Szabad éremcsere és vásár, előadások, valamint kiállítás is lesz a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Fejér Megyei Alba Regia Szervezetének hagyományos tavaszi rendezvényén. Május 13-án, vasárnap a Művészetek Házában megemlékeznek a 2018-as év jubileumi évfordulóiról, és bemutatják a „Fehérvári nagyjaink” éremsorozat legújabb, hatodik tagját is.
Május 14-én, hétfőn 17: 30 órakor lesz Dr. Ferencz Orsolya, űrkutató, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszék főmunkatársának „2018 - Világok harca” című előadása a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az eseményre a belépés díjtalan, várják az érdeklődőket.
Május 7-én, hétfőn 17 órakor Robert Bresson, svájci-francia koprodukcióban készült, A pénz című drámáját vetítik a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Útkereső Filmklubjában. Belépődíj 400 Forint. A francia új hullám jelentős képviselője utolsó filmjében Tolsztoj novelláját használta alapul. A pénz Cannesban a zsűri Nagydíját kapta meg.
Tizenhárom megyei és megyén túli együttes részvételével, hatodik alkalommal rendezik meg a Művészetek Házában a „Húzd keresztül...” Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Fesztiválját május 5-én, szombaton.
Május 8-án, kedden, 18 órai kezdettel táncházi mulatságra várja az érdeklődőket a Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba. A rendezvény a „Horvát táncház Székesfehérváron” című sorozat részeként kerül bemutatásra, melynek támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A belépés díjtalan, szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Április 27-én, pénteken májusfa állító ünnepség lesz a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban. A 14 órakor kezdődő eseményen a fa állítása mellett hagyományőrző műsor, gyermekműsor és kézműves játszóház is lesz.
Április 27-én, pénteken nyílik meg a “Festmények és egyebek” című kiállítás Tibai Tibor gyűjteményéből a Kisfaludi Közösségi Házban. A 18 órakor kezdődő eseményen bevezetőt mond Dr. Arató Antal, a Vörösmarty Mihály Könyvtár nyugalmazott igazgatója. A tárlat május 25-ig lesz látogatható.
Április 23-án, hétfőn zenés beszélgetés lesz a Királykút Emlékházban Veres Idával és Rendes Péterrel, a Folkfonics együttes tagjaival. A 19 órakor kezdődő esemény házigazdája Dr. Bakonyi István, irodalomtörténész, a belépés díjtalan, szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.
Április 24-én ismét disputa lesz az Öreghegyi Közösségi Házban. A 18 órakor kezdődő eseményen Elmer István “Bóják az áramlatban” című novelláskötetéről a szerzővel Bobory Zoltán, Jósika Miklós-díjas költő, a Vörösmarty Társaság elnöke beszélget. A belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
Április 20-án, pénteken 18 órakor nyílik meg Cservenka Edit, festőművész MIMIKRI című kiállítása az Öreghegyi Közösségi Házban. (Fiskális út 93.) A tárlatot Gaál József, Munkácsy-díjas képzőművész nyitja meg. A kiállítás május 11-ig díjtalanul megtekinthető az intézmény nyitvatartási idejében.