Kedden reggel 1079 új kiselsős indul el iskolába Székesfehérváron és már ők is a közé a húszezer tanuló közé tartoznak majd, akik a város oktatási intézményeibe járnak. A 2020/2021-es tanév rendjéről szóló kormányrendelet alapján az iskolai év szeptember 1-jén, kedden kezdődik, és 2021. június 15-ig tart.
Az iskolakezdére megújult a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola kémiaterme és informatikai rendszere. A beruházások az önkormányzat, a fenntartó és a Videoton Holding összefogásával valósulhattak meg.
Újabb nagyszerű kurzus kezdődik a székesfehérvári Titkok Házában. A HARMAN Tehetségprogram keretén belül a fiatalok saját maguk építhetnek hangfalakat, melyben az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának oktatója lesz segítségükre. Az elkészült „terméket” pedig akár abban a laborban is letesztelhetik, ahol a JBL-eket vagy a Harman Kardonokat tesztelik.
A tervezett időpontra, az őszi iskolakezdésre elkészültek a felújítási munkálatokkal a Kossuth Lajos Általános Iskolában. A statikailag megerősített épületben biztonságos körülmények között kezdődhet meg a 2020/2021-es tanév.
Az EdisonplatformGondolkodó Körének szakmai döntése alapján az Alba Innovár is felkerült a 2020-as Edison100 listára. Idén szülők is jelölték a gyerekeket fejlesztőket, és a 440 jelölés feldolgozása és szűrése után végül szakmai zsűri választotta ki azt a százat, amelyekre augusztus 25-ig lehet szavazni.
Három hallgatónak biztosít helyet Székesfehérvár Önkormányzata a pécsi Szántó Kovács János Kollégiumban. A pályázatra nappalis, kollégiumból elutasított hallgatók jelentkezhetnek augusztus 26-ig.
A Székesfehérvári Szakképzési Centrumban életbe lépő szervezeti változásokról tartottak tájékoztatót szerdán. A centrum új kancellárja a volt főigazgató Kulcsár Szilvia lesz, aki feladatait Szépné Holczer Piroskának adja át, Dominó Csaba kancellár pedig az év végén nyugdíjba vonul. Az eseményen a Jáky, a Váci és a Széchenyi igazgatója is bemutatkozott.
A Jáky József Technikum új igazgatója, Oroszné Stefánkó Éva és Kovács Péter, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum munkatársa közösen számoltak be a Jákyban most induló beruházásról, egy digitális tanterem kialakításáról kedden, a beruházás helyszínén. A mintegy 10 millió forintos fejlesztés miniszteri támogatással és saját forrásból valósul meg.
Az Edisonplatform Gondolkodó Körének szakmai döntése alapján az Alba Innovár is felkerült a 2020-as Edison100 listára. Idén szülők is jelölték a gyerekeket fejlesztőket, és a 440 jelölés feldolgozása és szűrése után végül szakmai zsűri választotta ki azt a százat, amelyekre augusztus 25-ig lehet szavazni.
Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, a hamarosan megjelenő rendelet szerint szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.