Január 19-én, pénteken 18 órakor a Pelikán Galériában lesz Jónás Attila kiállításának megnyitója. A Szent István Király Múzeum és a Székesfehérvári Művészek Társasága által szervezett tárlatot megnyitja Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója. A kiállítás megtekinthető lesz február 16-ig, keddtől péntekig 10-től 18 óráig. A belépés díjtalan.
Januárban is folytatódnak az ingyenes tárlatvezetések a Szent István Király Múzeum legújabb kiállításához kapcsolódóan. 2018. január 16-án, kedden 17 órai kezdettel a kiállító művész, Párkányi Raab Péter és a kurátor, Tóth Norbert mutatja be az alkotásokat az érdeklődőknek a Csók István Képtárban.
Oláh Gergely Máté "Színinger" című fotókiállításához kapcsolódóan lesz irodalmi est január 11-én csütörtökön 18 órától a Városi Képtár – Deák Gyűjteményben. A képek alapján írt szövegeiket Maczák Orsolya, Munding Márton és Nagy Máté olvassák fel.
„Kiskirályok nagy csatája - oligarchák összecsapása a Fehérvár melletti Fövenynél 1274 szeptemberében” címmel tartott előadást dr. Szabados György, a Szent István Király Múzeum történésze, aki látleletet adott egy folyamatról, amely a XIII. században a központi hatalom meggyengüléséhez vezetett.
Január 19-én, pénteken 18 órakor a Pelikán Galériában lesz Jónás Attila kiállításának a megnyitója. A Szent István Király Múzeum és a Székesfehérvári Művészek Társasága által szervezett tárlatot megnyitja Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója. A kiállítás megtekinthető lesz február 16-ig, keddtől péntekig 10-től 18 óráig. A belépés díjtalan.
Érdy János Emlékérmet kapott Gelencsér Ferenc fotóművész. A város elismerését Székesfehérvár polgármestere adta át a hetvenegy esztendős alkotónak, a művész születésnapján, szerda délután. Gelencsér Ferenc művészi színvonalú dokumentációjával sokat tett a Nemzeti Emlékhely méltó bemutatásáért.
Székesfehérvárra látogatott Áder János köztársasági elnök, bemutatták a város digitális élményközpontját, diákok ezrei szórakoztak a "Helló nyár!" tanévzáró bulin a Zichy ligetben, Borsófesztivállal avatták fel a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ gasztroudvarát, Fehérváron vezényelt a Te Deum koncerten a három tenor világhírű karmestere.
December 19-én kedden 17 órakor ingyenes tárlatvezetésre invitálják az érdeklődőket a HANYATtLÓ – SZÁRNYALÓ című kiállításon, Párkányi Raab Péter szobrászművész és Tóth Norbert, a kiállítás kurátora részvételével. Az idén ötvenéves Párkányi Raab Péter eddigi munkásságát, művészi alkotólétének elmúlt harminc évét összegzi a tárlat.
Az idén ötvenéves Párkányi Raab Péter eddigi munkásságát, művészi alkotólétének elmúlt harminc évét összegzi az a tárlat, ami csütörtökön este nyílt meg a Csók István Képtárban. A 2018. március 11-ig látható kiállítás több rétegű utazás egy teljes és kerek világ felé, amelyben egyszerre van jelen a szépség tisztelete, a nemzeti művészet hagyománya, az egyetemes művészet értékeinek továbbvitele, a rendkívüli szakmai mívesség és a kortárs művészet innovatív megújítása.
III. Béla király sírját 1848. december 12-én találták meg, hét nappal felesége, Antiochiai Anna sírjának feltárását követően. A 169 éve történt feltárásról az évforduló napján, kedden, Dr. Demeter Zsófia, történész, Székesfehérvár díszpolgára tartott előadást a Városházán.