Hat vidéki városban, köztük Székesfehérváron, összesen 140 308 látogató tekintette meg a Magyar Nemzeti Múzeum Seuso-kincset bemutató vándorkiállítását. A Nemzeti Múzeumban június végén nyílik meg a Seuso-kincset a vándorkiállítás installációjában bemutató tárlat, amely öt-hat hónapig lesz látható, ezt követően egy új, állandó késő római kiállítás fő attrakciójaként tekinthetik meg a leletegyüttest a látogatók.
Gondolta volna, hogy a Bazilika és a Városháza közötti II. János Pál pápa téren a járószint alatt mindössze 20-30 centivel középkori sírok voltak? "Találtunk itt gyermek és csecsemőcsontváz maradványokat, illetve fiatal nők és férfiak földi maradványait is. Az antropológusok szerint viszonylag fiatalabb, harminc év körüli emberek maradványai kerültek elő." - mondta az ásatást vezető Reich Szabina a Szent István Király Múzeum régésze.
Második alkalommal jártak a Városi Képtár Deák Gyűjteményében a Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület által támogatott, saját családjuk nélkül állami gondozottként élő gyermekek. A fiatalok Rosta Helga és Kozma Kata drámapedagógus és Paréj Gabriella múzeumpedagógus vezetésével a ismerkedhettek meg a „Művek az emeletről” című tárlattal.
Május 2-án, szerdán 16.30 órakor Dr. Demeter Zsófia, történész, Székesfehérvár díszpolgára tart tárlatvezetést a „VárosKép – Székesfehérvár a 20. században” című kiállítás kísérőprogramjaként. A programon a részvétel díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületébe.
Tavaszi zsongás – jövő hétfőn Velencére indul gyógynövénygyűjtő túra. A résztvevők Lencsés Rita szakértő vezetésével nemcsak a virágos galagonya hajtását, csalánt és pásztortáskát vihetnek haza, hanem hasznos ismeretekkel gazdagodhatnak a tárolást vagy a felhasználást illetően. A találkozó 9 órakor lesz a Bence-hegyi kilátó parkolójában.
A magyar történelem egyik legismertebb uralkodójára emlékezünk ebben az évben. Szerdán megnyílt a Mátyás király halotti pajzsa című tárlat, ennek kapcsán a pajzs kalandos történetéről is hallhattak előadást az érdeklődők a Szent István Király Múzeumban. A tárlat június 30-ig látogatható.
Április 26-án csütörtökön 17 órakor Izinger Katalin és Szűcs Erzsébet művészettörténészek, a kiállítás kurátorai tartanak tárlatvezetést a Schaár Erzsébet-kiállításban. A Városi Képtár – Deák Gyűjteményben rendezett program ingyenesen látogatható, mindenkit szeretettel várnak.
III. Béla király halálának napra pontosan 822. évfordulóján, hétfőn, a Szent István Király Múzeum „Teste Fehérvárott nyugszik - III. Béla király (1172–1196)", június 30-áig látogatható időszaki kiállításhoz kapcsolódóan a „III. Béla és kora” című nyilvános konferencián összegezték az időszakra vonatkozó tudásanyagot, valamint a maradványokat vizsgáló kutatócsoport tagjai és vezetője, Kásler Miklós, Széchenyi-díjas professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója is beszámoltak tudományos kutatásaik eredményeiről Székesfehérváron, a Hiemer-ház Házasságkötő termében.
A Gorsium Régészeti Park lesz idén is a Florália április 28-án és 29-én. Mindkét nap 11 órától felidézik Septimius Severus császár 202. évi gorsiumi látogatását, a látványos bevonulást gladiátorjáték követi az „Arénában”. A tavaszköszöntő ünnepen színházi előadás, római kori esküvő, ókori témájú játékok, kézműves vásár és a légiósok csatája is színesítik a programot.