Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a több mint 20 éves hagyományokhoz híven, a Magyar Honvédelem napjához kötődően idén is gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. A gála előtt 22. alkalommal adták át a Gyuricza-emlékgyűrűt és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának elismerését, a Sipos Gyula-díjat.
Közel száz alkotás érkezett be a WERT Értékmentők Egyesület által első alkalommal meghirdetett amatőr fotópályázatra. A Fehérvár épületei témakörben született képeket amatőr és profi fotósok készítették, majd a négytagú zsűri döntését követően a legjobb 30 pályaműből nyílt meg szerdán délután a Vörösmarty Színházban a kiállítás.
Hagyományosan a magyar honvédelem napja közelében, május 16-án rendezik meg a „Fehérvár Köszönti Katonáit” elnevezésű gálaestet, amellyel a város vezetői és lakossága hálájukat fejezik ki a település katonáinak áldozatkész szolgálatukért.
A Vörösmarty Színház népszerű színművészét, Kozáry Ferencet ismerheti meg közelebbről a közönség a Királykúti esték következő alkalmán. A minden szerepében emlékezetes alakítást nyújtó, sokoldalú művésszel Bakonyi István irodalomtörténész beszélget május 2-án, csütörtökön 18 órától a Királykút Emlékházban. A belépés ingyenes.
Ismét különleges összeállítással készül az Alba Regia Táncegyüttes a tánc világnapjára. Vasárnap a Vörösmarty Színházban az együttes 75 évének legjobb koreográfiái szerepeltek egy műsorban, több generációval, 100 táncossal és élőzenével. A gála megálmodója Majoros Róbert, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetője volt.
Az április 12-i, 19:00 órás A kőszívű ember fiai előadás után közönségtalálkozót szervez a Vörösmarty Színház, amelyre nagy szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt! A darabot Jókai Mór regénye alapján a rendezővel közösen Selmeczi Bea, dramaturg adaptálta színpadra.
Április 6-án szombaton mutatja be a Vörösmarty Színház a Ne most drágám! című darabot Telihay Péter rendezésében. A John Chapman és Ray Cooney szerzőpáros vidám, könnyed vígjátéka egy exkluzív londoni szőrmeszalonban játszódik
Április 6-án szombaton mutatja be a Vörösmarty Színház a Ne most drágám! című darabot Telihay Péter rendezésében. A John Chapman és Ray Cooney szerzőpáros vidám, könnyed vígjátéka egy exkluzív londoni szőrmeszalonban játszódik
14 iskola 16 színjátszó csoportja vitte színre a világirodalom egyik legismertebb szerelmespárjának drámai történtét a Vörösmarty Színház Atlantisz programjának keretében. Shakespeare Rómeó és Júlia művének jeleneteiben ötletes megoldások születtek a kor, a két család közötti feszültség, a szerelmesek vívódása és a tragédia megjelenítésében egyaránt.
Keller János már az idei Nőnapi koncertjén beharangozta készülő produkcióját pár dallal, március 27-én pedig be is mutatja a Vörösmarty Színház a “Volt egy fiú…” Szécsi Pák ‘80 című előadást, a Kozák András Stúdióban. A koncert-színházi produkció az ikonikus énekes slágerein keresztül egész életéről szól.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.