Június 8-án, pénteken 19 órakor Kepes András újságíró, író, műsorvezető „VilágKép” című dedikálással egybekötött előadására várják az érdeklődőket a Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasótermében. „Mindenkinek van világképe, legfeljebb még nem rakta össze tudatosan az ismereteiből, félelmeiből és a reményeiből.” – írta Kepes András a könyvéről.
Június 7-én, csütörtökön, 18 órakor az idén 80. születésnapját ünneplő Juhász Előd, zenetörténész, szakíró, a zenei ismeretterjesztés jeles alakja lesz a vendég a Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasótermében. A program a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok keretében valósul meg, a belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
A Vörösmarty Mihály Könyvtár gazdag és érdekes kínálattal várja a látogatókat ezen az ünnepi héten, központi részlegében és tagkönyvtáraiban egyaránt. Előadások, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, kiállítások szerepelnek a programban. Itt lesz Varró Dániel, Kepes András, Vass Virág, Schäffer Erzsébet és Juhász Előd is.
Június 5-én, kedden 17 órakor „Gyermeknevelés a baglyok szemüvegén keresztül” címmel F. Dőry Magdolna gyűjteményéből nyílik kiállítás a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai Tagkönyvtárában. A megnyitóra Dr. Berkényi Tamás állatorvos olyan madarakkal érkezik, amelyeket az általa alapított Székesfehérvári Vadmadárkórházban mentettek meg és gondoznak ma is.
Május 28-án, hétfőn 18 órakor Ivanits István Viktor biológus, vadgazdálkodási szakmérnök „Hazai madarainkról” című előadására várják az érdeklődőket a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárába. A belépés díjtalan.
Az 50+3 lemezt tartalmazó Magyar Opera200 című kiadványt hozta el ajándékba Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója Fehérvárra. A lemezeket a Vörösmarty Mihály Könyvtár és tagkönyvtáraiba és a város zenei intézményeibe juttatja el az Opera. Az Operaház művészei fellépnek majd Fehérváron is, november 23-án hallhatja a közönség Puccini Turandot című operáját a Vörösmarty Színházban.
A magyarok többsége a napos, meleg déli vidékekre vágyik, talán azért, mert nem is tudja igazán, mennyi élményt, miféle természeti szépségeket tartogathat egy utazás az északi tájakon. Lantos Gábor, a Magyar Rádió munkatársa száz napot töltött Észak-Európa hét országában, élményeiről pedig könyvet írt. Május 17-én, csütörtökön 18 órakor a Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasótermében (Oskola utca 7.) tart vetített képes úti beszámolót a tapasztalatairól, a kalandjairól.
Május 8-tól május 31-ig tekinthető meg Nagy Károlyné, hobbi agyagozó szobrainak és dísztárgyainak kiállítása a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai Tagkönyvtárában. A tárlat megtekinthető az intézmény nyitvatartási idejében, a belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
Május 7-én, hétfőn 17 órakor Sohonyai Edit, író „Testbeszéd a párkapcsolatban és a mindennapokban” című előadására várják az érdeklődőket a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai Tagkönyvtárába. Az felnőttekhez szóló esten az írónő a magánéletünket meghatározó kérdésekre próbál válaszokat adni; tanulható-e az emberismeret, melyek az ösztönös testnyelv jelzései, vagy mik a legjellemzőbb különbségek férfiak és nők gesztusai, viselkedése között.
Április 24-én, keddtől látogatható Balázs Miklós, grafikusművész makett kiállítása látható a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai Tagkönyvtárában. A tárlat díjtalanul megtekinthető május 5-ig az intézmény nyitvatartási idejében, szeretettel várják az érdeklődőket.