A Vörösmarty Mihály Könyvtár becsületkasszás vásárt hirdetett február 6. és 10., kedd és szombat között a Budai úti Tagkönyvtár leselejtezett könyveiből.
Az alapvető könyvtári szolgáltatásokon túl februárban is számos programmal és kiállításokkal várják az olvasókat a Vörösmarty Mihály Könyvtár tagkönyvtárai. A Tolnai utcában nagybányai festők munkáiról készült képeslapokat, a Központi Könyvtárban pedig A legszebb német könyvek 2023 vándorkiállítást láthatják az érdeklődők.
Ismét a Vörösmarty Mihály Könyvtárba érkezik a Nyitott könyvek elnevezésű irodalmi beszélgetéssorozat. 2024. február 1-jén, csütörtökön 17.30 órai kezdettel kezdődik az esemény, melynek során az Árgus című folyóiratról szerveznek beszélgetést.
A Tolnai utcai és a Széna téri Tagkönyvtárban továbbra is látogatható Mayer Györgyné Színek, álmok, szövések című kiállítása, valamint Gecző Anna Viktória kerámiatárlata. A kiállítások a tagkönyvtárak nyitvatartási idejében láthatóak.
A 12 hónap 12 zeneszerző című program keretében a Vörösmarty Mihály Könyvtár minden hónapban játékra invitálja olvasóit. Januárban Richard Wagner életét és munkásságát mutatják be, a zeneszerzővel kapcsolatos kvízt kitöltők között pedig könyvjutalmakat sorsolnak ki.
A Vörösmarty Mihály Könyvtár becsületkasszás vásárt hirdetett, melyen az érdeklődők a Pedagógiai Részleg leselejtezett könyveiből vásárolhatnak január 23-án, keddtől január 31-ig.
Kortárs hazai és világirodalom, krimik, thrillerek és szórakoztató, romantikus regények várják a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasóit hagyományos és elektronikus formában. A friss kínálatot a helyszínen és online is böngészhetik.
A Csók István Képtárban zajló kiállításépítési munkálatok miatt a Vörösmarty Mihály Könyvtár felnőtt kölcsönző részlege január 12. és 19. között zárva tart. A korábbi, vírushelyzetben kialakított gyakorlathoz hasonlóan, a lefoglalt és előjegyzett könyveket a Bartók Béla téri épület árkádjai alatt lesz lehetőség leadni és átvenni.
Az okoseszközök és az internet megfelelő, biztonságos használatát nyugdíjasoknak bemutató sorozat a Vörösmarty Mihály Könyvtárban. A foglalkozást hetente egyszer rendezik meg, az alkalmak regisztrációhoz kötöttek.
Januárban folytatódik a Lelkifröccs, a Vörösmarty Mihály Könyvtár biblioterápiás foglalkozása. Január 11-én, csütörtökön 17.00 órától Vas Márta várja azokat az érdeklődőket, akik nyitottak a válogatott olvasmányok felhasználásával segítő módszerre.