Folytatódnak a Szövőmadár Meseműhely népmesés foglalkozásai az Aranybulla Könyvtárban. Legközelebb március 17-én, pénteken 16.30 órától várják a kisgyermekeket az egyik legismertebb állatos történettel.
Ismét a Budai úti Tagkönyvtár ad otthon az Asztali Szerepjáték Műhely kéthetente megrendezésre kerülő foglalkozásának. Az állandó programok mellett ezúttal a Dungeons & Dragons című szerepjátékkal ismerkedhetnek meg jobban az érdeklődők.
Iskolásoknak és ovisoknak szóló utazó könyvtári foglalkozásokat hirdetett a Vörösmarty Mihály Könyvtár. A foglalkozások alkalmával a gyerekek mindennapjait érintő témákat járják körbe a szép- és szakirodalmi könyvek segítségével.
Újra ásványkiállítást rendeznek a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai Tagkönyvtárában. Az egész márciusban látogatható tárlatot a Székesfehérvári Ásványgyűjtők Baráti Körének gyűjteményéből állították össze.
Újságvásárt tartanak a Vörösmarty Mihály Könyvtár három nyitva tartó tagkönyvtárban. Február 28-tól lehet válogatni a kiselejtezett folyóiratokból, a vásár a készlet erejéig tart.
Az asztali szerepjátékok újra egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a világban. Az idén januárban létrejött Asztali Szerepjáték Műhely Székesfehérvár csoportja most kéthetente, a Vörösmarty Mihály Könyvtárban népszerűsíti a szerepjátékok ezen formáját.
Klasszikus irodalmi művek, ismeretterjesztő könyvek, kötelező olvasmányok és kortárs irodalom is található a Vörösmarty Mihály Könyvtárból kölcsönözhető valamennyi e-book olvasón.
Papírszínházzal, diavetítéssel és kézműveskedéssel várja a családokat a Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai úti Tagkönyvtára. A gyermekfoglalkozás február 18-án, szombaton 10 órakor kezdődik.
Idén is meghirdették a József Attila munkásságáról szóló, Költőnk és kora című versenyt középiskolás csapatok számára, a Költészet Napjához kapcsolódóan. A kétfordulós tudáspróbára már lehet jelentkezni, az első rész március folyamán online, míg a második, egyben döntő forduló áprilisban, személyes részvétellel zajlik.