Október 10-én, csütörtökön 17 órakor lesz Karóczkay Ottó, Tájak, hangulatok című festménykiállításának megnyitója a Köfém Művelődési Házban. A tárlatot megnyitja Dr. Lakner József, egyetemi tanár, a Vörösmarty Társaság alelnöke, közreműködik Balogh Mihály (Szabad Színház). A kiállítás november 4-ig tekinthető meg.
Október 8-án, kedden 17.30 órakor, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felkészülési évének jegyében Prof. Dr. Tringer László, pszichiáter, pszichológus, emeritus professzor A boldogság és a hit a lélekgyógyász szemével címmel tart előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A belépés díjtalan, szeretettel várnak mindenkit.
Október 5-én, szombaton 17 órai kezdettel ingyenes koncertekkel várja látogatóit az Öreghegyi Közösségi Ház. A programon fellépnek 17 órától Horváth Irma és barátai, 18 órától a Passz együttes, 19 órától színpadon az RH+ Emlékzenekart, majd az élő koncertek sorát 20 órakor a Sputnik Crew zárja.
Versmondó versenyt hirdetett általános iskolások számára a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és Könyvtár. Várják a költészetet szerető fiatalok jelentkezését szabadon választott költeménnyel október 7-ig, hétfőig.
Trianon 99 mottóval folytatódik év végéig a Kodolányi Szabadegyetem és a Harmadik Kor Egyeteme. Novemberben kettő, decemberben egy előadásra várják az érdeklődőket a tudományos-ismeretterjesztő programsorozat szervezői. Az előadások helyszíne a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent László terme, az időpontja minden esetben 16 óra.
Színművész, rádiós, angol nyelvű egyetemi prezentációs oktató, logopédusok és klinikai szakpszichológus is tagja annak a héttagú csapatnak, amely nyitott foglalkozásokat tart a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A Beszélj Bátran Stúdió munkatársai segítenek mindazoknak, akik nehezen szólalnak meg közönség előtt, illetve nem tudják, hogyan építhetnek fel úgy egy előadást, prezentációt, vlogot hogy az érdekes és hatásos legyen.
Folytatódik a Kodolányi János Szabadegyetem és a Harmadik Kor Egyeteme programsorozat Trianon 99 mottóval ebben a tanulmányi félévben is. Legközelebb október 2-án, szerdán délután Ablonczy Balázs, történész Trianon és a magyar társadalom című előadását kísérhetjük figyelemmel a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
Október 1-jén, kedden 17.30 órakor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felkészülési évében, az „Az Út, az Igazság és az Élet”- vándorszabadegyetem keretében „Gyógyszer a halál ellen” címmel Dr. Kellermayer Miklós, emeritus profeszor, világhírű sejtkutató előadására várják az érdeklődőket a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba. A belépés díjtalan.
Vasárnap volt az őszi éremgyűjtő találkozója a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Fejér Megyei Alba Regia Szervezetének. A numizmatika iránt érdeklődőket a Művészetek Házába várták, ahol mintegy 120-140 asztalon kínáltak régi és modern érméket, különlegességeket.
Vasárnap lesz az őszi éremgyűjtő találkozója a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Fejér Megyei Alba Regia Szervezetének. A numizmatika iránt érdeklődőket szeptember 29-én, vasárnap a Művészetek Házába várják, ahol mintegy 120-140 asztalon kínálnak régi és modern érméket, különlegességeket.