Fokozott ellenőrzést szerveztek Székesfehérvár közútjain, mert az utóbbi időben több bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy Székesfehérváron éjszakai, hajnali órákban autósok száguldoznak versenypályának nézve a közutakat és zavarva a közelben lakók nyugalmát.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szerdán délelőtt a Székesfehérvári SZC Váci Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjainak, délután pedig a Székesfehérvári SZC Árpád Technikum, Szakképző Iskola és Kollégáim tanulóinak tartottak előadást a rendőri hivatásról.
Biciklisek, segéd-motorkerékpárosok és friss jogsisok lepték el az Árpád Technikumot. Itt tartották a 17. Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa megyei döntőjét. Az első helyezettek a június eleji országos döntőbe jutnak majd. A versennyel a cél a kezdetet óta ugyanaz, a tanulók közlekedési ismereteinek bővítése, balesetmentes közlekedésük elősegítése.
A BikeSafe Program keretében ingyenes kerékpár-regisztrációra lesz lehetőség Székesfehérváron a Sóstó Tanösvényen. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai 2022. április 12-én 13.00 -14.30 óra között Székesfehérvár Sóstó Tanösvény bejáratánál (Sárkeresztúri úton lévő bejáratnál) várják az érdeklődőket.
Ifjúságvédelmi előadással, a bűnmegelőzés múltját és jelenét bemutató kiállítással, és a Városház téren közösségi programokkal készül a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a bűnmegelőzés napjára. Április 12-én, kedden három helyszínen: a Bűnmegelőzési Központban, a Fehérvári Civil Központban és a Városház téren várják az érdeklődőket.
Idén is megrendezi a balesetmegelőzési bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A több fordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyereket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.
Térfigyelő kamera rögzítette azt a rablást, mely az Ősz utcában történt néhány nappal ezelőtt. Három ittas férfi megverte, majd kifosztotta negyedik társukat. Közterület-felügyelői közreműködéssel sikerült az elfogás.
A Fejér Megyei Rendőr Főkapitányság munkatársai 2022. március 26-án közlekedésrendészeti ellenőrzést végeztek Székesfehérváron. Az akció különlegességét egy drón szolgálta, mellyel a levegőből szűrhették ki a szabálytalankodó sofőröket.