Harmincadik Adventi hangversenyét tartotta péntek este a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar. A hagyományos ünnepváró előadásra idén is megtelt a Szent István-székesegyház. A koncert kezdetén Vargha Tamás miniszterhelyettes a Honvédelemért Kitüntető Cím Babérkoszorúval ékesített fokozata kitüntetést adta át dr. Cser-Palkovics Andrásnak, Székesfehérvár polgármesterének.
Ismét útnak indult a karácsonyi ajándék-doboz szállítmány Székesfehérvárról a pusztinai Magyar Házba, a moldvai magyar gyermekek támogatására. Pénteken este a Ciszterci Szent István Gimnáziumban pakolták össze az ajándékokat.
Az első adventi hétvégén karácsonyi piaccal várja a vásárlőkat a Maroshegyi Piac. November 30-án reggel 7 órától 12-ig ingyenes hurka és forraltbor kóstolóval is kedveskednek a látogatóknak a Tasnádi utca 5. szám alatt található termelői piacon.
Az ország egyik leghangulatosabb karácsonyi vásárával, adventi fényeivel, a gyertyagyújtások előtt és után népszerű énekesek, kórusok koncertjeivel és számos ünnepi programmal vár mindenkit a székesfehérvári belváros. A karácsonyváró készülődésben azonban idén is lesz tér és lehetőség az elcsendesedésre a Püspöki palota megnyíló adventi udvarában.
Folytatódik a Vízivárosi Advent szép hagyománya. Ebben az esztendőben egy alkalommal, november 30-án 15 órára várnak mindenkit egy közös, ünnepváró programra a Vízivárosi Általános Iskolában. Szombaton délután gyermekcsoportok karácsonyváró műsorait és a Mézengúz zenekart láthatják a vendégek, akiknek süteménnyel, meleg teával és kézműves foglalkozásokkal is készülnek az adventi hangulatúra varázsolt aulában.
A harmincadik Adventi Koncertjére készül a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar, amelyet 2024. november 29-én,19:00 órai kezdettel rendeznek a Szent István Székesegyházban. A Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar mellett közreműködik a Kodály Zoltán Általános Iskola Gyermekkara, Füredi Nikolett, Fehér Adrienn, Rezsnyák Róbert és Tóth Marcell - zongorán. Vezényel: Ruff Tamás őrnagy, a MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar karmestere.
Advent a Rác utcában címmel idén is minőségi időtöltésre, karácsonyi díszek készítésére várja az érdeklődőket december 8-án és 15-én a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. A Betlehemi Szép Csillag kiállításuk pedig november 30-tól egészen december 22-ig lesz látogatható a Szent István Művelődési Házban.
Díszítsük fel a várost együtt! címmel indított még október végén adventi rajzos felhívást a Városgondnokság és a PrintR Nyomda. A mintegy négyszáz beérkezett gyermekrajz a Várkörúton az Országzászló téri buszmegállókban, a Fő utcán az Országzászló térnél és a Zichy ligetben a fénykoronánál látható.
Sokan sétáltak már a mostani hétvégén is a fehérvári Adventi Vásárban. Bár az ünnepi fények majd advent első vasárnapján, december 1-én gyúlnak fel, az Adventi Vásár idén már egy héttel korábban elindult Székesfehérváron.
Szinkronkorcsolya bemutatóval és az utánpótlás jégkorongozók játékával nyitott a Kori Liget pénteken délután. A nyitónapon ingyenes jégpálya idén már közel ezer négyzetméterre növelt jégfelülettel és ötven méter hosszú jégfolyosóval, változatlan árakkal és megújult büfével várja a téli sportok szerelmeseit a Zichy ligetben.