Szerdán ismertették azt a projektet, melynek keretében az Alba Regia Műszaki Karon 2019 szeptemberétől szeretnék elindítani az angol nyelvű informatikai mesterképzést, melynek jelenleg is folyik a tananyagkidolgozása. A specializációt már elfogadta az anyakar, így mobil alkalmazás és számítógépes játékfejlesztés specializáció indul Fehérváron.
Az őszi szünetet követően folytatódik a leendő elsősöknek és szüleiknek szóló programsorozat az István Király Általános Iskolában. November 8-án, szerdán 16.10 órától várják az érdeklődőket az intézmény egyedülálló Sakkpalotájába, melynek keretében „Ki játszik ilyet?” címmel lesz táblajátékos, fejlesztő foglalkozás. A program 17 óráig tart, szeretettel várják a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket.
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara. A partnerek 2016 tavaszán kezdték el építeni az együttműködést, idén szeptemberben pedig már a második közös duális tanévüket indították el. A stratégiai megállapodás nem csak a képzésre, hanem a kutatásfejlesztésre és innovációs tevékenységre is vonatkozik.
Két fehérvári fiatal - Molnár Janka Sára és Nagy Bence – nyerte el 2017-ben az Energiakövet címet. Az ELTE fizika, illetve biológia-földrajz szakán tanuló hallgatók a rendhagyó tanórákat is tartottak Székesfehérváron, a Kossuth Lajos Általános Iskolában, illetve a Vasvári Pál Általános Iskolában, felhívva a diákok figyelmét az energiatudatosság szempontjaira.
Székesfehérvár városa ösztöndíjjal segíti azokat a jól tanuló helyi fiatalokat, akik szociális helyzetük okán rászorulnak a támogatásra. A Tóth István és Tóth Terézia Ösztöndíjat az adatlap kitöltésével és a szükséges mellékletek csatolásával lehet megpályázni november 15-ig. A támogatást általános és középiskolások, valamint a felsőoktatásban tanulók igényelhetik.
Két szinten, mintegy négyezer négyzetméteres területen alakította ki új kommunikációs központját a DENSO Gyártó Magyarország Kft. Az új szolgáltató épület földszintjén tárgyalók, orvosi rendelő és egy ebédlő, az emeleten pedig tizenegy tanteremmel egy oktatási központ kapott helyet, amely azzal a céllal jött létre, hogy a székesfehérvári középiskolák tanulói és egyetemek duális képzésben részt vevő hallgatói gyakorlati ismereteket szerezhessenek.
Új kondicionáló parkot avattak a testnevelés tagozatos Tóvárosi Általános Iskola udvarán, pénteken. Az elkészült park a minden napos testnevelés órákat és az intézményben zajló sportköri foglalkozásokat, edzéseket is kiszolgálja majd. A létesítmény építését a Magyar Olimpiai Bizottság és Székesfehérvár Önkormányzata is támogatta.
Játék és Közösség címmel, könyvbemutatóval kísért játéktörténeti konferenciára invitálták az érdeklődőket csütörtökön a Városházára és a Hetedhét Játékmúzeumba. A konferencián a játék közösségépítő szerepéről beszéltek a szakemberek, elméleti és gyakorlati oldalról egyaránt megközelítve a témát. A konferencián bemutatjuk a „Játék és tudomány a Hetedhét Játékmúzeumban. Válogatás a Moskovszky Éva emlékére rendezett konferenciák előadásaiból 2012-2016.” című kötetet is.
Több mint 5 millió forinttal támogatja az Arconic Alapítvány a Vasvári Pál Gimnáziumot a STEM program keretében, amelynek célja, hogy a természettudományos, műszaki és mérnöki pályák felé irányítsa a diákok érdeklődését. A tanulói csoportok ipari vállalatokat, intézményeket, kiállító- és foglalkoztató helyeket keresnek fel, ahol betekintést kapnak majd az adott terület tevékenységeibe, hétköznapjaiba.
A Fehérvári Civil Központban az Echo Innovációs Műhely és az Óbudai Egyetem egy természettudományos élményközpontot hoz létre egy pályázatnak köszönhetően. A programot a természettudományi tárgyak népszerűsítéséért valósítják meg mintegy háromszáz négyzetméteren. Az Echo és az egyetem alkotta konzorcium a 436 millió forintos program keretén belül 56 millió forintból újítja a földszinti helyiségeket.