Szeptember 10-én, csütörtökön este 6 órakor kezdődik Vacsi Viola és Horváth Irma Tükörvény című önismereti regényének a bemutatója a Köfém Művelődési Házban, amelyet az érdeklődők online is követhetnek. A rendezvényt Vacsi Marcsi festménykiállításának a megnyitója kíséri.
Szeptember 10-én, csütörtökön 16 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban újabb állomásához érkezik a DIÓ, azaz a Demencia Információs Órák a Katolikus Szeretetszolgálat szervezésében. A téma ezúttal: lehetőségek a kognitív képességek javítására, szinten tartására otthoni környezetben. A projekt alapüzenete: VAN SEGÍTSÉG! Közvetlen célcsoportjai mindazok, akik otthonukban ápolnak demenciával élő családtagot.
A szeptember 12-i ingyenes, Fülbemászó című rendezvény témája ezúttal a zene: az Öreghegyi Közösségi Házban komoly és könnyedebb műfajokról is szó lesz, természetesen sok muzsikával fűszerezve, az est végén pedig a Bohém rapszódia című filmet is láthatják majd az érdeklődők a Barátság kitelepült kertmozijában.
Díszmadarakban gyönyörködhetnek vasárnap délutánig a látogatók a Vörösmarty Mihály Művelődési Házban, ahol 26. alkalommal rendezett kiállítást a Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete.
Szeptember 5-én, szombaton 19 órakor kezdődik a 4 WHAT bemutatkozó koncertje az Öreghegyi Közösségi Házban. A programra a belépés díjtalan, szeretettel várják a zenekedvelő közönséget.
Folytatódik a kiscsoportos sakkoktatás az általános iskolás és középiskolás fiataloknak a Királykút Emlékházban (Mikszáth Kálmán u. 25.) szerdán és pénteken délután 16:30-17:30 óráig, a haladó csoport oktatása 17:30-18:30-ig. A megnyitó szeptember 18-án, pénteken 16:30-kor lesz, amikor a szülők rövid tájékoztatót kapnak. Oktatók: a Fehérvári Sakk Egyesület igazolt versenyzői.
Szeptemberben nyílik meg Sáringer Éva Festegetője a Felsővárosi Közösségi Házban. A kis műhelyben a bútorfestő népművész felnőtteknek és gyerekeknek is kínál foglalkozásokat, amikre a létszámkorlát miatt mindenképpen előre kell jelentkezni.
Szeptember 1-jén este a Királykút Emlékházban ismerhetjük meg a József Attila-díjas Péntek Imre Csipetnyi ég és Megviselt papírmúzeum című köteteit. A kettős könyvbemutató előtt a szerző a Vajda Könyvesboltban dedikál.
Augusztus 28-án, pénteken 19 órakor Balajthy Ferenc Egyenes Tükör című verseskötetének bemutatójára várják a kedves érdeklődőket a Kisfaludi Közösségi Házba (Könyves Kálmán u. 10.). A szerzővel László Zsolt kötő beszélget, közreműködik Cserta Gábor gitáron. Házigazda: Tibai Tibor.
Szeptember 1-jén, kedden 18 órakor kezdődik Péntek Imre Csipetnyi ég és Megviselt papírmúzeum című köteteinek bemutatója a Királykút Emlékházban. Az est házigazdája: Bakonyi István, közreműködik Cserta Gábor. Az esemény előtt 16:30-tól a szerző a Fő utcai Vajda János könyvesboltban dedikál.