Az Élő Költők Társasága új kezdeményezés a városban: bárki tag lehet, aki szívesen olvas kortárs szerzőktől, és szívesen tesz fel kérdéseket az íróknak, költőknek az élő irodalom élő beszélgetéseiben. Az első program vendége Varró Dániel lesz, aki már „életében érettségi tétel”, és akivel az LKG Facebook-csatornáján jövő szerdán találkozhatnak az olvasók.
XII. alkalommal hirdeti meg a Tündérszó határok nélküli meseíró pályázatot a Gárdonyi Géza Művelődési Ház. A 2020-as évben 295 mese érkezett a világ minden tájáról, többek között Magyarországról, Szlovákiából, Argentínából, Luxemburgból, Dél-Koreából, Erdélyből, Szerbiából és még nagyon-nagyon sok helyről.
A Budai Úti Tagkönyvtár ablakkiállítást rendezett Erdély híres íróiról a Trianon-évforduló kapcsán, illetve videóösszeállítással és kvízzel is várják az olvasókat. A Mészöly Géza Utcai Tagkönyvtár pedig a farsang jegyében készített kisfilmet, amelyben korábban készített jelmezes bábokhoz írtak rigmusokat.
A hagyományoknak megfelelően idén is meghirdeti a Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Tarsoly Ifjúságért Egyesület a költészet napja alkalmából a „Költőnk és kora” vetélkedőt. A kétfordulós, középiskolások számára kiírt verseny József Attila munkásságáról, életéről, koráról, irodalomtörténeti jelentőségéről, hatásáról szól. A jelentkezés február 3-tól indul.
Rendhagyó módon, online formában hirdették ki idén a Tollpihe Meseíró Pályázat eredményeit. A versenyre 34 fantáziadús írásművet küldtek be a Fejér megyei általános iskolások. A zsűri tagjai a pályázatot meghirdető Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Facebook oldalán értékelték az alkotók munkáit.
Szabadtéri kiállítást rendezett a magyar kultúra napja alkalmából a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ. A belvárosban - a Fő utcán és a Városház téren - január 28-ig látható tárlat olyan művészeket, tudósokat mutat be Vörösmarty Mihálytól kezdve Ybl Miklóson át Pilinszky Jánosig, akik Székesfehérváron születtek, a városban diákoskodtak, tanítottak vagy itt folytatták alkotótevékenységüket.
100 évvel ezelőtt született Mészöly Miklós Kossuth-díjas magyar író. Az alkalom tiszteletére a Vörösmarty Mihály Könyvtár honlapján kvízjátékot hirdettek, ahol könyveket nyerhetnek a játékosok.
Az ÖKK podcast-beszélgetésben az indulásról, érdeklődésről, mentorokról, tanításról és tudományos munkáról, naplóírásról, irodalmi életről és a virtuális térbe szorult világról is mesél Bakonyi tanár úr.
Ma és holnap a Vörösmarty Mihály Könyvtár gyermekkönyvtári részlegében, január 7-én, csütörtökön pedig a Központi Könyvtárban szünetel a kölcsönzés. Január 8-tól, péntektől ismét személyesen vehetik át kért könyveiket az olvasók.
A Vörösmarty-emlékév keretében a főszervező Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola több országos szintű programja valósult meg. A versünnepet megelőzően nagy sikerrel zárult a rajzpályázat is, amelyre az ország szinte minden pontjáról érkeztek alkotások.