A Vörösmarty Színház Kelléktárának karácsonyi gyárában kézműves ajándékok készültek, amelyeket a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársaihoz juttatott el a teátrum december 14-én, hogy a rászoruló gyerekek karácsonyát szebbé tehesse.
„Fehérvári Jószándékizmus” címmel hirdetett jótékonysági adománygyűjtést a MOST Cselekvők Egyesületének elnöke. Törteli Zoltán a közösségi oldalán közzétett felhívás szerint az akció során adományozott gyümölccsel, naranccsal és banánnal szeretné a közösség nevében megköszönni a fehérvári mentősök szolgálatát.
Székesfehérvári idei, a járványhelyzet miatt online megvalósuló adventi naptárában fehérvári zenész családok is felbukkannak: érdemes minden este hétkor a város közösségi oldalára kattintani, ahol többek között ezek a produkciók is láthatók videó formájában.
Azért, hogy a közelgő ünnepek nyugalomban telhessenek, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság néhány hasznos tanáccsal igyekszik felhívni a figyelmet az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire. Otthonaink védelme, a személyes és az online vásárlás biztonsága érdekében kérjük, fogadják meg a rendőrök javaslatait!
A harmadik adventi gyertyagyújtást közvetítették élőben a Városháza Díszterméből vasárnap este. Az öröm lángját Sohonyai Edit író, a Székesfehérvári Szenátus tagja és Tóth Tamás, a Prohászka Templom esperes-plébánosa gyújtották meg, és osztották meg adventi gondolataikat az elcsendesedés és a lényeglátás fontosságáról.
Szombaton állították és díszítették fel a városrész karácsonyfáját a Fehérvári Kézművesek Egyesületének tagjai a Rác utcai Skanzenben, a Kézművesek Háza előtt.
A harmadik gyertya lángja oszlatja a sötétséget és fényt, meleget, szeretetet sugároz maga körül - mondta Spányi Antal püspök advent harmadik hétvégéjére szóló gondolataiban. "Az advent titokzatos világa közel visz bennünket Istenhez és ha közel visz hozzá, akkor közel visz egymáshoz is. Az Úr szeretete meggyógyít, fölemel, vígasztal és új távlatokat is mutat számunkra."
Folytatódnak az ünnepváró programok Székesfehérváron. A harmadik adventi gyertyagyújtást most vasárnap is 17 órától ismét élőben közvetítjük a Városháza Díszterméből.
A Fehérvári Kézművesek Egyesületének tagja, Gelencsér Julianna betleheme is látható lesz a „100 jászol” kiállításon a Vatikánban. A Tácon élő népijáték-készítő, csuhéműves mesternek ez a harmadik alkotása, amelyet kiválasztottak a római tárlatra.
Élőben közvetített ünnepi készülődésre hívja az érdeklődőket a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. A kézműves és népzenei bemutatókat, a mesemondásokat és a Luca-napi népszokásokról szóló előadást a # Visit Székesfehérvár youtube csatornán nézhetjük december 13-án, vasárnap 10–17 óra között.