Különleges játékra hív a színház január 22-én 18 órakor a Magyar Kultúra napján: a régi verseket kortársakkal állítják párba, hogy ki-ki maga dönthesse el, vajon a szerelem érzése is változott-e az évszázadok alatt vagy csak a nyelv ragadja meg másképp a kimondhatatlant.
Antonín Dvorák Ruszalka című darabját mutatja be január 27-én a Magyar Állami Operaház. A mesés történetet a dalszínház szláv szezonja részeként, melyet a fehérvári Vörösmarty Színház igazgatója Szikora János rendez, Brassói-Jőrös Andrea címszereplésével és Zoób Kati jelmezeivel. Az Opera együtteseit Halász Péter vezényli.
Január 22-én, hétfőn 18.00 órakor – az Önkormányzat felkérésére – különleges előadással készül a Magyar Kultúra Napjára a Vörösmarty Színház. A műsorban a régi verseket a kortárs alkotásokkal állítják párba, hogy a nézők összehasonlíthassák: milyen volt a szerelem régen, és milyen most. Az ingyenes előadásra már elindult a regisztráció.
A Szöktetés a szerájból daljátékkal kezdődik az Ars Regia. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Székesfehérvári Balett Színház, a Vörösmarty Színház és az Alba Regia Táncegyüttes egy-egy előadását tartalmazó bérletsorozat első, igazi zenei és színházi csemegének ígérkezik.
A hagyományokhoz hűen idén is újévi koncerttel indította az új esztendőt Székesfehérvár. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar teltházas ünnepi koncertjén népszerű zeneművek; Bécs aranykorát és az amerikai kontinens sajátos hangulatát idéző dallamok csendültek fel.
Sikerdarabokat láthat a közönség az év utolsó napjaiban a Vörösmarty Színházban. Pénteken a Beatles.hu-t, szombaton pedig A padlást láthatják a nézők, vasárnap, Szilveszter napján pedig a Mágnás Miskával búcsúzik a 2023-as esztendő.
A Domján Edit Alapítvány kuratóriuma idén a Vörösmarty Színház művészét, Kiss Diána Magdolnát tüntette ki az elismeréssel. A Domján Edit emlékét ápoló alapítvány kuratóriuma minden évben kiválaszt egy 40. életévét még be nem töltött tehetséges vidéki színésznőt, aki alakításaiban méltó módon örökíti tovább Domján Edit szellemiségét.
Analógia címmel nyílt meg Kiss László fotográfus legújabb kiállítása a Vörösmarty Színház Galériájában, szombat este. A tárlatot dr. Nagy Veronika, muzeológus a Hetedhét Játékmúzeum vezetője nyitotta meg és ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
Kiss László Penna Regia-díjas fotós Analgóia című fotókiállítását december 16-án, 18.30 órakor, A király beszéde című előadás előtt nyitják meg a Vörösmarty Színház Galériájában. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.