Meleg és vakáció ide vagy oda, nyáron is várja az olvasni vágyókat a Vörösmarty Mihály Könyvtár. Ugyan rövidített heti nyitva tartással, de továbbra is kölcsönözhetőek a nyári csemegét kínáló újdonságok és régi klasszikusok is.
Május 30-a és június 6-a között író-olvasó találkozókkal, könyvbemutatókkal, előadásokkal, kiállításokkal és koncertekkel is várják a könyvbarátokat a Fehérvári Ünnepi Könyvnapok. A május 30-i megnyitón Lackfi János köszöntője után a Kaláka együttes koncertezik, majd átadják a Vajda János díjat.
Május 13-án, hétfőn 16 órakor Izsó László János, fa- és csontfaragó művész munkáiból nyílik kiállítás a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában, amelyet Berta József népművész, kézműves tanár nyit meg. A belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket. A tárlat június 28-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében.
Május 6-án, hétfőn 17 órakor Szenczi Jánosné, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke tart vetítéses előadást a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai Tagkönyvtárában az egyesület húsz esztendős fennállása alkalmából. Az eseményre a belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
A Szabadművelődés Háza, a Vörösmarty Mihály Könyvtár, a Vörösmarty Társaság, a Fehérvár Médiacentrum Kft. és a Tarsoly Ifjúságért Egyesület a költészet napja alkalmából huszonnyolcadik alkalommal hirdette meg a „Költőnk és kora” című vetélkedőt középiskolások számára, József Attila munkásságáról, életéről, koráról, irodalomtörténeti jelentőségéről, hatásáról. A csütörtöki döntőben tíz csapat versenyzett A Szabadművelődés Házában.
Április 5-én, pénteken 18 órakor kezdődik a Szent István emlékek Rómában című dokumentumfilm és fotókiállítás bemutatója a Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai úti Tagkönyvtárában. A kiállítást Tóth Tamás, esperes nyitja meg. A tárlat megtekinthető április 5-30-ig az intézmény nyitvatartási idejében.
Április 2-án, kedden 17 órakor író-olvasó találkozó és könyvbemutató lesz Nagyné Németh Adriennel a Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasótermében. Az esten megvásárolható könyv bevételét a sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó MeseNincs óvoda létrehozására fordítják.
Március 28-án, csütörtökön 17 órakor „Kati néni, Mujkó és a többiek” címmel kezdődik kötetlen beszélgetés Kocsis Balázs, szobrászművésszel a Vörösmarty Mihály Könyvtár Zsolt utcai Tagkönyvtárában. A részvétel ingyenes, szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Irodalmi szerelmekkel találkozhatunk holnap délután az Olvasóteremben. Péterfy-Novák Éva és Péterfy Gergely lesznek Czinki Ferenc vendégei, akik az életművek áttekintése mellett megidéznek egy másik irodalmi kapcsolatot: Szabó Magda és Szobotka Tibor szerelmét.
Március 12-én, kedden „Makrofotók a Velencei-hegység ásványairól - a 2018-as esztendő ásványa a fluorit” címmel Tóth László és Kupi László fotóiból nyílik kiállítás a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában. (Széna tér 16.) A tárlat megtekinthető március 12-től április 13-ig az intézmény nyitvatartási idejében.