Vasárnap érkezett meg a gyerekek első csoportja a Velencei Gyermek- és Ifjúsági Táborba. A 92 fiatal július 3. és 9. között táborozik Velencén, ahol olimpiai játékok tematikában szórakoztató és játékos feladatokkal, kézműves foglalkozásokkal és strandolással tölthetik az időt. Hétfő délután Mészáros Attila alpolgármester és Bozai István városgondnok közösen látogatta meg a táborozókat.
A robotokkal, modern eszközökkel való jobb együttműködésért kezdett közös projektbe a HARMAN és az Alba Innovár. A program során olyan digitális tutorokat képeznek, akik majd saját kollégáiknak tudnak segíteni a digitalizációs, robotizációs kompetenciáik fejlesztésében, hogy gördülékenyen tudjanak az ipari robotokkal is együtt dolgozni a munkavállalók.
Elkészült és szeptembertől már fogadja a gyermekeket a maroshegyi új bölcsőde. A város új, mintegy egymilliárd forintos uniós forrásból megvalósult szociális intézményében 56 bölcsődésről gondoskodnak majd. Az immár kívül-belül elkészült és eszközökkel is felszerelt Úrhidai úti épületben a pénteki projektzáró keretében tartottak bejárást.
Fekete Gergely hatalmas elszántsággal és precizitással készül az októberi, Japánban megrendezésre kerülő karate világbajnokságra. A fekete öves, 1. danos sportoló ugyanakkor az edzések mellett a tanulmányaiban is letette névjegyét: a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatójaként első helyezést ért el a TDK tanulmányi versenyen. A karatést szerdán délelőtt dr. Cser-Palkovics András polgármester fogadta a Városházán.
Iszlám: a háború vagy a béke vallása? címmel tart előadást június 20-án kedden 17 órától a székesfehérvári MCC-ben Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet munkatársa. Az eseményen történő részvétel ingyenes, azonban minden esetben regisztrációhoz kötött.
Csütörtökön délután a Hiemer-ház báltermében köszöntötték azokat a Székesfehérváron tanuló középiskolásokat és felkészítő tanáraikat, akik a héten záruló tanév során országos tanulmányi és szakmai versenyeken helyezést értek el. Az alkalommal összesen 11 intézmény 26 diákját és 41 felkészítő tanárát köszöntötték.
Már befejeződött, vagy a végéhez közeledik a vizesblokk felújítási projekt öt intézményben, melyekkel együtt összesen 15 iskolát érint a kormány által finanszírozott fejlesztés. A részletekről a Németh László Általános Iskolában számoltak be, ahol a diákok már használatba vehették a teljesen új, tiszta és a kornak megfelelően kialakított mosdókat.
Szabadtéri kosárlabdapályával bővült a Vörösmarty Mihály Általános Iskola udvara. A kültéri, 3x3-as kosárlabda szabványoknak megfelelő pálya nem csak a gyerekek testnevelésóráin, hanem a nemzeti válogatott olimpiai felkészülése során is komoly szerepet kaphat. A pályát hétfőn délután sajtónyilvános bejáráson mutatták be.
Június 13-án kedden 17 órakor a Highlights of Hungary elismerés várományosai mutatkoznak be a székesfehérvári MCC-ben. A Highlights of Hungary célja, hogy évente elismerjék és széles körben megismertessék a legkiválóbb magyar kreatív teljesítményeket, amelyeket cselekvő lokálpatriotizmus jellemez.