Elkezdődött az ünnepi díszkivilágítás felszerelése Székesfehérváron. Idén a Liszt Ferenc utcától a Zichy ligetig a tavalyihoz hasonló fények lesznek, csakúgy mint a Várkörúton, a Rákóczi és a Távirda utcában. A közvilágítás karbantartását végző Roneko Kft. egymillió forinttal támogatja a díszkivilágítás költségeit.
A tavalyi, csak online hallott koncert után a tervek szerint idén újra élőben élvezheti a közönség a Kisangyalok karát – a legszebb karácsonyi dalokat november 27-én, az első adventi vasárnapon adja elő a város énekelni szerető kisdiákjainak alkalmi kórusa. A több mint négyszáz gyermek előadása nyitja a Fehérvári Advent programját a belvárosban.
A karácsonyi éjféli misét a Szent Imre templomban celebrálta Spányi Antal, megyés püspök, aki ünnepi szentbeszédében kiemelte: „az látja meg Krisztust, az ismeri fel Betlehemben, a jászolban, aki képes önmagából feladni valamit.”
Átadták azokat az adományokat, amelyeket a Kríziskezelő Központ által működtetett Családok Átmeneti Otthonában élő édesanyáknak és gyermekeiknek gyűjtöttek. Az összefogáshoz idén a Hétvezér és a Széna téri iskolák diákönkormányzata is csatlakozott.
A tavalyi évben ugyan elmaradt, de idén a Fehérvári Advent programsorozat egyik zárásaként visszatér a karácsonyi manókereső. A gyerekeket az Adventi színpadnál várják pénteken.
Idén is különleges színfoltja a karácsonyváró időszaknak a Csónakázó-tó kis szigete, amely a tavon tükröződő adventi fényeivel ünnepi hangulatot áraszt a korai sötétedés időszakában. Az adventi sziget ebben az évben is további installációkkal bővült.
Különleges alkalommal zárul a Püspöki palota Adventi udvara. December 22-én, szerdán 16.30 órakor a gyermekek felajánlásokkal, jócselekedetekkel ajándékozzák meg a kis Jézust születése ünnepén.
A karácsonyi dallamok hívogatták a Városház téri színpadhoz advent negyedik vasárnapján a Belvárosban sétálókat. Az ünnep előtt öt nappal a Fehérvár Hangja döntősei és a FiveLive Acappella lépett színpadra. A kézműves portékák vására mellett mese, kiállítás, kiskoncert is szerepelt a programok között.
Az adventi programsorozat keretében több korosztály is megmutathatta a várakozás szombatjain ünnepi műsorát a Vízivárosban. A negyedik adventi hétvégén is óvodások, iskolások műsorai színesítették a gyertyagyújtást. A tavalyi évi szünet után tért vissza újra a Vízivárosi Advent hagyományos rendezvénysorozata a városrészbe.
Mintegy 80 laptopot ajánlott fel jótékonysági célra a Hydro Székesfehérváron. Az informatikai eszközöket a vállalati munkából kivonták, azonban alkalmasak otthoni használatra és oktatási célokra. 65 laptopot az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központon keresztül már eljuttattak a családoknak, a fennmaradó 15 gépet pedig kölcsönzésre, oktatásra fogják használni.