Hírek

/ 2007.06.05. 11:49:57 |

Közlekedésbiztonsági konferenciát tartottak a társadalmi összefogás jegyében

Fejér megye közlekedésbiztonságáról tartottak konferenciát ma a Megyeházán. A nyilvános rendezvényen a települési önkormányzatok mellett a rendőrség, a közútkezelő, a mentők, a vám- és pénzügyőrség, illetve a megye vezető tisztségviselői is részt vettek. A tavalyi évben 2104 anyagi kárral járó baleset történt Fejér megyében, ami 931 esetben járt személyi sérüléssel. Halálos baleset 72 történt, amiben 96-an vesztették életüket 2006-ban. Papp Károly Fejér megye rendőr-főkapitánya ugyanakkor elmondta, hogy a tavalyi évnél jelentősen jobb képet mutat az idei év első öt hónapjának a baleseti statisztikája, hiszen a halálos balesetek száma mintegy 40%-kal csökkent.
/ 2007.06.05. 09:17:54 |

A települési önkormányzatok jogköre marad az építésügyi igazgatás

Az építésügyi igazgatás mégsem kerül át a kijelölt körzetközpontokba, hanem továbbra is megmarad a települési önkormányzatok jogkörének, a keddtől hatályos kormányrendelet abban a Magyar Közlönyben jelent meg, amely még csak az interneten olvasható. A kormány keddi hatállyal visszaállította azt a szabályt, hogy a nem kiemelt ügyekben az elsőfokú építésügyi hatóság a település jegyzője. A tavaly karácsony előtt született kormányrendeletről a kormányszóvivő elmondta akkor, hogy a 494 elsőfokú hatóság helyett csak 190 lesz 2007 közepétől (a kis települések korábban sem tudtak fenntartani ilyen hatóságot).
/ 2007.06.05. 09:10:43 |

Országos közlekedési razziát tart a rendőrség

 Átfogó, országos közlekedés- biztonsági akciót tart a rendőrség a hét közepén az ittas és a bódult állapotban vezetők kiszűrésére - közölte az Országos Rendőr- főkapitányság hétfőn. A fokozott ellenőrzés, amely keddtől csütörtökig tart, egy európai szintű akciósorozat, a TISPOL Operational Group idei ellenőrzési terv része. A tájékoztatás szerint az akció időtartama alatt a leállított gépjárművek műszaki állapotát is megvizsgálják, megmérik tömegét és a károsanyag-kibocsátás szintjét, emellett a járművek tachográfján ellenőrzik, hogy a sofőrök kipihenten ülnek-e a volán mögé.

/ 2007.06.05. 07:03:10 |

Surányból hoztak érmeket az Albatoll fiatal tollaslabdázói

 A hétvégén a felvidéki Surányban rendeztek nemzetközi utánpótlás tollaslabdaversenyt, ahol a Magyar színeket 4 fehérvári fiú képviselte az Albatollból. Letsch Péter, Staudt Balázs, Kanczler Dániel és Koósz Milán. Izgalmas mérkőzéseket játszottak a Cseh, Lengyel, Magyar és Szlovák fiatalok, ahol egyéniben és párosban is sikerült érmeket hozni Székesfehérvárra. Letsch Pétert csak a döntőben győzte le a szlovák Milan Ludik, így ezüstérmet szerzett, míg Staudt Balázs az elődöntőben esett ki és ezzel bronzérmes lett. Párosban szintén a négy közé jutott a Kanczler Dániel – Letsch Péter páros, ahol már nem sikerült a továbbjutás, bronzéremmel zárták a versenyt.
/ 2007.06.05. 06:46:29 |

Egyre drágább a tej - Magyarországon 6-7 százalékkal növekedett a felvásárlási ár

Világszerte áremelkedéshez vezet a szűkös kínálat a tej és a tejtermékek piacán. Németországban az utóbbi időben literenként 10 centtel, vagyis 15-25 százalékkal ment fel a tej ára, és hasonló mértékű drágulást regisztráltak vagy várnak Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban is. Elemzők a globális hiányt az ausztrál szárazságra vezetik vissza, amely jelentősen megdrágította a tehenek legfontosabb takarmányát, a kukoricát. A növényt ráadásul egyre nagyobb mennyiségben használják fel bioetanol gyártására. Magyarországon is 6-7 százalékkal emelkedtek az első négy hónapban a tejfelvásárlási árak.
/ 2007.06.05. 06:13:18 |

Lezárás a Selyem utca burkolatfelújítása miatt

 Tisztelettel tájékoztatjuk a Lakosságot és a Gépjárművezetőket, hogy 2007. június 6-tól június 8-ig a Selyem utca Tolnai utca és Spar áruház közötti szakasza aszfaltozási munkák miatt lezárásra kerül. A Palotai út irányából a Selyem utcába behajtó járművek úticéljukat a Selyem utca-Halász utca között létesített átkötő út igénybevételével a Halász utca irányából közelíthetik meg. A 12, 12/A, 15, 15/A, 15/Y, 42, 43, 44 jelzésű helyi autóbuszjáratok induló és végállomása 2007. június 6. 8.oo órától 2007. június 11-ig a Tolnai utcával szembeni Selyem utca- Halász utca közötti átkötő útra kerül áthelyezésre. Június 11-től a Halász utca kétirányú forgalmi rendjének visszaállítása is megtörténik és az autóbuszok az eredeti forgalmi rend szerint közlekednek majd.

/ 2007.06.04. 17:10:05 |

A Szent György Kórházban küzdenek az életveszélyesen megsérült csecsemő életéért

 Az elhunytak autójában talált két és fél hónapos csecsemő állapota továbbra is életveszélyes, életéért a Székesfehérvári Szent György kórház orvosai küzdenek. Súlyos, de nem életveszélyes a sárbogárdi kislány állapota, aki biztonsági gyermekülésben ült a Skodában a vizsgálat eddigi adatai szerint a baleset bekövetkezésekor. Édesanyját és testvérét megfigyelésre kórházban tartják, az ő sérülésük, beleértve az apáét is könnyű, nyolc napon belül gyógyuló. Ugyancsak könnyű sérülése lett a Daewoo-t vezető hölgynek is. Korábbi hírünk a balesetről!
/ 2007.06.04. 13:30:23 |

Bejelentkezés nélkül elérhető mindenki számára a város publikus adatvagyona

Székesfehérvár publikus adatvagyona e héttől már elérhető a város honlapjáról. A GVOP 4.3.2. projekt keretében a város alaptérképe a parkolókkal, közművekkel, helyrajzi számokkal böngészhető az interneten. A mintegy 130 millióba került fejlesztésról dr. Csapó Csilla alpolgármester és Azurákné Horváth Zsuzsa a kivitelező Axis Kft. ügyvezetője tartott sajtótájékoztatót. Egy új telek tervezett megvásárlásakor például lemérhető az utcafronti rész hossza, megtekinthető, hogy milyen közművek találhatók a területen és azok az utca melyik oldalán helyezkednek el. Az adatvagyon másodlagos hasznosítása bejelentkezés nélkül elérhető mindenki számára.
/ 2007.06.04. 13:18:48 |

Az Alba Volán Zrt-nél tartották az "Európai Munkavédelmi Hét" nyitó rendezvényét

 Az Európai Munkavédelmi Ügynökség irányításával ebben az évben is tartanak munkavédelmi hetet. Az idén a hát- és derékfájás megelőzése a fő téma. A mai megnyitó rendezvényen munkavédelemmel foglalkozó hatóságok és felügyeletek is részt vettek az Alba Volán Zrt-nél. Magyarországon mintegy 17 500 autóbusz vesz részt a közlekedésben, amik átlagéletkora 13 év. Az Alba Volánnál kicsit több mint 10 év a buszok átlagéletkora és az új járművek beszerzésénél fontos szempont a vezetőülések ergonómiai kialakítása mondta Tóth István Alba Volán Zrt. vezérigazgatója.
/ 2007.06.04. 07:57:48 |

Újra elérhető a Norvég Alap - a napokban svájci források is megnyílnak

 A napokban megnyíló svájci forrásokhoz hasonlóan ismét elérhetőek a Norvég Alap programjai. A 45 millió euronyi programra augusztus végéig lehet pályázni. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) június 1-jén újra megnyitotta a február 2-án felfüggesztett az Európai Gazdasági Térség (EGT) és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok programra való jelentkezés lehetőségét - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A támogatás teljes összege 5 éven keresztül évi 120 millió euró a 2004-ben csatlakozott tíz ország, továbbá Spanyolország, Portugália és Görögország számára.

/ 2007.06.04. 07:52:29 |

A magyar külügyminiszter is beszélt a wachaui Európa Fórumon

 "Az Európai Unió minden új tagállama, köztük Magyarország is válaszút előtt áll" - jelentette ki a wachaui Európa Fórumon Göncz Kinga külügyminiszter. Elmondta, hogy 2004-ben túlságosan nagy volt az akkor csatlakozott új EU-tagállamok polgáraiban a várakozás, most pedig csalódás tapasztalható, "nemcsak a lakosságban, hanem a véleményformálók és az értelmiség körében is". A magyarok a nyugati életszínvonal gyors elérésében reménykedtek. A véleményformálók és az értelmiség "a demokrácia idealizált képéből" indult ki. "A gyakorlatban megvalósuló demokrácia azonban másként működik".

/ 2007.06.04. 07:38:57 |

Nem egészen 4 millióan dolgoznak Magyarországon

 A KSH lakossági munkaerő-felmérése alapján a foglalkoztatottak száma 2007 február-április hónapok átlagában 3 millió 902 ezer fő volt. Az ILO- módszertannal számított munkanélküliségi ráta ezen hónapok átlagában 7,5 %- ot tett ki. Az Európai Unióban (27 tagállam) 2007 márciusában a harmonizált munkanélküliségi ráta 7,5 % volt. A munkanélküliek száma a legfrissebb adatok szerint 314 ezer főt tett ki, míg a 15-24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája 18 %-os, ez 0,5 százalékponttal kisebb, mint az egy évvel ezelőtti érték. Az országban mintegy 3.5 millió inaktív ember él...

/ 2007.06.04. 07:32:13 |

Változnak az autópálya építések - kevesebb lesz a tervezettnél

 Jelentősen csökkent az autópálya-építési lendület, ami a leendő M9-es, az M4-es és az M8-as különböző szakaszait illeti. Az már biztos, hogy a majdani M4-es nyomvonalán például Püspökladánynál megáll a fejlesztés, onnan a keleti országhatárig 2013-ig nem épül autópálya. Az M8-as pedig ahelyett, hogy Rábafüzestől egészen Szolnokig futna Kecskemét mellett, csak a Dunától kelet felé épülne meg. Egyelőre semmi garancia arra, hogy azok a fejlesztések, amelyek végül bekerültek vagy bekerülnek az operatív programokba vagy akár a feladatokat két évre előre ütemező akciótervekbe, meg is valósulnak...
/ 2007.06.04. 07:18:05 |

Az Építők Napján adták át az Építőipari Nívódíjat Székesfehérváron

Építőipari Nívódíjat ítéltek oda öt, 1950 után emelt épületnek Székesfehérváron; az elismeréseket az Építők Napja ünnepén adta át Warvasovszky Tihamér polgármester. A város lakói 45 épületre tettek javaslatot. Az építészekből, az illetékes kamarákból és építészekből álló bírálóbizottság ezek közül választotta ki azt az ötöt, amely elsőként kapta meg a város közgyűlése által tavaly alapított díjat: az oklevelet és a kitüntetést jelző márványtáblát. Az Építőipari Nívódíjat az ARÉV Baráti Kör kezdeményezésére alapította az önkormányzat, s azt minden évben az Építők Napján ítélik oda.
/ 2007.06.04. 07:13:06 |

Kettős halál a 63-as főúton - helyszínelés rendőri biztosítással

 Halálos kimenetelű közlekedési balesetről érkezett történt vasárnap délután fél hatkor a 63-as főútról, Sárkeresztúr belterületén. Eddigi adatataink szerint egy Opel Vectra Sárbogárd felől Székesfehérvár irányába tartó haladása közben Sárkeresztúr belterületén eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba, ahol ütközött egy szemből érkező Daewoo-val. Az ütközés ereje a Daewoo-t árokba, az Opel Vectrát a mögötte azonos irányban haladó Skoda Octáviának lökte. A baleset helyszínén megjelentek a két elhunyt, településen élő hozzátartozói. A száz fő körüli csoport esetleges jogsértő magatartását megakadályozandó, valamint a baleset helyszínének biztosítására nagyobb rendőri erő küldése vált szükségessé...