Február 20-án, csütörtökön 16:30 órakor kezdődik Gy. Simon Margit, Kishonthy Éva festőművészek és Penk Katalin kiállításának megnyitója a Köfém Művelődési Házban. A tárlatot megnyitja: Magyar Ari, festőművész, közreműködik a Köfém Nyugdíjas Klub Harmonika Triója. A tárlat március 11-ig tekinthető meg.
Február 20-án, csütörtökön 17 órától Macskatéka farsangi bál lesz a Gárdonyi Géza Művelődési Ház Könyvtárában. A program ingyenes és nyitott az óvodás és általános iskolás korosztály számára.
Február 20-án, csütörtökön este 7 órakor a Hungarikum együttes lép A Szabadművelődés Háza színpadára. Vendég: a Strófa trió. A belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
Február 20-án, csütörtökön 17 órától várják az érdeklődőket Tóth Tamás, esperes-plébános „Az önismeret fontossága a mindennapokban” című útkereső elmélkedésére a Kisfaludi Közösségi Házba. (Könyves Kálmán u. 10.) A belépés díjtalan.
„Lélekmadár - Tisztelet Kallós Zoltán emlékének” címmel nyílt meg Szekeres Erzsébet, Magyar Örökség-, és Pro Cultura Christiana-díjas textilművész kiállítása szombaton, Székesfehérváron, a Szent Korona Galériában. Az eseményen Spányi Antal megyés püspök mondott köszöntőt, a kiállítást Kovács Gergelyné kultúrtörténész nyitotta meg és Maczkó Mária, Magyar Örökség-díjas és Príma-díjas népdalénekes működött közre.
Az őszi évadot követően új történettel, „A kispárna bánata” című mesével várta a fehérvári óvodásokat a Zenede Bábszínház. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban énekkel és hangszerbemutatóval kalandoztak a kicsik a zene birodalmában a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI pedagógusainak és diákjainak vezetésével.
Február 15-én, szombaton 15 órakor kezdődik Szekeres Erzsébet, Magyar Örökség-, Pro Cultura Christiana-díjas textilművész „Lélekmadár - Tisztelet Kallós Zoltán emlékének” című kiállításának megnyitója a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Köszöntőt mond Spányi Antal, megyés püspök, a kiállítást megnyitja Kovács Gergelyné, kultúrtörténész, közreműködik: Maczkó Mária, Magyar Örökség-díjas és Príma-díjas népdalénekes.
Február 15-én, szombaton 16 órakor Farsangi operettparádé lesz az Öreghegyi Közösségi Házban (Fiskális út 93.) A programra a belépés ingyenes, szeretettel várnak mindenkit.
Február 14-én, pénteken 14 órától Kultúr Café címmel beszélgetés lesz tehetséges fehérvári fiatalokkal a Gárdonyi Géza Művelődáési Házban. Meghívott beszélgetőtársak: Vörös Janka, Jazz-énekes, énektanár, Arany Endre DJ, DJ Bandusch, A Táska Rádió rezidens műsorvezetője, Tátrai Réka, Fehérvár Táncosa, 2018., Kneifel Nóra, A Fehérvári Versünnep nyertese, 2019. Az est házigazdája Leffelholcz Marietta.
A „Kultúrházak éjjel-nappal” országos rendezvénysorozat keretén belül népzenei minősítő koncert és közös dalolás is lesz a fehérvári Művészetek Házában február 15-én, szombaton 15 órától. A belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.