A Skála környékén uralkodó állapotok miatt hívott ösze bejárást Szabó-Bakos Györgyné önkormányzati képviselő a közterület-felügyelet és a Kríziskezelő Központ szakembereivel, valamint a rendőrséggel közösen. A városrészből sokan jelezték, hogy egy visszatérő, több főből álló problémás hajléktalan-csoport kábult állapotban randalírozik, előfordult az is, hogy járókelőket zaklattak.
Székesfehérváron, a Várkörúton lévő kerékpártárolóból akart ellopni egy férfi vasárnap este egy biciklit. Konyhakéssel szerelte le a lakatot, azt a saját kerékpárjára tette, majd a helyszínről próbálta eltolni a zsákmányt.
Indul a hétvége, indulnak is sokan strandra, készülnek a mosolygós szelfik a vízparton. A szikrázó napsütésben felhőtlen boldogságot árasztó posztok kerülnek ki a netre, mi pedig mégis borús képet kell, hogy fessünk - írja pénteki Facebook posztjában a rendőrség.
A rendelkezésre álló adatok alapján négy személy az agárdi szabadstrand területén ellopta egy 24 éves keszthelyi férfi hátizsákját, benne a sértett bankkártyájával, személyi okmányaival, telefonkészülékével és egyéb értékeivel. A gárdonyi rendőrök elfogták a tolvaj nőt és három társát.
A magyar köztudatba a rendőrség egy olyan, nemzetközi porondon feltűnt segítségkérő jelzést vezet be, amellyel a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek akár némán is jelezni tudják, hogy veszélyben vannak.
Egy 12 éves gyermek kajakkal ment evezni a Velencei-tóra, azonban a szülei több mint egy órája szem elől vesztették. A bejelentést követően vízirendőrök haladéktalanul a fiú keresésére indultak, majd 20 óra 30 perckor a Templom-tisztás elnevezésű vízterületen megtalálták a sárga vízi járművet annak szorult helyzetben lévő használójával együtt.
A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki több idős férfit környékezett meg szexuális ajánlattal, és miközben szóval tartotta őket, társaival együtt ellopta, vagy megkísérelte elvenni értékeiket.
Az M7-es autópályán, Budapest felé Székesfehérvárnál szalagkorlátnak ütközött egy autó, majd két autó ütközött össze szintén az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 70-es kilométerszelvénynél.
Az egyenruhások bűn- és balesetmegelőzési programokkal, prevenciós előadásokkal, ügyességi vetélkedőkkel és játékos foglalkozásokkal várják a táborozó iskolásokat.
A rendőrök 22 ittas járművezetővel szemben intézkedtek a hétvégén Fejér megyében és hét esetben közigazgatási eljárást kezdeményeztek, tizenöt sofőrrel szemben pedig büntetőeljárást indítottak.