A rendőrök 2022. szeptember 20-án délután Székesfehérváron, a Szedreskerti lakónegyedből előállítottak egy férfit, akinek lakásában tartott kutatás során több mint 87 gramm kábítószergyanús zöld növényi törmelék került elő, amelyről úgy nyilatkozott, hogy marihuána és abból fogyasztott is. Elfogását követően a férfit kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Székesfehérváron, a Széchenyi István Műszaki Technikumban tettek látogatást 2022. szeptember 16-án, ahol a fiatalok pályaorientációs nap keretében előadást hallhattak a biztonságos internethasználatról.
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2022. szeptember 16-22. között Focus on the road elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozik. Az egyneruhások elsősorban a vezetés közbeni mobilozásra fókuszálnak.
Folyamatosan várja a jelentkezőket a határvadász képzésre a Készenléti Rendőrség. A négyhetes képzésre legalább nyolc osztályt végzett, 18-65 év közötti, büntetlen előéletű magyar állampolgárok jelentkezhetnek e-mailben vagy postai úton.
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a székesfehérvári gépjárművezetőnek az ügyében, aki szabálytalan közlekedési manőverével közlekedési balesetet okozott. Egy autós vészfékezésre kényszerített egy buszt, melynek egyik utasa emiatt súlyosan megsérült.
A székesfehérvári rendőrök büntetőeljárást indítottak a gépjárművezetővel szemben, aki a megyeszékhelyen, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ütötte el a fiatal járókelőt. A zebrán a 15 éves lányt egy 54 éves sofőr gázolta el annyira, hogy a gyermek súlyosan megsérült.
Pintér Sándor belügyminiszter szeptember 1-jei hatállyal Szabó Vendel ezredest bízta meg a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésével. A megbízási okmányt Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány adta át Szabó Vendelnek a Székesfehérváron tartott csütörtöki ünnepi állománygyűlésen.
A születésnapos Ármin édesanyja levélben fordult a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaihoz, amelyben leírta, hogy kisfia rajong a rendőrökért és a megkülönböztető jelzéssel ellátott rendőrautókért, nagy álma pedig az, hogy beülhessen egy valódi szolgálati gépkocsiba.
A rendőrök a jelentkezés feltételeiről, a felvételi eljárásról és a leendő feladatokról is tájékoztatják az érdeklődőket. Folyamatos a toborzás és a határvadász képzésre való jelentkezés Fejér megyében. Az érdeklődőket folyamatosan várják a rendőrség munkatársai a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Központjában (8000 Székesfehérvár, Jancsár utca 25.) és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán (8000 Székesfehérvár, Deák Ferenc utca 2., telefonszám: 22/541-600).
Volt párja támadt rá egy ápolónőre hétfő délután a székesfehérvári kórházban. A férfi a nőt fojtogatta és a nyakához kést szorított, a 41 éves asszony ki tudott szabadulni a szorításból, a tettest elfogták a rendőrök. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 40 éves székesfehérvári férfi ellen indított büntetőeljárást.