művelődési ház

2017.10.23 |
| 2018.04.18. 09:06:44 |

Csángó táncház lesz a Kákics Együttessel szombaton a Felsővárosi Közösségi Házban

Április 21-én, szombaton csángó táncház lesz a Kákics Együttessel a Felsővárosi Közösségi Házban. 17 órától Gáncs Kata és Gúla Miklós tanítanak táncokat a gyerekeknek, majd 18 órától felnőtt táncház lesz Nedvig Bendegúzzal. A belépődíj 500 forint.
| 2018.04.17. 07:40:43 |

Egyházüldözés Magyarországon Brenner János életén, vértanúságán keresztül

Április 18-án, szerdán 17:30 órakor Dr. Soós Viktor Attila, történész „Egyházüldözés Magyarországon Brenner János életén, vértanúságán keresztül” című előadására várják az érdeklődőket a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba. A belépés díjtalan.
| 2018.04.16. 12:43:19 |

A megnyitó-ünnepséggel elkezdődött az idei „Zentais 7” rendezvénysorozata

Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a „Zentais 7” a ráchegyi Zentai Úti Általános Iskolában hétfőn. A megnyitón kicsik és nagyok énekeltek, az intézmény földszinti aulájában alsós, az emeleti folyosón pedig felsős diákok alkotásaiból nyílt kiállítás, a hét folyamán pedig különféle versenyeken, bemutatókon és kalandokban vehetnek részt a gyerekek. Az ünnepi programsorozat kulturális gálával zárul pénteken.
| 2018.04.11. 08:01:13 |

Szombaton lesz a Fanta Boys tavaszi bulija az Öreghegyi Közösségi Házban

Április 14-én, szombaton lesz a Fanta Boys tavaszi bulija az Öreghegyi Közösségi Házban. A 19-24 óráig tartó esemény vendégzenekara a Rodeo Country Band lesz. Információ és asztalfoglalás a 22-303-366-os telefonszámon, jegyek a helyszínen 1500 forintért vásárolhatók.
| 2018.04.08. 15:33:00 |

Címerekkel írt történelem - Pécsi L. Dániel kötetbemutatója a Királykút Emlékházban

Április 9-én, hétfőn lesz Pécsi L. Dániel „Címerekkel írt történelem” című kötetének bemutatója a Királykút Emlékházban. A 19 órakor kezdődő eseményen a megjelenteket Deák Lajosné köszönti, Dr. Kukorelli István, alkotmányjogász rövid méltatását felolvassa és a szerzőt bemutatja Bakonyi István, irodalomtörténész, közreműködik a Kákics Együttes.
| 2018.04.05. 07:39:24 |

Zene és egészség – pénteken délután újra várja vendégeit a Kultúrszalon

Április 6-án, pénteken 17:30 órakor dr. Kolbe Ilona (zongora) és dr. Lakatos János (cselló) koncertjére várja a zenebarátokat az Ars Musica Zenebarátok Egyesülete a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba. Műsoron Johann Sebastian Bach, Domenico Scarlatti, Robert Schumann, Frédéric Chopin és Bartók Béla művei lesznek, a fellépőkkel Kozma Ágnes, újságíró beszélget.
| 2018.04.03. 21:24:15 |

Emlékesttel tisztelegtek Kallós Zoltán szellemi öröksége előtt Székesfehérváron

A február 18-án, 92 éves korában elhunyt Kossuth-nagydíjas Kallós Zoltán, erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő, a Nemzet Művésze szellemi örökségét képviselő énekesek, muzsikusok, táncosok léptek fel kedden este a mester tiszteletére rendezett emlékesten a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az eseményen Székesfehérvár püspöke, országgyűlési képviselője és polgármestere is részt vett. 
| 2018.04.03. 11:13:21 |

Szívvel-lélekkel - Fendrich Veronika kiállítása a Köfém Művelődési Házban

Április 4-én, szerdán 17 órakor lesz Fendrich Veronika „Szívvel-lélekkel” című kiállításának megnyitója. A tárlatot Szántó Karolina Zita nyitja meg, közreműködik Hajdu Levente, versmondó. A festő, terapeuta alkotásait április 24-ig lehet majd megtekinteni, hétköznapokon 8-17 óráig.
| 2018.03.27. 09:06:07 |

A Lélek hangjai – húsvéti gondolatok szóban és zenében

Március 28-án, szerdán 18 órakor „A Lélek hangjai; Húsvét - gondolatok szóban és zenében” címmel kezdődik koncert a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Hegedűn Nagy Ivett, zongorán Mikola Éva működik közre, műsoron Bach, Vitali, Saint-Saёns és Rimszkij-Korszakov művek lesznek.
| 2018.03.26. 16:04:49 |

IX. Fehérvári Versünnep - kisorsolták a döntősök mentorait

Sorsolással indult a IX. Fehérvári Versünnep mentor-programja hétfőn délután a Vörösmarty Színházban, ahol a döntősök részvételével derült ki, hogy kik lesznek azok a művészek, akik segítik majd felkészülésüket. A sorsoláson Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere, Matuz János, a teátrum művészeti intendánsa és a Fehérvár Médiacentrum képviseletében Vakler Lajos, Penna Regia-díjas újságíró köszöntötte a diákokat.