Közéleti hírek

/ 2011.03.02. 13:39:52 |

Második alkalommal ülésezett a 2013-as emlékbizottság

A 2013-as Emlékbizottság feladata, hogy méltó eseménysorozatot szervezzen az 1938-as székesfehérvári országgyűlés 75-dik évfordulójára, melyet annak idején István király halálának kilencszázados jubileumán tartottak az egykori koronázó városban. A tanácskozás egyfajta ötletbörze volt, melynek során a résztvevők felvázolták javaslataikat a programokkal, beruházásokkal kapcsolatban.
/ 2011.03.01. 17:56:54 |

Majd 280 millió forintot fordít idén intézményfelújításra a város önkormányzata

 „Székesfehérvárnak a nagy megaprojektek helyett a jövőben a saját intézményeivel kell többet foglalkoznia, ezeket kell rendbe tennie” - mondta a város polgármestere dr Cser-Palkovics András a tóvárosi intézményfelújításokról tartott sajtótájékoztatón. Az aljzat süllyedése miatt életveszélyes VIII. számú Bölcsődét 90 millió forintból újítják fel idén és kicserélik a Tóvárosi Általános Iskola tornatermének tetőszerkezetét is.
/ 2011.03.01. 14:29:15 |

Pályázat a Fehérvári Civil Központ helyiségeire

 Róth Péter alpolgármester és Juhász László, a Humán Közszolgáltatási Szakbizottság civil területért felelős alelnöke közös sajtótájékoztatót tartott a Fehérvári Civil Központ, Technika Háza helyiségeinek pályáztatásáról. A fehérvári civil szervezetek március 11-ig pályázhatnak helyiségekre az épületben. Felhívták azonban a figyelmet, hogy azoknak a civil szervezetek, melyek jelenlegi helyükön szeretnének maradni meghosszabbítják a bérleti szerződésüket.
/ 2011.03.01. 12:58:48 |

Fehérvári összefogás és helyi kampány az adó egy százalékáért

A városi önkormányzat kezdeményezésére civil összefogással helyi kampány szerveződött Fehérváron. Az önkormányzat „Adó 1%kampány” címmel indított programjának az a célja, hogy a munkavállalók adójuk egy százalékát minél nagyobb arányban a helyi civil szervezetek számára ajánlják fel.
/ 2011.03.01. 11:07:35 |

Vadmadárkórház az óvodában - emberség, tolerancia

 Egyre népszerűbb a székesfehérvári vadmadárkórház óvodásoknak, iskolásoknak szóló "Madármentés-lélekmentés" című foglalkozás sorozata. Az elmúlt két héten három székesfehérvári óvodában és egy általános iskolában jártak és a naptáruk már szinte nyár elejéig foglalt. A foglalkozásokat maradandóan sérült, de gyógyult, élő madarak segítségével tartják, meglehetősen „interaktívan”.
/ 2011.03.01. 10:21:50 |

Netbook-ok az alsósok óráin a Kossuth és a Németh László Általános Iskolában

 A tanulói laptop-program pályázat zárórendezvényén bemutató órákon mutatták be a pedagógusok, hogyan is használják az általános iskolások óráin a netbookokat. A programot a Kossuth Lajos Általános Iskolában és a Németh László Általános Iskolában valósították meg: 324 tanulói és 15 tanári laptopot használnak oktatási célra a két intézményben.
/ 2011.02.28. 08:26:14 |

Fenntartó metszéseket végeztet a Városgondnokság

 Szerte a városban találkozhatunk sövényeket, bokrokat metsző munkásokkal. A Városgondnokság minden év tavaszán a vegetációs időszak kezdete előtt végezteti el a kezelésében álló zöldfelületek metszését. A területek 75%-ban fenntartó, 25%-ban ifjító metszések jellemzik a Városgondnokság munkáját.
/ 2011.02.28. 07:17:16 |

Városnéző séta az Idegenvezetők Világnapján Székesfehérváron

 Ingyenes városbemutató sétára invitálták az érdeklődőket az Idegenvezetők Világnapja alkalmából vasárnap. A kezdeményezés tavaly indult útjára és annyira népszerű volt, hogy az idei évben is várták azokat, akik többet szeretnének tudni Székesfehérvárról. A csoportok az Országalmától indultak a majd a két órás városnéző sétára.
/ 2011.02.28. 04:16:40 |

Tisztújító közgyűlést tartott az Albatrosz Repülő Egyesület

 Ismét Szilády Dezsőt választotta elnökének az Albatrosz Repülő Egyesület hétvégi közgyűlésén, az általános elnök-helyettes Józsa Dávid, a stratégiai elnök-helyettes pedig Viza Attila lett. Az elnökség tagjai közé választották még Pula Józsefet és Ládás Károlyt. Az Albatrosz Repülő Egyelületet 1989-ben néhány repülésért elkötelezett sportember alapította Székesfehérváron.
/ 2011.02.26. 20:33:56 |

Székesfehérváron tanácskoztak a Kárpát-medence méhészei

 Az egyik legnagyobb európai méhészeti eszközkiállítás és vásár várta a látogatókat szombaton a Videoton Oktatási Központban, több mint 70 cég részvételével, köztük számos külföldi kiállítóval. Idén már 23. alkalommal rendezték meg az Országos Méhésztalálkozót és vásárt. A rendezvényen átadták az Év méhésze dijat is, melyet ebben az évben a Győr – Ménfőcsanaki Méhészettől Erdélyi Tibor nyert el.
/ 2011.02.25. 15:16:29 |

A VÁLASZ képviselője is támogatta a város költségvetését

Képviselőként az ötödik költségvetés elkészültét kísérte figyelemmel Juhász László. A VÁLASZ önkormányzati képviselője az áttekinthetőséget és az alaposságot emelte ki a 2011-es rendelet kapcsán. "Rend és biztonság - ezt sugallja számomra az egyhangúla elfogadott költségvetés. Ez annak ellenére biztosítja a város működőképességét, hogy pénzügyi szempontból az egyik legnehezebb év elé néz Székesfehérvár." - mondta.
/ 2011.02.25. 15:12:59 |

Közgyűlési döntésekről tájékoztatott a város polgármestere

A csütörtöki közgyűlés legfontosabb döntéseiről számolt be Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András elmondta, hogy teljes körű összefogás valósult meg a városban a 2011-es költségvetés kapcsán, egyhangú döntéssel fogadták el a közgyűlés tagjai a büdzsét. Beszámolt arról is, hogy idén nagy volumenű fejlesztések valósulnak meg a városban.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2011.02.25. 11:12:23 |

Megemlékezés a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján Székesfehérváron

 Az ország számos településén és valamennyi középiskolában tartanak pénteken rendezvényeket a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata közös megemlékezést tartott reggel az 56-osok terén. A hideg ellenére is nagyon sokan gyűltek össze a megemlékezésen, melyen a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai elevenítették fel a kommunizmus mögé bújtatott diktatúra mindennapjait.
 
/ 2011.02.25. 08:43:38 |

Mátyás napi Hunyadi bált rendeznek a Művészetek Házában

A Belvárosi I. István Középiskola Hunyadi Mátyás Tagintézménye február 25-én pénteken 17.00 órától Hunyadi-bált szervez a Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Házában. A mai Hunyadit 1868-ban alapította a Kereskedelmi Társulat, a Hunyadi Mátyás nevet pedig az 1924-1925-ös tanévben vette fel középiskola. Erről évről-évre bállal emlékeznek meg a tanárok és a diákok, tisztelegve hazánk egykori nagy királya előtt is.
/ 2011.02.24. 15:47:14 |

Egyhangúlag elfogadta a Közgyűlés a város 2011-es költségvetését

 Közel háromórás vita után egyhangú igen szavazattal elfogadta a város 2011-es költségvetését Székesfehérvár MJV Közgyűlése. A vita előtt Pusztai Károlyné bölcsődevezető és Kovács Lászlóné óvodavezető munkáját köszönte meg a testület, ők ugyanis nyugdíjba mennek és Pokrovenszki László a Tóvárosi Általános Iskola volt vezetője címzetes igazgatói kitüntetést kapott a várostól. A városatyák döntöttek a helyi adórenszer változásáról is, mely a Saára Gyula útfelújítási program finanszírozása miatt volt szükséges.