Sporthírek
Adományozásra buzdít az Alba Volán SC
Az Alba Volán SC jégkorongozói december 6-án látogatást tettek a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézményében Polgárdi-Tekerespusztán. A klub most a szurkolókra is számít, hogy közösen segíthessen az ott élőkön. A keddi Salzburg elleni, és a pénteki Jesenice elleni mérkőzés előtt és alatt a Jégcsarnok bejáratához kihelyezett dobozokba várják a segíteni vágyók ruha-adományait.
Ülésezett a Fehérvár FC Kft. taggyűlése - Bozai István az új ügyvezető
Munkába állt Ted Sator, az Alba Volán új vezetőedzője
Többet kell törődnünk az egészségünkkel! - 6000 embert érdekelt a SZ.É.P. Székesfehérváron
"Százassal" búcsúzott az Albacomp 2007-től
2007 utolsó NB1-es kosárlabda mérkőzésén az Albacomp a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli otthonában, tehát Hódmezővásárhelyen vendégszerepelt a bajnokság 12. fordulójában. A fehérváriak a mérkőzés folyamán végig irányítottak, az első negyedben szoros kosárhintést produkáltak a felek, majd a második periódus után is csupán két pont volt az Albacomp előnye. Fordulás után Goran Miljkovic alakulata hengerelt, ellépett a hazai csapattól, így az utolsó felvonásban hiába talált magára a Vásárhely, az Albacomp magabiztosan nyert. BODROGI BAU VÁSÁRHELYI KOSÁRSULI – ALBACOMP 88–102 (25–28, 21–20, 18–29, 24–25)
Megint új tulajdonosa van a Fehérvár FC-nek
2007-ben is sikeres évet zártak az Alba Volán-Bericap öttusázói
A Tóváros jutott a Játékos Sorverseny megyei döntőjébe
Kétségtelen tény, hogy a város diákolimpiai küzdelmei közül a leghangosabb, és egyben a legnépszerűbb viadal az alsó tagozatosok játékos sorversenye. A Tóvárosi Általános Iskolában rendezték az idei tanév városi döntőjét, ahol a 18 csapatos selejtezőfordulók után hét egység mérte össze erejét. A lelkes lurkók hajmeresztő feladatok sorát teljesítették szélvészgyorsasággal versenyezve az idővel, vetélytársaikkal, vállvetve és karöltve teljesítve a fordulókat, ugrásokat, kúszásokat. A feladatok során egy csapatban küzdő gyerkőcök egymást váltva tudták le az adott penzumot, sokszor egymást is segítve.
Bemutatták Sáringer Károly Székesfehérvári Aranytusa című könyvét
Újabb idegenbeli Albacomp-vereség
Három mérkőzés után pont nélkül áll az FC Fehérvár a Ligakupában
Siketelen szolnoki fellépés
Miután a Nyíregyháza együttesét 55 ponttal verte az Albacomp hazai környezetben, idegenbeli túrára indult, melynek első állomásán, Szolnokon vendégszerepelt. A fehérváriak nem tudták átmenteni ütős formájukat az Olaj elleni összecsapásra. Az első negyedben hét, a másodikban 3 ponttal volt jobb a Szolnok. Fordulás után már szorosabb csatát próbált vívni az Alba, de a különbség nem csökkent a csapatok között, s a hajrát a hazaiak bírták jobban. A Szolnoki Olaj végül 13 ponttal verte az Albacompot, a fehérváriak a tabella hatodik helyéről várhatják a folytatást. SZOLNOKI OLAJ KK - ALBACOMP 83–70 (24–17, 22–19, 18–18, 19–16)