Közéleti hírek

/ 2014.11.22. 11:28:23 |

Harmadszor szerveztek egészségnapi szűrővizsgálatokat Szárazréten

 Szombaton ismét ingyenes egészségnapot tartottak Szárazréten, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi Úti Tagiskolájában. A mostani program volt a harmadik, egyben befejező állomása annak a szűrőnap-sorozatnak, amely a „Szociális város-rehabilitáció Szárazréten” című projekt keretében valósult meg. Az érdeklődőknek délelőtt 9 és délután 13 óra között nyílt lehetőségük elvégezni a vizsgálatokat.
/ 2014.11.21. 17:44:01 |

Megkezdődött az Országos Diákparlament Székesfehérváron

 Nyitó plenáris üléssel kezdődött pénteken délután az Országos Diákparlament egész hétvégés programsorozata a Vörösmarty Színházban. Az ország minden tájáról mintegy háromszáz diákdelegált érkezett kísérőtanárokkal a rendezvényre. Az Országos Diákparlamenten résztvevő delegáltakat több lépcsőben választották meg: az intézményi fórumok után azokról a tagokról szavaztak, akik egy-egy megye diákságát képviselik.
/ 2014.11.21. 17:42:42 |

Extrém turizmus - a vízi sportok rejtelmeibe avatnak be

A Kodolányi János Főiskola „Extrém turizmus” elnevezésű program-sorozatának következő előadásán Tubel Zoltán a sárkányhajózás, vitorlázás, kajakozás és vízi sportok rejtelmeibe avatja be a főiskola hazai és nemzetközi hallgatóit. Az előadást november 24-én hétfőn 19 órától tartják a Sörház téri kollégium Kodolányi klubjában.
/ 2014.11.21. 09:35:40 |

A telekadó eltörléséről és óvodai férőhelybővítésről is döntött a rendkívüli közgyűlés

A közgyűlés legfontosabb napirendi pontjaként a képviselők a telekadó hatályon kívül helyezéséről és az építményadó mértékéről határoztak. A telekadót 2015. január 1-jétől szünteti meg az önkormányzat és fenntartják az építményadó kedvezmény-rendszerét is. Mintegy 50 férőhellyel bővül majd a Maroshegyi Óvoda, ahol két csoportszobát alakítanak ki, a munka lebonyolításával a Városgondnokságot bízták meg.
/ 2014.11.21. 07:44:57 |

Vakler Anna, Sáringer Károly és dr. Kirán P. Gayor kapta a Fejér Megyei Príma Fődíjat


 A gálaesten tíz különdíjat, egy közönségdíjat és három fődíjat adtak át: idén Vakler Anna zenepedagógus, népdalénekes, Sáringer Károly író és újságíró valamint dr. Kirán P. Gayor gyermekorvos kapta a Fejér Megyei Príma Fődíjat.
/ 2014.11.20. 18:41:08 |

Lakossági fórumot tartottak az író- és a vezér utcák lakóinak a Hétvezér Általános Iskolában

 A Hétvezér Általános Iskolában tartottak lakossági fórumot a vezér- és író utcák, az Almássy és a Fáy telep lakóinak. „Az elmúlt három évben is nagyon sok munkát el tudtunk végezni a körzetben, ahhoz azonban, hogy orvosolni lehessen az összes problémát szükségesek a rendszeres találkozók a körzet lakóival” – mondta Deák Lajosné önkormányzati képviselő.
/ 2014.11.20. 12:39:27 |

Megkezdődött a Fiatal Középkoros Régészek 6. Konferenciája a Hiemer-házban

A Fiatal Középkoros Régészek 6. konferenciája kezdődött meg csütörtökön a Hiemer-házban. A háromnapos, szombatig tartó rendezvényen negyven előadás hangzik el, számos kutató pedig poszter bemutatásával készül. Az előadások a középkori történeti-régészeti kutatás széles spektrumát fedik le, a települések, templom- és temetőkutatás, egyházi épületek, városok, várak kutatása, valamint az anyagi kultúra témájában.
/ 2014.11.20. 09:03:56 |

Kudlik Júlia és Szvorák Katalin lemezbemutatója a Viktória Központban

November 26-án szerdán 17 órától Kudlik Júlia népszerű tv bemondó és Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekes mutatja be új lemezét a Viktória Központban. Olyan lemezt állítottak össze, ahol Kudlik Júlia saját gondolatai hangzanak el a szeretetről egyházi és világi megközelítésben és ehhez kapcsolódnak az énekek.
/ 2014.11.19. 17:48:00 |

Hol jó gyereknek lenni? - szakmai nappal folytatódott a Gyermekvédelmi Napok

 A Fejér Megyei Gyermek- védelmi Napok "Szakmai Nap” program keretében „Hol jó gyermeknek lenni? Települési Önkormányzat a gyermekekért” címmel tartott előadást szerda délután Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere. A félórás ismertetőben az érdeklődők a város szociális, oktatási és nevelési területéről is hallhattak információkat.
/ 2014.11.19. 16:19:48 |

Ismét egészségnapot rendeznek Szárazréten

Újabb egészségnapot szerveznek november 22-én, szombaton Szárazréten, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi Úti Tagiskolájában. Délelőtt 9 és 13 óra között számos fontos vizsgálati lehetőséget kínálnak az érdeklődőknek. Lehetőség lesz mozgásszervi vizsgálatra, valamint teljes állapotfelmérést is végeznek.
/ 2014.11.19. 12:21:54 |

Továbbra sincs influenza aktivitás Fejér megye területén

 Fejér megye területén, 2014. 46. hetében, az influenza figyelőszolgálat adatai alapján végzett becslés szerint 282 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 5,0%-al magasabb, mint az előző héten. A 100 ezer lakosra vonatkoztatott megyei morbiditás 67,3%-os volt. A megye egész területén a 100 ezer lakosra vonatkoztatott megbetegedési arány alacsony, jelenleg influenza aktivitás továbbra sem észlelhető, illetve közösségi járványról sem érkezett jelentés.
/ 2014.11.19. 12:02:38 |

Isztambuli vendégek látogattak el a Városházára

Isztambul egyik kerületének alpolgár- mesterét fogadta szerdán a Városháza Dísztermében Róth Péter alpolgármester. A török vendég többnapos látogatásra érkezett hazánkba, ennek keretében látogattak el Székesfehérvárra is. A találkozó nem titkolt célja volt, hogy feltérképezze a jövőbeni együttműködési lehetőségeket. Ismail Tas alpolgármester köszönetet mondott a szíves fogadtatásért, kiemelve, hogy Fehérvár csodálatos, rendezett város.
/ 2014.11.19. 11:04:34 |

In memoriam Cser János - egy igaz embert gyászolunk

 November 22-én, szombaton, délelőtt 10 órakor a székesfehérvári Prohászka templomból kísérik utolsó földi útjára Cser Jánost, aki hosszú éveken keresztül vezette Székesfehérvári Posta Feldolgozó Üzemet. Postai főellenőr és főtanácsos volt. Nagyon korán megismerkedett a munkával, már 13 éves korában táviratokat kézbesített. Hatvan évet töltött el a Magyar Posta szolgálatában és a Postás Szakszervezet tagjaként.
/ 2014.11.19. 10:36:32 |

Estébe nyúló on-line fogadóórát tartott a város polgármestere a Facebook-on

 Egészen késő estig tartott kedden a város polgár- mesterének Facebook-on tartott fogadóórája. Záporoztak a kérdések út- és járdafelújításokkal, parkolási helyzettel, közlekedés szervezéssel kapcsolatban, de volt aki a Fő utcai inda működésére kérdezett rá.
A város polgármesterének Facebook oldalát itt találja, ahol az összes bejegyzést és hozzászólást elolvashatja.
/ 2014.11.18. 16:28:00 |

Jövő szombaton férfi szűrőnapot szerveznek a Család és Nővédelmi Központban

„Mi kimaradunk?” – kérdezte több férfi Östör Annamáriát, aki az elmúlt hónapban több, nőknek szóló szűrőnapot szervezett. „Nem maradnak ki a férfiak sem!  A november az ő hónapjuk ” - ígérte az egészségügyi és sporttanácsnok. A november 29-én, szombaton, a férfiak részére szerveznek szűrőnapot.