A Hősök, Szentek, Hódítók - IV. Béla élete és uralkodása című kiállításhoz kapcsolódva múzeumpedagógiai programokat kínál felső tagozatos és középiskolás osztályoknak a Szent IStván Király Múzeum. A kiállítás 2019. december 31-ig tekinthető meg.
Kettős könyvbemutatóra várják szerdán délután a vadászat és a történelem iránt érdeklődőket az Országzászló téri múzeumépületben. A Bányai Balázs – Sánta Ákos: Vadászok és vadászatok Fejér megyében című kötetet Rácz Gábor rendező mutatja be, a Széchényiek Sárpentelén – Széchényi Viktor – Széchenyi Zsigmond című kiadványt a szerkesztő, Bödő István ismerteti.
Október 9-én szerdán a Szent István Király Múzeum Országzászló téri kiállítóhelyén dupla könyvbemutatót tartanak, mindkét kötet témája a vadászathoz kapcsolódik.
A „Négykezes kedd” nevű kézműves alkotóműhelyben hozzáértő kezek segítenek többek között varrni, horgolni, origamizni. Sok szeretettel várják, ha szeretne kreatív módon kikapcsolódni és új technikákkal, ötletekkel megismerkedni.
Október 5-én szombaton 10 órától Augustalia lesz a Gorsium Régészeti Parkban. A program légiós alaki bemutatókkal kezdődik és gladiátorok küzdelmével folytatódik.
A Zsolnay Fényfesztiválon és az idei Múzeumok Éjszakáján Székesfehérváron is nagy sikerrel debütált Fénybütykölde csapat tagjai segítenek, hogy néhány LED és egy elem segítségével mindenki maga készíthesse el saját, egyedi, világító fényékszerét az Új Magyar Képtárban, felhasználva a múzeum kortárs képzőművészeti gyűjteményének alkotásairól készített reprodukciókat is.
"Innovatív térinformatikai fejlesztések és lehetőségek a régészetben" címmel kezdődött el kétnapos konferencia csütörtökön a Gorsium Régészeti Parkban. A Szent István Király Múzeum szervezésében zajló eseményen többek között a várak 3D felmérésének lehetőségeiről és a geoinformatikai technológiák régészeti alkalmazásairól is szó volt.
Szeptember harmadik hétvégéje hagyományosan a Kulturális Örökség Napjainak ingyenes programjaival várja a kultúrára fogékony kíváncsiakat. Székesfehérváron 2019-ben is gazdag a kínálat. Évről évre olyan épületek nyílnak meg a nagyközönség előtt, amelyek a hétköznapokban nem, vagy csak ritkán látogathatók.
A Szent István Király Múzeum tájékoztatja a látogatókat, hogy átalakítási munkálatok miatt zárva tart a Csók István Képtár. A könyvtár azonban a munkálatok idején is zavartalanul működik. Az intézmény köszöni a megértést és a türelmet!