Immár harmadik alkalommal kapta meg a 67 Sigma étterem Michelin tányért Székesfehérváron egyedüliként. A tegnapi Operaházban tartott Michelin Guide eseményen részt vett az étterem séfje és egyik tulajdonosa.
Az ünnep fénypontja a karácsonyi vacsora, amelynek hagyományosan elengedhetetlen része a hal. Kifogástalan ételeket csak minőségi alapanyagokból lehet főzni, ezért is fontos, hogy a halat mindig megbízható forrásból vásároljuk, ahol a minőség garantált.
Nem mindegy, hogy mihez kínálunk fehéret, rozét vagy vöröset az ünnepi asztalnál. Az Agárdi Csóbor Pincészet főborásza elárulta, mi passzol igazán a halászléhez, a pulykához, a töltött káposztához, vagy éppen a szarvaspörkölthöz.
Ludaskásával, újborral és Szent Mártonról szóló műsorokkal, előadással várta idén is a székesfehérváriakat a Fehérvári Polgárok Egyesülete. A Szent István Művelődési Házba érkezők meghallgathatták a Hermann Zeneiskola növendékeit, megismerhették Szent Márton életét és a hozzá kapcsolódó szokásokat dr. Varró Ágnestől, valamint népi játékokkal színesített műsort láthattak a Felsővárosi Általános Iskola 5. osztályosaitól.
A Márton-napi hagyományokat felelevenítő, színes műsorral és illatos ludaskásával várják a fehérváriakat hétfőn a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A Fehérvári Polgárok Egyesülete által szervezett eseményen a program zárásaként ludaskását és újbort kínálnak a résztvevőknek, gondoskodva arról, hogy senki ne éhezzék a következő évben.
A múlt heti viharos, hideg időjárás után szombaton végre minden körülmény adott volt a 19. Fehérvári Lecsófőző Vigasság sikeres megrendezéséhez. Székesfehérvár legnépszerűbb gasztronómiai, közösségi programján mintegy 400 bográcsban főzték a lecsó megannyi formáját. A főzőversenyt egy móri-isztiméri családi, baráti társaság nyerte meg és Hodos-Czibor Dominika lett a Lecsókirálynő.
Napközben már 23–24 fok várható, így gyönyörű kora őszi idő várja a főzőcsapatokat. Aki nem nevezett a főzőversenyre, annak is érdemes eljönnie a Lecsó helyszínére, hiszen a Zichy ligetben egész nap szórakoztató programok várják a családokat.
Több, mint száz adag lecsót szállít Fehérvár a gátakra pénteken délben – a város ily módon is szeretné segíteni az árvíz elleni védekezést. Piaci kereskedők ajánlották fel a meleg ételhez az alapanyagokat, a Városgondnokság catering cége pedig megfőzi, ételdobozokba rakja és kiszállítja az ebédet a gátakon dolgozóknak.
Szeptember 21-én, szombaton rendezik a Fehérvári Lecsófőző Vigasságot. Székesfehérvár legnépesebb gasztronómiai eseménye és az ahhoz kapcsolódó kulturális, szórakoztató programok miatt az alábbi korlátozások, forgalomterelések, lezárások várhatóak.
„Az előrejelzések kedvezőtlen időjárást ígérnek szombatra: a tartós eső mellett a viharos szél is okozhat problémákat, ezért a Fehérvári Lecsófőző Vigasságot a meghirdetett esőnapon, szeptember 21-én rendezzük meg.” – írják a szervezők a fesztivál közösségi oldalán.