Talán nem mindenki tudja, hogy a városatyák közül ön az, aki aktív sportolói múlttal rendelkezik. Honnan ered a rajongása a sportok és azon belül is a kosárlabda iránt?
Fiatalon aktívan sportoltam, 1960-ban Szombathelyen kezdtem sportiskolában a Haladásnál, majd Körmenden jártam a Keszthelyi Egyetem kihelyezett karára, ahol évfolyamtársaimmal megkezdtük a kosárlabdacsapat kialakítását Kristóf László testnevelő tanár vezetésével, aki később a körmendi bajnokcsapat edzője lett. Játszottam a kőszegi Fáklyában, később a szombathelyi Savaria-ban is, majd 1973-ban, miután Fehérvárra költöztünk, az Építőkbe jártam le. Később már nem tudtam minden nap edzeni, de utána is játszottam a még a GEO-ban, egészen 1995-ig. A kosárlabdán kívül korábban a Haladásban fociztam a serdülőben, később kézilabdáztam is. Később önkormányzati képviselőként is foglalkoztam a sporttal.
A 90-es években a sporttámogatás nagyon nehéz helyzetbe került, a hagyományos szocialista nagyvállalatok megszűntek, átalakultak. Valamit ki kellett találni, közösen kidolgoztunk egy sportkoncepciót, támogatási rendszert.
Elmentem Győrbe, és Szombathelyre is megnézni, hogyan csinálják más városokban. Örülök, hogy végül Székesfehérvár Önkormányzata sokat tudott segíteni abban, hogy a nagyobb egyesületek túléljék ezt a válságos időszakot, ma pedig már eljutottunk addig, hogy sportváros vagyunk. Szerencsére alpolgármesterként sem szakadok majd el teljesen a sport területétől, a kisebb egyesületekkel tartom majd a kapcsolatot. A közvetlen emberi kapcsolatokban hiszek, egy-egy jó szó, gesztus, biztatás nagyon fontos, legyen szó civil szervezetekről, sportegyesületekről, vagy nyugdíjas közösségekről.
