Június 26-án, szerdán 18 órai kezdettel nyáresti hangverseny lesz a Szent István Művelődési Ház díszudvarán. A műsorban Bach, Fauré, Bárdos Lajos művei mellett John Keats és Vörösmarty Mihály versei is elhangzanak. Az est házigazdája Dr. Szabó Balázs, zenetörténész, a belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
Hétfőn este, alkonyatkor tűzugrással, néptánccal és a jeles naphoz kötődő hagyományok felelevenítésével kezdődött a Szent Iván éj Fehérváron, a Prohászka ligetben, ahol fellépett a Kákics Együttes és a Táncol”KODO” Táncegyüttes. A moldvai táncokba a közönség is bekapcsolódhatott, a bátrabbak pedig a tűzugrást is kipróbálhatták.
Az Öreghegyi Disputa következő estjén, június 25-én, kedden mutatják be a negyedévente megjelenő Trianoni Szemle című folyóirat következő számát. A disputa házigazdája, Bobory Zoltán ezúttal Szidiropulosz Archimédesszel, a folyóirat főszerkesztőjével, a Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnökével, valamint Domonkos László és Sipos Endre szerkesztőkkel beszélget.
Június 25-én, kedden 16 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Díszudvarán emlékeznek meg Gyóni Géza, költő születésének 135., halálának 102. évfordulójáról. A megemlékezést követően Toldi Éva pedagógus, szerkesztő, újságíró előadására várják az érdeklődőket.
Lakossági fórumra várja a Maroshegyen élőket a körzet önkormányzati képviselője, Brájer Éva. A kedden 17.30 órakor kezdődő rendezvényen a városrészben jelenleg zajló fejlesztésekről lesz szó, a fórumon részt vesz Dr. Cser-Palkovics András polgármester is.
Vasárnap, a város papságával a Szent Imre templomban koncelebrált ünnepi püspöki szentmise után került sor Székesfehérvár egyházközségeinek közös úrnapi körmenetére. A főpásztor hívek sokaságának kíséretében, ünnepélyes körmenetben hordozta körül az Oltáriszentséget a Belvárosban, ahol négy oltárt állítottak fel a körmenet útvonala mentén. A virágokkal díszített ideiglenes oltároknál rövid szertartást végeztek evangéliumolvasással, énekléssel és áldással.
Június 23-án, vasárnap 9 órakor Székesfehérvár város közös Úrnapi szentmiséjét mutatja be Spányi Antal, megyés püspök a Szent Imre templomban. Az ünnepi püspöki szentmise után lesz a körmenet a Belvárosban, a Városház tér - Fő utca - Oskola utca - Városház tér útvonalon.
Pénteken nyitották meg és mutatták be Székesfehérvár új közösségi terét Csalán, az egykori Picur büfé helyén. A városrészben élők régi vágya volt egy olyan fedett közösségi tér, ahol találkozhatnak, különböző programokat, rendezvényeket szervezhetnek. A közel húszmillió forintos fejlesztést Székesfehérvár Önkormányzata saját forrásból valósította meg.
Június 21-én, pénteken az Apostol együttes ad koncertet a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban. A 19 órakor kezdődő eseményre a belépő 1000 forintba kerül, szeretettel várják az érdeklődőket.
„A Magyar Szent Család nyomában tematikus zarándokút fejlesztése a Székesfehérvári Egyházmegyében” című program megvalósításának folyamatáról számoltak be sajtótájékoztató keretében csütörtökön a Püspöki Palotában. Az eseményt a projekt egyes helyszíneinek (Püspöki Palota, Ferences rendház-Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum és az épülő Látogatóközpont) bejárása követte.