Királyok és Szentek – Az Árpádok kora címmel jelent meg tanulmánykötet a Szent István Király Múzeum és a Magyarságkutató Intézet közös kiadásában. Az új kiadvány kapcsolódik a Rendház épületében márciusában megnyílt, azonos című tárlathoz. A nagyszabású kiállítás augusztus 31-én bezárja kapuit, a kötetet a finisszázson, ünnepélyes keretek között mutatták be.
Augusztus 31-ig, szerdáig látogatható a Árpád-korról szóló kiállítás a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A Magyarságkutató Intézet, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Szent István Király Múzeum közreműködésével létrehozott tárlatot már több mint 40.000 ember látta már eddig.
Mezei Szilárd vajdasági zeneszerző, improvizatív zenész szeptember 2-án érkezik Székesfehérvárra. A brácsán, nagybőgőn és hegedűn is játszó művész koncertjére ingyenes a belépés.
Czóbel Béla festőművész munkáiból nyílt kiállítás "Párizs levegőjét hozta" címmel a Deák Képtárban. Őt tartjuk az École de Paris egyik legfontosabb alkotójának, Deák Dénes szavai szerint az ő festményei nélkül nem lett volna igazán jelentős a XX. századi gyűjteménye sem. A kiállítás december 4-ig, keddtől vasárnapig, 10–18 óráig látogatható.
Czóbel Béla festőművész munkáiból nyílik kiállítás "Párizs levegőjét hozta" címmel augusztus 26-án 18.30-tól a Deák Képtárban. Őt tartjuk az École de Paris egyik legfontosabb alkotójának.A kiállítás megtekinthető augusztus 26-tól december 4-ig, keddtől vasárnapig, 10–18 óráig.
KÉPES – TERMÉSZET – RAJZ címmel botanikai ábrázolás szakkört indítanak kicsiknek és nagyoknak a Fekete Sas Patikamúzeumban augusztus 28-án, vasárnap 15 órától. A foglalkozások kéthetente délutánonként lesznek, a részvételhez előzetes bejelentkezést kérnek.
A Szent István koronája Szent István városában című programmal folytatódik az Árpád-kori esték című tudományos sorozat. Legközelebb augusztus 26-án, pénteken 16.00 órára várják az érdeklődőket a Múzeum Rendház épületében a Koronaőrségről szóló könyv bemutatójával és előadással.
Augusztus 20-án a Szent István Király Múzeum számos intézménye ingyenesen fogadja az érdeklődőket, azonban ezen a napon az Új Magyar Képtár, a Palotavárosi Kiállítóhely és a Városi Képtár - Deák Gyűjtemény zárva tart.
Megérkezett a negyvenezredik látogató csütörtökön délelőtt a Királyok és Szentek – Az Árpádok kora kiállításra. Virányi Mariannt Lehrner Zsolt alpolgármester és Pokrovenszki Krisztián múzeumigazgató köszöntötte a Szent István Király Múzeum Rendház épületének aulájában. A tárlat augusztus 31-ig látogatható.
Véget ért a három „felvonásból” álló sorozat, a Múzeum akusztik a Szent István Király Múzeum – Rendház díszudvarában. Három est, háromszor egy remek óra - az elmélyülés jegyében – a különleges hangulatú akusztikus zene által.