November 22-én mutatja be a Vörösmarty Színház nagyszínpadán Tűzmadár című estjét a Székesfehérvári Balett Színház. Az előadás folyamán három egyfelvonásos balettel várják a közönséget. Érdekesség, hogy a fehérvári társulat repertoárjában ez lesz az első darab, ahol spicc-cipő kerül a főszerepet játszó táncos lábára.
A XII. Újszövetség Maratonhoz kapcsolódóan a Vörösmarty Színház rajzpályázatot hirdet általános és középiskolás diákok számára. Advent első vasárnapján, december 1-én a színház nagyszínpadán az Újszövetség Maraton felolvasóinak köszönhetően közösen ismerhetjük meg az Evangéliumokból Jézus Krisztus példamutató életét, amelyet pedig egy óriás vetítővásznon rajzok illusztrálnak.
A Székesfehérvári Balett Színház 2024. november 22-én, a Vörösmarty Színházban mutatja be legújabb produkcióját, a Tűzmadár című balettet. A darab egy történelmi jelentőségű balett, amit elsőként Mihail Fokin koreográfiájában, a Szergej Gyagilev által alapított és vezetett, világhírű Orosz Balett Társulat mutatott be 1910-ben. Azóta számos koreográfust megihletett Igor Stravinsky elementáris erejű, sodró lendületű, varázslatos zenei világa.
Ivan Viripajev darabját Bagó Bertalan állítja majd színpadra a stúdióban, a premier december 13-án pénteken 19:00 órakor lesz. A Részegek szereplői nem az alkoholmámort keresik, hanem Istent és a lét értelmét. Az őszinte szavakat és tetteket.
Október 26-án 19 órakor mutatják be a Haza! című, „megjátékosított” dokumentumfilmet, amelyben a székesfehérvári Lantai (Májer) József szibériai hadifogolynaplója elevenedik meg Kovács Szilvia producer és Matuz János forgatókönyvíró-rendező alkotásában. Az ÖKK Podcast legfrissebb adásának vendége a film producere és forgatókönyvírója.
Ismét a Vörösmarty Színház elé várta az operettrajongókat csütörtökön Keller János, aki Horváth Elemér és Horváth Péter zenekarával együtt közös éneklésre invitálta az érkezőket.
Különleges, kétfelvonásos koncerttel ünnepelte 60 éves fennállását a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar kedden este a Vörösmarty Színházban. A klasszikus katonazenekari és könnyűzenei darabokat, koncertműveket felvonultató esten Vargha Tamás miniszterhelyettes, Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója, valamint Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere köszöntötték a jubiláló együttest.
Ismét a Vörösmarty Színház elé várja az operettrajongókat október 24-én, csütörtökön Keller János, aki Horváth Elemér és Horváth Péter zenekarával együtt közös éneklésre invitálja az érkezőket.
A nézők visszajelzései alapján a Vörösmarty Színház vezetősége úgy döntött, hogy az Úri muri című produkció bérletes előadásai mostantól egy órával korábban, 18 órakor kezdődnek.
Horváth Csaba rendezésében szombaton este mutatták be az Úri murit a Vörösmarty Színházban, amelynek kiindulópontjául Móricz 1927-es regénye szolgált, a szöveg mellett pedig erős hangsúlyt kaptak a fizikai színház eszközei is. Októberben még hatszor látható a darab a színházban.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.