December 6-án, pénteken este a Szent István Művelődési Házban rendezik meg – immár 19. alkalommal – az adventi jótékonysági estet, amelynek célja ezúttal a kárpátaljai Szent Anna Karitász és a Borzsovai Református Egyház segítése.
Ismét példaértékű, jótékonysági összefogás valósult meg fehérvári sportolók és szponzoraik jóvoltából a Befogadlak Baptista Gyermekotthonban. Az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata és az Alba Fehérvár női kézilabdacsapata, valamint támogatóik, a Patikaplus Gyógyszertárak és a Lakeside Hotel ünnepi finomságokat és vitaminokat ajándékoztak a gondozott gyermekeknek.
A karácsonyi időszak veszélyeire felhívó plakátot készített a Fejér Vármegyei Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. A felhívás célja, hogy az adventi bevásárlás, rohanás közepette se váljunk a tolvajok áldozatává.
Andi bohóc „Egy csomag = Egy mosolygós arc!" elnevezésű kezdeményezéséhez gyűjtőpontként csatlakozott a Vörösmarty Mihály Könyvtár, illetve tagkönyvtárai. Az akcióban a hátrányos helyzetű gyermekek, illetve a nyugdíjasotthonokban élő idősek számára gyűjtenek mikuláscsomagba való apróságokat, amelyeket december 6-ig lehet leadni a bibliotékákban.
Ötszáz gyermek varázslatos éneke zengte be vasárnap este a Városház teret, ahol Spányi Antal megyéspüspök dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel közösen gyújtotta meg a várakozás első gyertyáját, majd felkapcsolták a város karácsonyfája, illetve a tér új, ünnepi díszvilágítását.
Karácsonyi dallamokkal, majd közös karácsonyfadíszítéssel várta a helyieket vasárnap délután a Börgöndpusztáért Érdekvédelmi Egyesület. A lélekmelengető zenélésre és az első adventi gyertya közös meggyújtására eljött Békési Ferencné, a városrész önkormányzati képviselője is, akit régi, kedves ismerősként fogadtak a sürgölődők.
Idén már 12. alkalommal rendezte meg a Vörösmarty Színház az Újszövetség maratont. A négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával párhuzamosan kézműves foglalkozással és mesesarokkal is várták a családokat, nagyszülőket, barátokat a színházban.
Szombaton délelőtt nyílt meg a Püspöki Palota kertjében a hagyományos adventi udvar, ahol a csendes sétálásé, az imádságban eltöltött karácsonyi készülődésé a főszerep. Spányi Antal megyéspüspök pedig szombaton kora este osztotta meg adventi gondolatait a Püspökség fényekkel, illatokkal hívogató Adventi udvarában.
Amint a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szombaton megnyílt kiállítás mutatja, betlehemből mindig lehet valami újat, valami eredetit, valami csodálatosat alkotni. A Fehérvári Kézművesek Egyesülete által életre hívott pályázatra 104 alkotás érkezett, amelyek december 22-ig várják elcsendesedésre, lelassulásra az ünnepi készülődésben kicsit elfáradt betérőket.
Szombaton délután folytatódott idén a Vízivárosi Advent szép hagyománya. A közös ünnepváró programon iskolák és óvodák gyermekcsoportjainak karácsonyváró műsorait és a Mézengúz zenekart láthatták a vendégek, akiket süteménnyel, meleg teával és kézműves foglalkozásokkal is várták a Vízivárosi Általános Iskola aulájában.