advent

2017.10.27 |
| 2020.10.21. 10:36:27 |

Betlehemi csillagok és mesélő textilek – meghirdették adventi pályázataikat a fehérvári kézművesek

Idén két ünnepváró pályázattal készül az adventre a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. Ismét meghirdették a hagyományos Betlehemi Szép Csillag pályázatot, melyre természetes anyagokból készült alkotásokat várnak. A Mesélő Textilek felhívásra a pályázók szívéhez közel álló textileket, családi örökségeket, ereklyéket lehet beküldeni a hozzájuk kötődő különleges történetekkel együtt. 
| 2019.12.23. 15:05:33 |

Utak, állomások - három adventi szombaton is kitárultak a ciszterci templom kapui

Az „Adventi nyitott templom” kezdeményezése során három adventi szombaton, november 30-án, december 7-án és 14-én is kitárták a ciszterci templom ajtaját. Az elmúlt évekhez hasonlóan újra volt a gyerekeknek kézműves foglalkozás, a betérők a szeretetnyelvekről, a bocsánatkérés lehetőségeiről, kaphattak útravalót vagy XXIII. János pápa lelki békéről szóló gondolatait vihették magukkal. 
| 2019.12.22. 19:13:01 |

Betlehemből érkezett a negyedik gyertya lángja Székesfehérvárra

A Városház téren az élő adventi kalendárium utolsó idei után Szűcs Gabi karácsonyi műsorát hallhatta a szakadó esőben is kitartó székesfehérvári közönség. Az utolsó adventi gyertyát, a szeretet gyertyáját Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök együtt gyújtották meg.
| 2019.12.21. 19:31:12 |

A negyedik gyertya lángja teljessé tette advent fényeit a Püspöki Palota udvarán

Az idei advent gyertyagyújtásai, a jótékonysági akciók, az ajándékba kapott adventi gondolatok a karácsony igazi üzenetére hívták fel a fehérvári családok figyelmét. A tizennegyedik alkalommal megnyitott Püspöki Palota udvarán állított adventi koszorú negyedik gyertyáját Spányi Antal, megyés püspök gyújtotta meg, a színpadon a Martonvásári Szent László Óvoda gyermekei adtak betlehemes műsort.
| 2019.12.21. 12:42:21 |

Belvárosi programok advent negyedik hétvégéjén Székesfehérváron

Advent negyedik hétvégéjén is sok program közül választhatnak a fehérváriak. Szombaton az adventi színpadon Bebe és a Boka Boogie Band is zenél. Vasárnap a Városház téren a negyedik adventi gyertyát Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök gyújtja meg a város adventi koszorúján.
| 2019.12.21. 09:59:27 |

Barbi & Jancsó akusztik - adventi koncert a képtárban

December 22-én vasárnap 17 órától a Városi Képtárban hangolt az ünnepre Schoblocher Barbara, a Blahalousiana frontlánya, és Jancsó Gábor, a zenekar dalszerzője. Kedvenc dalokat, régi, magyar klasszikusokat és saját szerzeményeket adnak elő.
| 2019.12.20. 13:35:26 |

„Az ajándék arra jó, hogy mi is ajándékozhassunk.” - adomány a triatlonosoktól

Az Isten pénze musical előadásra akkora volt az érdeklődés, hogy két előadást szervezett a székesfehérvári Alba Triatlon SE. A jótékonysági eseményen több mint egymillió forint adomány gyűlt össze, amelyet ma jelképesen adtak át a „Teljes Élet" Szociális Alapítványnak.
| 2019.12.20. 11:09:00 |

Teleki Miklós és Kovács Kolos karácsonyi koncertje a Széchenyi utcai református templomban

December 22-én, vasárnap 16 órai kezdettel Teleki Miklós, orgona és zongoraművész, valamint Kovács Kolos, Kossuth díjas, basszus operaénekes ad közös koncertet a Széchenyi utcai református templomban. A részvétel ingyenes, a koncert létrejöttét adományával támogathatja.
| 2019.12.20. 09:05:00 |

Karácsonyi népszokások - Dr. Lukács László néprajzkutató előadása szombaton

December 21-én, szombaton 15 órakor Dr. Lukács László néprajzkutató, egyetemi tanár „Karácsonyi népszokások” című előadására várják az érdeklődőket a Fehérvári Kézművesek Egyesülete Alkotóházába. (Rác u. 27.) Az esemény az „Advent a Rác utcában” című programsorozat keretében valósul meg, a belépés díjtalan. Az előadó könyvei a helyszínen megvásárolhatók.
| 2019.12.19. 20:26:33 |

Hit, remény, öröm és szeretet - iskolások karácsonyi műsora Feketehegy-Szárazréten

Karácsonyi ünnepséget tartott csütörtökön a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti Tagiskolája is. A gyönyörűen feldíszített Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban a kis alsósok versekkel, énekkel, furulya- és zongoraszóval, valamint advent történetének elmesélésével varázsolták el szüleiket és a vendégeket.