Új időpontban, október 20-án, csütörtökön 18 órakor kezdődik a Szent István Király Múzeum Országzászló téri kiállítóhelyén az a beszélgetés, amelynek keretében megismerhetik az érdeklődők a Fehérvár Szalon idei díjazottjait. Revák Katalint, Vári Kovács Ágnest, Deák Balázst és Szolnoki Szabolcsot Gábor Gina újságíró kérdezi.
Zsebbabákat, divatos babaruhákat, bútorokat és használati tárgyakat „adtak” kis időre kölcsön a Moskovszky Gyűjtemény kis lakói a játéktörténettel foglalkozó szakembereknek, akik az általuk vizsgált tárgyakról tartottak előadást a Moskovszky Éva tiszteletére pénteken megrendezett Tudományközi kalandok a játék világában című konferencián.
Utolsó alkalommal rendezik meg 2022-ben a Herbarius-túrát. Lencsés Rita gyógynövény szakértő vezetésével ezúttal Lovasberényben kereshetnek gyökereket, őszi terméseket és gyógynövényeket az érdeklődők.
Ehető vadnövényekről tart előadást a Szent István Király Múzeum – Fekete Sas Patikamúzeumban Pászk Norbert egyetemi mestertanár. Az előadás ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.
Tárlatvezetés a Czóbel-kiállításban, beszélgetés a Fehérvár Szalon díjazottjaival, Moskovszky-konferencia és Múzeumpedagógiai börze is szerepel a Múzeumok Őszi Fesztiválja székesfehérvári programjai között. A Szent István Király Múzeum kiállítótereiben szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Művészettörténeti előadással és alumíniumdobozból készült ékszerek készítésével folytatódik a Múzeumok Őszi Fesztiválja Székesfehérvár kiállítótereiben a héten. Október 4-én, kedden a Czóbel-kiállításban, október 8-án, szombaton az MMKM Alumíniumipari Múzeumban várják az érdeklődőket.
Dr. Sántha István előadásával nyitja meg 2022-ben a Múzeumok Őszi Fesztiválját a Szent István Király Múzeum. A szakember mongóliai kutatóútjáról, ott szerzett élményeiről tart előadást a Csók István Képtárban.
Friss alkotásokkal várja a látogatókat a Diák – Deák Galéria a Városi Képtárban. A Czóbel Béla-kiállításhoz kapcsolódóan meghirdetett városi rajzpályázatra beérkezett művekből szeptember 30-án, pénteken 15 órakor nyílik a tárlat, amelyen átadják a díjakat is.
A középiskolásokat szólítja meg Múzeumi beavató című programjával a Szent István Király Múzeum Hetedhét Játékmúzeum. Szeptember 29-én, csütörtökön 16 órakor a múzeum Réber Gyűjteményében Szűcs Erzsébet művészettörténész tart előadást Réber László Lázár Ervin meséihez készített rajzairól.
Ma lenne 70 éves Nádorfi Gabriella, a Szent István Király Múzeum régésze. A neves szakember tiszteletére, Yvette lánya kezdeményezésére emlékkonferenciát rendeztek pénteken a Múzeum Rendház épületének Látogatóközpontjában egykori munkatársak, szakemberek, tisztelők és barátok részvételével.