A rendőrök a helyszínen elfogták azt a 38 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint Székesfehérvár belvárosában egy gáz-riasztó fegyverrel leadott lövéssel keltett riadalmat az emberekben.
Jelenleg is tart az előállítása annak a férfinak, aki ittas állapotban, kedden este, jelenleg nem tudható okból a levegőbe lőtt gázriasztó fegyverével. Sebestyén Mária a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a fehérvári rendőrök rövid időn belül beazonosították a férfit és elfogták. Felelősségre vonása jelenleg is tart. Senki nem sérült meg, részletes tájékoztatást későbbre ígért a rendőrség.
Ezüstéremmel térhettek haza a Fejér vármegyei rendőrök a VII. Országos Rendőr Mix Strandröplabda Bajnokságról. A sportrendezvényt 2023. június 30-án, Gyenesdiáson tartották, ahol a dobogó legfelső fokára a Készenléti Rendőrség csapata állhatott, a második helyen a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata végzett, míg a bronzérmesek a tolnai zsaruk lettek.
Fejér vármegyében a rendőrök az elmúlt héten összesen 60 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, közülük 9 végződött személyi sérüléssel, amely esetekben 2 fő súlyosan és 9 személy könnyebben sérült meg. Öt esetben autós, egy alkalommal motorkerékpáros és három esetben kerékpáros volt az okozó.
Az erős szél és a nagy hullámzás miatt többen is a rendőrök segítségével tudtak csak biztonságosan partot érni a hétvégén a Velencei-tavon. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a viharjelzés figyelembe vételével, és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.
A rendőrségnek köszönhetően két személygépjárművel bővült a Fejér Vármegyei Polgárőrség gépjárműparkja. A kocsikat a szervezet vezetője vette át a főkapitányságon.
A rendőrök előterjesztést tettek a 43 éves székesfehérvári kábítószer-terjesztő letartóztatásának indítványozására. A nyomozás ezzel azonban nem zárul le, a rendőrök további fogyasztókat és terjesztőket keresnek az ügyben.
A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a 17 éves fiúnak a letartóztatását, aki társaival 2023. május 19-én a buszpályaudvaron kirabolt egy kiskorút.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetése a férfi dolgozók iránti megbecsülése kifejezéseként, az APA-gyerek kapcsolat erősítése és a jövő generációjának nevelése érdekében a rendőr édesapákat gyermekeikkel együtt várta munkahelyükre 2023. június 16-án.
A rendőrségre tett telefonon bejelentést egy édesapa, aki elmondta, hogy iskolába igyekvő 16 éves fiát Székesfehérváron, a Budai úti bevásárlóközpont mögötti füves területen egy ismeretlen férfi megfenyegette és elvette a nála található készpénzt. A rablót elfogták az egyenruhások és előterjesztést tettek letartóztatására.