Mivel egyre korábban sötétedik és ősszel, télen gyakran kedvezőtlenek a látási viszonyok, különösen fontos a kerékpárok, kerékpárosok megfelelő kivilágítása. Szükséges, hogy mi magunk jól lássuk a környezetünket és legalább ennyire lényeges, hogy jól láthatóak legyünk mások számára is a közlekedésük során!
A rendőrség tájékoztatása szerint 2022. október 30-án 10 óra 4 perckor érkezett lakossági bejelentés, mely szerint Székesfehérváron, az egykori Vidámparki csónakázó-tóban egy 50-60 év körüli női holttestet találtak.
A rendőrök befejezték az eljárást azzal a 73 éves gépjárművezetővel szemben, aki 2022 augusztusában Székesfehérvár belterületén okozott közlekedési balesetet azzal, hogy nem biztosított elsőbbséget egy motorosnak. Nem működött a lámpa a Szent Flórián körúton a Kiskút útjánál és az idős férfi behajtott a kereszteződésbe, ahol összeütköztek egy motorossal.
Mindenszentek és halottak napja idején rendőrök és polgárőrök vigyáznak a megemlékezők biztonságára, és segítik a temetők környékén közlekedőket Fejér megyében. A rendőrség idén is kiemelt figyelmet fordít a megelőzésre, hogy a megemlékezés nyugalmát ne zavarják bűncselekmények és a közlekedési balesetek.
A székesfehérvári rendőrök befejezték az eljárást annak a 49 éves sárkeresztúri férfinak az ügyében, aki Székesfehérvár közelében okozott közlekedési balesetet. A gyanúsított tavaly januárban a fehérvári elkerülőn közlekedett Csór irányába, amikor lesodródott az úrtól, átszakította a szalagkorlátot és a vízelvezető árokba csapódott. A balesetben az egyik utas súlyosan, a másik könnyebben megsérült.
Baleset történt vasárnap reggel Kisfalud és Pákozd között. Egy személyautó megcsúszott a nedves úton és a előbb az árok falának csapódott, majd a szántóföldön állt meg. A kocsi vezetője megsérült.
A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik az elkövető azonosításához. Az elkövető 2022. augusztus 19-én 4 óra és 16 óra közötti időben Székesfehérváron, a Béke tér 1. szám alatti vasútállomás előtt lévő kerékpártárolóból eltulajdonított egy lelakatolt, kék-fehér színű kerékpárt.
A pénztárnál bukott le a soponyai férfi, miután bejelzett a biztonsági kapu. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság üzletszerűen elkövetett lopás vétség miatt indított büntetőeljárást egy 41 éves soponyai lakossal szemben.