Három fehérvári fiatal elhelyezését biztosítja Székesfehérvár Önkormányzata Pécsen. A férőhelyekre pályázhatnak azok a fehérvári lakosok, akik valamely pécsi felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatói, és kollégiumi felvételi kérelmüket elutasították.
A Napraforgó Városi Napközis Tábor tematikus programjai csütörtökön az egészségmegőrzés köré szerveződtek. Az Apró lények a konyhában című foglalkozás az alapos és helyes kézmosás fontosságára, valamint az élelmiszerek tárolásának megfelelő módjára irányította a gyerekek figyelmét - sok játékkal és gyakorlattal.
A Városházán fogadta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóit Deák Lajosné, a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka. A tíz főnyi szociológia szakos egyetemista csoport nyári gyakorlatát tölti Székesfehérváron, akik egy a helyi közösségfejlesztéshez kapcsolódó pályázat felméréseibe is bekapcsolódtak.
Az Anyatejes táplálás világnapján tartalmas délelőtti programmal várja az érdeklődőket a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda. A Szabadművelődés Házában augusztus 1-jén, szerdán 09.30-kor kezdődő eseményen többek között a szoptatásról, a mozgásfejlesztő játékokról és a kicsiket érintő elsősegélynyújtásról is hallhatnak előadást az érdeklődők.
A 2018/19-es tanévre több alapképzésre és egy mesterképzésre is be lehet még kerülni a pótfelvételi eljárásban az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karára. Jelentkezni kizárólag az elektronikus felvételi rendszeren keresztül lehet 2018. augusztus 6. éjfélig.
Pótfelvételi eljárást hirdetett a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa. Jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet, legkésőbb 2018. augusztus 6-ig. A jelentkezők három alapszak - a gazdálkodási és menedzsment, a pénzügy és számvitel, valamint a turizmus-vendéglátás - közül is választhatnak.
A moldvai Pusztinából és Lészpedről érkeztek hagyományőrzők, hogy ízelítőt adjanak sajátos nyelvhasználatukból, énekeikből és táncaikból pénteken este a Városháza Dísztermében. A 22 felnőtt és gyermek Székesfehérvár Önkormányzatának nyári táborában, Velencén töltött el egy hetet, és Nyisztor Ilona Magyar Örökség-díjas népdalénekes vezetésével ismertette meg a tábor lakóit a csángó hagyományokkal.
Szerdán este nyilvánosságra hozták a felvételi ponthatárokat és mindenki megtudhatta, felvételt nyert-e az általa megjelölt felsőoktatási intézménybe. A város mindenkinek gratulál, aki felvételt nyert valamely felsőoktatási intézménybe. Az adatokból kiderül, hogy tovább erősödik a székesfehérvári felsőoktatás.
Augusztus elsejétől Kodolányi János Egyetem néven folytatja tevékenységét a Kodolányi János Főiskola. Székesfehérváron a művészeti oktatásra koncentrálnak majd - írja a főiskola közleményében. Az intézményben az elmúlt 25 tanévben mintegy 25 ezer hallgató végzett.
Pénteken Dr. Berkényi Tamás, a Vadmadárkórház állatorvosa látogatott el a Napraforgó Napközis Táborba, ahol a gyerekek ezúttal is lelkesen fogadták a különleges madarakat. Az interaktív előadással az volt a cél, hogy a gyerekek megismerjék és megszeressék a madarakat.