"Szent Lászlót ábrázoló freskók Erdélyben - templomok rejtett kincsei” címmel tartott vetített képes előadást Lángi József, restaurátor, csütörtökön, a Vörösmarty Mihály Könyvtár Zsolt utcai Tagkönyvtárában. A megtelt intézményben nemcsak az erdélyi, hanem az egész történeti Magyarország területén fellelhető, a Lovagkirályt ábrázoló alkotásokról is átfogó képet kaphattak az érdeklődők.
Október 26-án, csütörtökön 17 órakor Lángi József, restaurátor tart vetítéssel egybekötött előadást „Templomok rejtett kincsei – Szent Lászlót ábrázoló freskók Erdélyben” címmel a Vörösmarty Mihály Könyvtár Zsolt utcai Tagkönyvtárában. A részvétel ingyenes, szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Október 27-én, pénteken 18 órától „Mesekuckó-meseföldrajz” címmel Csóka Judit, meseterapeuta japán meséket mond a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában. Az esemény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Október 17-én, kedden 17 órakor nyílik meg Rózsavölgyi Ágnes, a Fehérvári Kézművesek Egyesülete tagjának új kiállítása "Őszi hangulat a lakásban" címmel a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai Tagkönyvtárában. A tárlatot Dr. Gulyás Antalné népi iparművész ajánlja a résztvevők figyelmébe. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A HEROSZ Fehérvári Állatotthona 25 éves jubileumi rendezvénysorozata keretében állatos rajzokból nyílt kiállítás hétfőn a Vörösmarty Mihály Könyvtár Gyermekrészlegén. A rajzokat november 16-ig láthatják az érdeklődők a könyvtár nyitva tartási idejében. A gyermekrészlegen el lehet olvasni a HEROSZ pályázatára beérkezett novellákat is.
A HEROSZ Fehérvári Állatotthona 25 éves jubileumi rendezvénysorozata keretében október 16-án, hétfőn 14 órakor állatos rajzokból nyílik kiállítás a Vörösmarty Mihály Könyvtár Gyermekrészlegén. Az állatotthon egy szavalóversenyt is meghirdet általános iskolások számára.
Szombaton délután, az Országos Könyvtári Napok székesfehérvári programsorozatának kiemelkedő eseményeként megkezdődtek a „Könyvtárunk Éjszakája” programjai, amelyek ezúttal a száz éves autonóm finn állam ünnepeihez, kultúrájához kapcsolódnak. Élménybeszámolók, északi mesefigurák, a jellegzetes finn építészet sajátosságai, a szaunák világa, kóstolók és nyelvóra is várta a látogatókat egészen a késő estig.
Csak tiszta forrásból! címmel október 2-8-a között rendezik meg az Országos Könyvtári Napokat. Székesfehérváron, a Vörösmarty Mihály Könyvtárban, annak tagkönyvtáraiban és számos települési intézményben könyvbemutatókkal, előadásokkal, kiállításokkal, játékokkal és vetélkedőkkel várják az olvasókat.
Vasárnap könyvbemutatóval és az Új Magyar Képtárban egy monodráma előadásával zárul a II. Fehérvári Irodalmi Napok. Bereményi Géza legutóbbi verseskötetét a Vörösmarty Könyvtár olvasótermében ismerhetik meg az érdeklődők vasárnap 16 órától, Leé József hajléktalan költő verseiből összeállított megindító előadás pedig 19 órakor kezdődik.
A Széna téri Tagkönyvtárban gyönyörű kézműves babákat láthatunk az ősz első hónapjában. Az érdeklődők hétfőn délután az alkotó Forrayné Zsuzsával közösen varrhatnak és próbálhatják ki a játékkészítést. A kiállítást szeptember 30-ig láthatjuk a könyvtár nyitvatartási idejében.