Sporthírek
Megyei rangadóra készül a Cornexi-Alcoa-Auto Bahn
Rangadóra készül a Cornexi-Alcoa-Auto Bahn kézilabda csapata. Vura József együttese a megyei rivális Dunaferr NK alakulatát fogadja bajnokság 13. fordulójában. A két csapat csatája mindig preztizsjelleggel is bír, pláne akkor, ha a tabellán nem állnak nagyon messze egymástól. Nos a Dunaferr jelen pillanatban a második 22 ponttal, az egy mérkőzéssel kevesebbet megvívó Cornexi pedig 15 egységgel a negyedik. A fehérváriak szoros meccsekkel kezdte a bajnokság tavaszát, pozitív mérleggel, míg a Dunaferr éppen a hét közepén hazai pályán vereséget szenvedett a Győrtől, így az újvárosiak nagy hátrányba kerültek a bajnoki aranyért folytatott versenyben.
Női focistákat toboroz az ARISZ
Nem sikerült győzelemmel búcsúzni a fehérvári közönségtől
Iskolában a hoki, jégen a suli
Nincs is talán annál célravezetőbb utánpótlás-képzés, ha a sportoló gyermek még az iskolában is foglalkozhat választott sportágával. Székesfehérváron létezik egy olyan jól működő kapcsolat, mely most még csak gyerekcipőben (pontosabban korcsolyában) jár, de az egészségmegőrzés mellett akár a fehérvári jégkorongsport továbbfejlődését is szolgálhatja. 2008. szeptemberében már az ötödik évfolyamot indítja a Vörösmarty Mihály Általános Iskola az úgynevezett hokis osztályában. Négy évvel ezelőtt az Alba Volán jégkorong-szakosztálya keresett egy olyan iskolát, ahol magas szintű testnevelés-oktatás folyik, eközben pedig a Vörösmarty Általános Iskola éppen emeltszintű testnevelés-oktatási koncepciója miatt kereste meg az Alba Volánt.
Gyatra játékkal rukkolt elő az FC Fehérvár
Rangadót nyert az Albacomp a Paks ellen
A kosárlabda NB1 soros fordulójában rangadóra készült az Albacomp. Goran Miljovic együttese a Paksi ASE alakulatát látta vendégül azzal a céllal, hogy visszavágjon az Atomvárosban elszenvedett vereségért, s ezzel megközelítse riválisát a tabellán. A Paks kezdte jobban az összecsapást, majd a fehérváriak átvették az irányítást, s az első tíz perc végén kilenc ponttal vezettek a hazaiak. A második periódusban már újított az Atom, megközelítette ellenfelét, sőt a válogatott center Gulyás Róbert vezette piros-fehérek a harmadik harmad után már vezettek. A zárónegyed azonban az Albacompnak sikerült jobban.
Öt játékos képviselte az Alba Volánt az All Star Gálán
Újabb felkészülési siker, újabb ukrán próbajátékos az FC Fehérvár háza táján
Fontos győzelmet aratott a Cornexi Vácott
A Kiskunhalason elszenvedett csorba kiköszörülésére készült a Cornexi-Alcoa-Auto-Bahn női kézilabda csapata az NB1 12. fordulójában. A bajnokság második körének első összecsapásán a fehérváriak a Váci NKSE otthonában léptek pályára, s nem számíthattak könnyű mérkőzésre, hiszen már a bajnoki nyitányon is megszenvedett Vura József együttese a dunakanyari alakulattal szemben, akkor két góllal nyert a Cornexi, most magabiztos előnyüket is leadták Tápai Szabináék, de a végén némi szerencsével mégis nyerni tudtak. A Cornexi-Alcoa-Auto-Bahn a tabella negyedik helyéről várhatják a Dunaferr elleni rangadót. Váci NKSE - Cornexi-Alcoa-Auto-Bahn 27-28 (14-17)
Szerbiában portyázik az FC Fehérvár
Mielőtt kedden útnak indult az FC Fehérvár labdarúgó csapata Szerbiába – ahol az FK Rad és az FC Banat együtteseivel mérkőzik a felkészülés jegyében -, Disztl László vezetőedző még vezényelt egy edzést a piros-kékeknek. A tréningen futással gyakorolt a combsérüléssel bajlódó új szerzemény Polonkai Attila, viszont teljes értékű munkát végzett Sifter Tamás. A 27 éves, védekező középpályásként és hátvédként is bevethető játékos 2 és fél éves szerződést írt alá pályafutása első kitérője alkalmával. A 184 centi magas, 84 kilós Sifter Tamás tősgyökeres soproni, nem is játszott más csapatban a Sopron FC-n kívül. Az FC Fehérvár többek között Polonkaival és Sifterrel 0-0-ás döntetlent ért el az FK Rad ottohnában, Belgrádban.