Hiánypótló mű jelent meg december elején A gyógynövények nyomában címmel Lencsés Rita gyógynövény szakértő tollából. A karácsonyi ajándéknak is kiváló könyv a megyében és Székesfehérvár környékén fellelhető gyógynövényeket mutatja be, azok feldolgozásához és megtalálásához is tanácsokat ad.
Gelencsér Ferenc, a Szent István Király Múzeum nyugalmazott fotósa pénteken személyesen vette át otthonában az adományozó Fejér Megyei Közgyűlés nevében Dr. Molnár Krisztián elnöktől és a javaslattevő Vargha Tamás államtitkártól, Székesfehérvár országgyűlési képviselőjétől a Marosi Arnold Díjat.
A rendkívüli helyzetben sem hagyja kulturális élmények nélkül az érdeklődőket a Szent István Király Múzeum. Online elérhetővé tették a Hetedhét Játékmúzeum gyűjteményét, továbbá bepillanthatunk a mohácsi csata egyik tömegsírjának izgalmas feltárásába, melyben a múzeum egyik munkatársa is részt vett.
A koronavírus-járvány második hullámával járó, szigorodó korlátozások miatt szerdától bezárnak a Szent István Király Múzeum kiállítóhelyei. Az intézkedés visszavonásig érvényes.
Hagyományosan a Pelikán Galériában nyitják meg a fehérvári képző-, ipar- és fotóművészek közös Téli Tárlatát. A november 6-án, pénteken 18.00 órakor kezdődő kiállítást december 18-ig láthatják az érdeklődők.
A Szent István Király Múzeum Múzeumi Mancsok csapata az Értékmentőkkel és a Museum Caféval összefogva adománygyűjtést szervez a FEMA Állatmentő és Állatvédelmi Egyesület javára. Az akció során november 1. és 31. között több gyűjtőponton várják a felajánlók állatfelszerelési és az állatok ellátásához szükséges adományait.
Az Új Magyar Képtárban mutatják be november 5-én, csütörtökön Tóth Kinga ÍRMAG című, magyar és angol nyelven készült összművészeti albumát. A 18 órakor kezdődő eseményen bejelentkezés alapján fogadják az érdeklődőket.
A Szent István Király Múzeum és az Értékmentők, - a Museum Café támogatásával-, idén ősszel összefognak és gyűjtést szerveznek a hideg idő beköszöntével egyre kiszolgáltatottabbá váló négylábú társaink számára. A kezdeményezés támogatottja a FEMA Állatmentő és Állatvédelmi Egyesület.
Ezen a héten láthatjuk még a NÉGYEK és A kagán lovasa - avagy egy avar páncélos lovas életre keltése című kiállításokat Székesfehérváron. Az előbbi október 30-ig, a Pelikán Galériában, az utóbbi október 31-ig, a Csók István Képtárban fogadja a látogatókat.
Ingyenesen látogatható a Szent István Király Múzeum legtöbb kiállítóhelye október 23-án, pénteken. A Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhelyen 9 órától, további kilenc kiállítóhelyen 10 órától fogadják a látogatókat a járványügyi óvintézkedések betartásával.