Határon túli pedagógusokat fogadott Mészáros Attila alpolgármester a Városházán: a 26 fős csoport egy hetes szakmai programon vesz részt az Oktatási Hivatal szervezésében.
Nyolcadik alkalommal érkeztek Pusztinából csángóföldi magyarok Székesfehérvár Önkormányzatának velencei táborába. A húsz főnyi, felnőttekből és gyermekekből álló csoport szerdán szentmisén vett részt Fehérváron, a ciszterci templomban, majd este a Hiemer-házban adtak ízelítőt sajátos énekeikből és táncaikból, Nyisztor Ilona, Magyar Örökség-díjas népdalénekes vezetésével.
Július 15-én hétfőtől pszichodráma tábor kezdődik az Öreghegyi Közösségi Házban, ahol hősökkel, királyokkal, királynőkkel, szelíd- és vadállatokkal, valamint sárkányokkal is "találkozhatnak" a gyerekek.
Elkészült az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán azt a Robottechnológiai Központ, amit az egyetem Székesfehérvár Önkormányzatának és a Hanon Systems Hungary Kft. támogatásának köszönhetően tud megvalósítani a fehérvári karon. A labort ősztől a mechatronika illetve a gépészmérnök hallgatók is használatba vehetik.
Az elmúlt napokban székesfehérvári delegáció tett látogatást a korábban megsegített kárpátaljai településeken, valamint Székesfehérvár Önkormányzatának a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatainak tanácsnoka meghívott vendégként részt vett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diplomaosztó ünnepségén. A IV. Székesfehérvári Székely Bál bevételéből a Kárpátaljai Ráti Szent Mihály Gyermekotthon rehabilitációs központjának felszereléseihez, az otthon bővítéséhez járultak hozzá.
Pénteken a Városház téren került sor az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának diplomaosztó ünnepségére. Az ünnepségen az öt alapszakon és három mesterszakon végzettek vehették át diplomájukat, illetve arany és ezüstdiplomát nyújtottak át azoknak, akik 50, illetve 40 éve végeztek a Kandó Főiskolán.
Projektzáró eseményen összegezték a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, valamint az Arconic-Köfém Kft együttműködésében létrejött pályaorientációs tábor tapasztalatait pénteken.
Szakmai, általános iskolásoknak szóló nyári napközis tábort tart a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma az Arconic Alapítvány támogatásával. Az érdekes barkácstáborral az iskola és az alapítvány célja, hogy az iskolapadokból az alumíniumipar és az autószerelés iránt érdeklődő diákok kerüljenek ki, ezzel is elősegítve a kisiskolások pályaorientációját.
Az Edutus Egyetem hatodik alkalommal rendezi meg a World Robot Olympiad™ (WRO™) LEGO robotépítési és -programozási tanulmányi versenyt, a regionális elődöntőre Székesfehérváron, a Kertész Csárdában került sor kedden. A verseny célja, hogy a gyermekeket és fiatalokat közelebb hozza a természettudományos ismeretekhez, tantárgyakhoz, valamint ösztönözze őket a mérnöki, informatikai szakma választására.