Valétálással vettek búcsút idén az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karától a földmérők. A selmeci hagyományokat követve szalamanderezve, kígyóvonalban vonultak énekszó mellett a diákok a Geoinformatikai Intézet Pirosalma utcai épületétől a Bazilika előtti térre, ahol a búcsúbeszédek után még közösen ittak egy kortyot az évfolyamkorsóból, majd jelképesen kirúgták a városból a végzős diákokat.
A Városházán köszöntötte dr. Cser-Palkovics András polgármester a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI Gyermekkarát. Az ötödik és hatodik osztályos diákokból álló, 55 fős énekkar Nyárs Annamária karnagy vezetésével nemzetközi elismerést ért el.
2023. július 12-ig átgondolhatják és módosíthatják a 2023-as általános felvételi eljárásban résztvevők a jelentkezéseik sorrendjét. A Kodolányi János Egyetemre idén dupla annyian jelentkeztek, mint tavaly. A jelenlegi és korábbi hallgatók a rugalmasságot, a jó hangulatot és az oktatás színvonalát tartják az intézmény fő erősségeinek.
Második alkalommal szervezte meg az Önkéntesek hete programot a Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A június első hetében a vármegyében több helyszínen zajló eseménysorozatban civil szervezeti bemutatók és kihelyezett osztályfőnöki órák népszerűsítik az önkéntességet a fiatalok körében. A szerdai székesfehérvári szakmai nap középpontjában az iskolai közösségi szolgálat állt.
Nyílt nappal várja a biológia iránt érdeklődő 4. osztályos diákokat a Mathias Corvinus Collegium június 11-én, vasárnap 9:00-tól 11:00-ig. A rendezvény ingyenes, a diákok regisztráció után vehetnek részt az eseményen, ami a királysori a Grand Inkubátorházban lesz.
Idén is megrendezi hadtörténelmi témájú nyári napközis táborait a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely. Július 3-a és 21-e között három turnus lesz, melyekre várják a 8-14 éves gyerekek jelentkezését.
Hangversenyre invitálja a zenekedvelő székesfehérváriakat a Hermann László Zenei Szakgimnázium. Az intézmény végzős diákjai: Varga Nadin, Széplaki Blanka, Szabó Dániel és Somogyi Illés a Kultúrszalon sorozat Gyökerek és szárnyak című koncertjén lépnek fel szerdán délután.
Pedagógusnap alkalmából a Szent István Király Múzeum díszudvarán rendezte hagyományos ünnepséget Székesfehérvár Önkormányzata hétfőn. A város polgármesterének köszöntőjét követően átadták a „Székesfehérvár Oktatásáért” díjakat, a „Székesfehérvár Ifjúságáért” díjat és egy Polgármesteri Elismerő Emlékérmet is.
Okostanteremmel gazdagodott a Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola. A digitális kompetenciák fejlesztését és a közismereti tárgyak elsajátítását egyaránt szolgáló módszertant és eszközöket egy projektóra keretében mutatták be hétfőn délelőtt. A terem az Alba Innovár Digitális Élményközpont, a város Önkormányzata és a Székesfehérvári Tankerület összefogásával valósult meg ebben az iskolában is.
Az időutazó nyomában címmel hirdet nyári tábort a Szent István Király Múzeum július 3-tól július 7-ig, naponta 8-16 óráig.A résztvevő gyerekek minden nap egy-egy üzenetet kapnak az Időutazótól, akinek nyomában felfedezik a várost és a Múzeum kiállításait.