A közlekedéssel összefüggő, elméleti és gyakorlati feladatokban mérte össze tudását 16 család a „Közlekedik a család” országos vetélkedő megyei fordulóján a hétvégén. A versenyt legeredményesebben teljesítő három csapat képviseli Fejér megyét az augusztusi döntőn.
Néhány év alatt közel 70 millió forintot keresett az a társaság, amely különböző webfelületeken úgy hirdette magát, mint ahol egy év alatt érettségihez lehet jutni. A cég oktatási listájában ezen túl szerepeltek különböző szakképesítések, sőt még diploma is. A sértettek száma közel félezerre tehető, de a nyomozók továbbra is várják a becsapottak jelentkezését.
Kidöntötte valaki a megújult Aranybullánál az egyik tájékoztató oszlopot. A beruházást nagyjából egy hónappal ezelőtt vehették birtokba a városban élők és az ide látogatók. Az önkormányzat rendőrségi feljelentést tesz a tettes kézre kerítésénének érdekében.
A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy Palotai úti áruházból mobiltelefont lopott.
A BikeSafe Program keretében ingyenes kerékpár-regisztrációra lesz lehetőség Székesfehérváron a Palotavárosi Szabadidőpark KRESZ pályájának területén. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2022. május 21-én 14.00 -16.00 óra között várják az érdeklődőket.
A Fejér megyei nyomozók vádemelést javasolnak azzal a polgárdi férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint szándékosan elütött egy másik férfit, aki ennek következtében belehalt sérüléseibe.
A Fejér Megyei Baleset-megelőzési Bizottság Székesfehérváron 35. alkalommal rendezte meg a Kisiskolások Közlekedési Kupája, a Kerékpáros Iskola Kupa, valamint a Ki a mester két keréken? elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedőket.
Egy 21 éves pákozdi sofőrrel szemben azért indult eljárás a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, mert az autójával gyorsan hajtott, átment a piroson és összeütközött egy másik kocsival.Mindkét sofőr megsérült.
Ünnepélyes pillanatokkal kezdődött Székesfehérvár képviselőtestületének mai ülése. A közgyűlésen adta át dr. Cser-Palkovics András polgármester a „Székesfehérvár Közbiztonságáért” Díjat, amelyet idén kiváló szakmai munkája elismeréseként Molnár János tűzoltó őrnagynak, Cseke Máté rendőr törzsőrmesternek és Pintér Lászlónak, a Székesfehérvári Városi Polgárőr Egyesület elnökének ítélt oda a grémium.
Fejér megye útjain 2021-ben harmincheten vesztették életüket, rájuk és minden baleset áldozatára emlékeztek péntek délelőtt a 62-es főút mentén. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére, a város és a megye támogatásával négy éve állíttattak emlékművet a Fejér megye közútjain balesetben elhunyt áldozatokért.